Ukránok és Ukrajna – I. rész

Ukránokról, ukrán nyelvről, Ukrajnáról mostanában egyre-másra volt alkalmunk hallani és olvasni. Sokszor csodálkoznunk kellett a róluk szóló állítások felett, mert még az I. világháború előtt is alig lehetett tudni róluk valamit. Nem fog ártani ennélfogva kissé részletesebben megvizsgálni, mi is volt tulajdonképpen az az ú. n. ukrán nyelv és nemzet, volt-e, és ha igen, hol volt az az állítólagos ukrán állam, Ukrajna. Az alábbiakban újraközöljük Polner Ödön: Ukránok és Ukránia című, 1938-ban íródott  tanulmányát, ami most ismét aktuális.

Ma van Ukrajna nevű autonóm terület a szovjet köztársaság keretében. Hogy ez hogyan, milyen alapon és mi okból keletkezett, azzal nem szükséges foglalkoznunk. Elég annyit megállapítani, hogy már az világháború előtt megindult s a háború alatt különösen kifejlődött, főként irodalmi téren, az a mozgalom, amely végül oda vezetett, hogy 1917. november 20-án az ú. n. «ukrán tanács» kikiáltotta az Oroszországgal kapcsolatban maradó ukrán köztársaságot. Kilenc orosz kormányzóságra terjedt ki, amelyek a következők voltak : kievi, csernigovi, poltavai, charkovi, jekaterinoszlavi, tauriai, cherzoni, podoliai és volhiniai. Ez 520,000 km2 nagyságú terület; de később a volhiniai kormányzóság nagy része Lengyelországhoz került, s így az ukrán szovjetköztársaság területe, miután észak felé is némi korlátozást szenvedett, 450,000 km2-re csökkent.

Az ősszel a mozgalom megújult ; úgy látszik, azzal a célzattal, hogy az autonóm Ukrajna függetleníttessék s azután Lengyelországnak és a régi Magyarország felvidékének azok a területei, amelyeket e mozgalom ukránoknak állít, nemzetiségi alapon szintén hozzácsatoltassanak.

Pedig, amint az előbb jelzett adatokból kitűnhetik, a jelenlegi Ukrajna területe nagyobb, mint volt a régi Magyarországé (325,000 km2), aránylagos csekély népsűrűsége mellett is (km 2-ként 84 lélek) lakossága kb. 30 millióra megy fel, s így még függetlenné válása esetén is elég nagy ahhoz, hogy meg legyenek vele elégedve, különösen arra való tekintettel, hogy Oroszországnak legtermékenyebb vidékét, a híres «fekete föld»-et foglalja magában.

Az «ukrán nemzet» és «ukrán állam» elnevezés új találmány. Meglehetősen erőltetett és mesterséges s arra a területre alkalmazásának, amelyre vonatkoztatják, történeti alapja nincs.

A háború előtti Oroszországnak volt ugyan egy darabja, amelyet valamikor Ukrajnának neveztek, de annak sohasem volt állami állása és ukrajnainak nevezhető nemzete. A Dnyeper mindkét partján Kiev környékén azt a területet jelezték így, amely a XIX. századbeli kievi, poltavai és csernigovi kormányzóságokat foglalta magában.

Az elnevezés azt jelenti : «határvidék». Akkor keletkezhetett, amikor mint a litván nagyfejedelemség által a XIV. század második felében a moszkvai nagyfejedelemségtől elhódított terület a délebbre fekvő tatár khánság felé csakugyan határterület volt. Az ukránizmus egyik főszószólójának, a kievi egyetemről a lembergi egyetemre még a háború előtt meghívott történettanárnak, Hruschewskyj Mihálynak nézete szerint csak a XVI. századtól kezdve alkalmazták az elnevezést erre a területre s csak a XVII.-től kezdve nyert különösebb jelentőséget.

Az előbb jelzett három kormányzóságból álló terület nagysága kb. 153,000 km2. Csakhogy volt idő, midőn Ukrajna szűkebb határok közé szorítkozott, s volt idő, midőn ezen túlmenő területet is ez elnevezés alá foglaltak ; azt a 450—520,000 km2-re terjedő egész területet azonban, amelyre jelenleg alkalmazzák az «Ukrajna»-t, sohasem nevezték annak s nem is volt az.

Az az irányzatos irodalom, amely az ukrán nemzet és állam fogalmát kigondolta, ezt a kitalálmányt arra alapítja, hogy a déli Oroszországnak Kiev körül csoportosuló kormányzóságaiban lakó, előbb ú. n. kis-oroszok nyelvileg és nemzetiségileg különböznek az északi Oroszországban és különösen Moszkva körül csoportosuló kormányzóságokban lakó ú. n. nagy-oroszoktól, akiket szeretnek «moszkoviták»-nak, magyarosan muszkáknak nevezni. Szerinte a nagy-oroszok finnekkel keveredettek, nyelvük más, mint a kis-oroszoké, az eredetileg Kiev központtal kis-oroszokból keletkezett Oroszországnak központja csak később lett Moszkva s nyerte el így az új nagy Oroszország a nagy-orosz, vagyis muszka színezetet. Ebben a kis-oroszokat elnyomták, nyelvi és nemzeti különbözőségüket tagadták.

A «kis-orosz» elnevezést ez az irodalom nem tart ja helyesnek s azért az addig ez elnevezés alá foglaltak külön nemzeti egyediségének feltüntetésére az «ukrán» kifejezést alkalmazza. Ezáltal az eredetileg földrajzi fogalmat néprajzivá alakítja át és politikai jelentőséget tulajdonít annak, aminek sohasem volt ilyen jelentősége.

Hogy ennek az eljárásnak valami alapot adjanak, előadják, hogy a XVI. században az ukrajnai kozákok katonai állami szervezetet alapítottak, amelynek központja különösen megerősített hadállás volt, amely a Dnyeper nagy könyökénél levő zuhatagokból állt. A lengyelországi elnyomás ellen a XVI. század végétől a XVII. század közepéig számos felkelés támadt, s ehhez az egész ukrajnai nép csatlakozott a Dnyepertől a Galíciában Przemyszl mellett folyó Szan-ig. Az eredmény 1648-ban az lett, hogy az ukrajnai nemzet 300 évig tartó alárendeltség után újból független demokratikus állami álláshoz és szervezethez jutott. Ennek a szervezetnek élén álló souverain «hetman» (Chmelnicki Bogdán) 1654-ben megkötötte a hit-rokon moszkovita Oroszországgal a perejaszlavi szerződést s ennek alapján megtartotta teljes autonómiáját és katonai kozák-alkotmányát a cár hűbéri uralma alatt. Saját államiságát az is jelezte, hogy a szabadon választandó «hetman»-nak jogában állt önálló külpolitikát követni.

Az 1667-ben Lengyelországgal kötött andrusszovói békekötésben ezt az «országot» két részre osztották. A Dnyeper jobbpartján fekvő részt Lengyelországhoz csatolták, s ottnagyon hamar elzüllött az állami élet és a kozák-szervezet; az Oroszországnál maradó balparti részen fennmaradt, de a moszkvai hatalom állandóan megnyirbálta ennek a kozák katonai szervezetnek az autonómiáját. A geniális «hetman». Mazepa, XII. Károly svéd királlyal szövetkezve 1709-ben megkísérelte az orosz iga lerázását, de ez nem sikerült s Nagy Péter cár és II. Katalin cárné «Ukrajna» autonómiáját egészen megsemmisítették. Az ezután megindult moszkovita eloroszosítás még sem sikerült teljesen, az «ukrajnai» nemzetiség fenntartotta magát s végül a világháború után az autonóm «ukrán állam» felállítására vezetett.

Ezzel az előadással szemben meg kell állapítani a következőket.

Való, hogy a XVI. század második és a XVII. század első felében a kozákok, akik a dnyepermenti Ukrajnában le voltak telepedve, többször lázadoztak. Hogy e lázadásoknak okait és jelentőségét megértsük, ismernünk kell a kozákság kifejlődésének történetét.

Az első világháború előtti Oroszországnak volt ugyan egy darabja Dnyeper folyó mindkét partján, amelyet valamikor Ukrajnának neveztek, de annak sohasem volt állami állása és ukrajnainak nevezhető nemzete

Folytatjuk.

(Polner Ödön: Ukránok és Ukránia. Budapesti Szemle. 1939. 253. kötet, 738. szám)