„Szikrát csiholunk és lámpásokat gyújtunk” – interjú Petrás Jánossal a Kárpátia Zenekar frontemberével

A 2003-ban alakult Kárpátia zenekar a nemzeti rock egyik legismertebb és legnépszerűbb képviselője. Az együttes frontemberét, Petrás Jánost 2013. március 14-én a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. Ő azt nyilatkozta, hogy bár a díjat ő maga vette át, az elismerés az egész zenekart és az összes rajongót megilleti. 2013-ban, a zenekar tíz éves fennállásának tiszteletére az új albumon szereplő három dalhoz videoklipet forgat. A klipeket május 9-én, május 23-án és június 6-án tették közzé az oldalon.

VasiHazafi.hu: Készültem Petrás Jánosból, találkozásunk előtt végignéztem számos veled készült interjút. Az ember elképzeli, hogyan születnek a dalok, hogyan írsz dalszöveget… Bennem olyasmi elképzelés alakult ki, hogy vannak érzések, melyek előtörnek az emberből és megpróbálja őket verskorlátok közé szorítani, bár sokunknak ez nem menne. Ahhoz, hogy ez a folyamat az érzéstől a dalszövegig megvalósuljon, nagy mennyiségű ismeret és tudásanyag is szükséges. Hogy alakult ki benned ez a képesség? Így szocializálódtál, vagy évek során szívtad magadba, esetleg a kettő együtt?

Petrás János: Először is azt, hogy nekem mekkora tudásom van és milyen nagy ismeretanyag van mögöttem, ezt visszautasítom. Ennél sokkal bonyolultabb a történet, hogy egy dal keletkezését ezekkel az indokokkal elintézzem. Szerintem minél többet olvas az ember és minél jobban jár körül egy témát, annál inkább kibontakozik, hogy semmit sem tud róla. Minél inkább bővíti valaki az ismereteit, annál hamarabb rájön, hogy milyen keveset is tud. Talán így összerakható számomra is, miből is áll össze Petrás János.

VasiHazafi.hu: A kérdés adott, miből áll össze Petrás János?

Petrás János: Összeáll egy olyan emberből, aki született 1968-ban Budapesten, a konszolidált Kádár-korszakban. Tagadhatatlan, hogy ennek a korszaknak az oktatási rendszere világszínvonalú volt. Világversenyeket nyertek különböző reál tantárgyakból, gondolok itt a kémiára, fizikára, vagy matematikára, sőt még az irodalomra is nagy hangsúlyt fektettek.

A történelem viszont mostohagyermeknek számított már akkor is. A nagyjából velem egykorúak emlékezhetnek, hogy nekünk a kevés magyar történelemmel szemben milyen nagy mennyiségű világtörténelmet kellett tanulnunk. Valószínűnek tartom, hogy más országokban, más nemzeteknél ez nem így volt. A világtörténelmet is nagyon fontos ismernünk, hiszen el kell tudni helyezni magunkat és a történelmi eseményeinket benne, de nem úgy, hogy történt ez meg az a világban, és mellesleg mi is ott voltunk. Trianon kérdését – ami nagyon fájó minden magyar ember számára – fél oldalon letudták.

Érdekes volt, mikor tanultuk az 1848-as 12 pontot, a hatodikat nem úgy tanultuk, hogy UNIO Erdéllyel, hanem csak egyszerűen így: UNIO. Nem magyarázták meg, hogy miért kellett UNIO Erdéllyel, ez kimaradt. Azt, hogy mit jelent az igazi sajtószabadság, azt pedig mai napig nem tudjuk igazán, bár elvétve, nagyon ritkán lehet vele találkozni. Különböző érdekcsoportok állítanak elénk torz képet, mert csak látszólag nincs cenzúra. A tanároknál pedig sajnos az öncenzúra még ma is nyíltan jelen van.

VasiHazafi.hu: Gondolom, ezzel nem azt akarod mondani, hogy a kádári oktatási rendszer öncenzúrája tett ilyenné? Akkoriban sokkal erősebb köteléket jelentettek a család és a barátok.

Petrás János: Ez túlzás is lenne, de azt, hogy milyen korban születtem, mindenképpen fel akartam vázolni. Az ember természetesen összeszedi a hiányzó részeket. Éreztük, hogy amit tanulunk túlságosan életszerütlen. Ekkor jöttek a képbe azok a barátok, akiknél előkerült egy-egy könyv még háború előttről, de igen erős volt a család szerepe is. Nagypapám, nagymamám, édesapám, édesanyám meséltek először a II. világháború kapcsán, a „szép és felszabadító” szovjet hadseregről. Éppen az ellenkezőjét mondták ők, akik ott voltak, akik átélték, mint amit az iskolai könyvekben olvastam. Itt már ellentmondásokba ütköztem. Gyermekként furcsa volt, hogy amikor például Csehszlovákiába kirándultunk, ott magyarul beszéltek az emberek. Miért beszéltek magyarul?

VasiHazafi.hu: Ez volt ez első szembesülésed Trianon következményeivel?

Petrás János: Természetes, hogy szóba került Trianon kérdése, hogy tőlünk területeket csatoltak el. Aztán olvastam a nemzetek önrendelkezéséről és lassan kinyílt a szemem. Ezek hatására – amit hallottunk és olvastunk, aminek utána jártunk és amit a család mesélt – alakult ki a saját nézőpontom. Az új ismeretek összességében egy másik képet adtak össze, mint amit az iskolai könyvek mutattak.

Később, amikor az ember túllépett a tinédzserkorszakon, jártuk a környékbeli kocsmákat, ahol az öregeknek csak megindult a szája, olyan történeteket hallottunk a II. világháborúval kapcsolatban, hogy csak ámultunk, persze így volt ez 1956-tal kapcsolatban is.

VasiHazafi.hu: Ha szóba került 1956, mennyire személyes élmény Az én apám című dal?

Petrás János: Abszolút személyes élmény. Az én apám című dalban valóban az édesapám ’56-os szerepét írtam meg zanzásítva, csak a sarokpontokat kiemelve. Ennél sokkal többet beszélt ’56-ról, de a dalba foglalt történetet így is kereknek érzem, mindent érintettem benne.

VasiHazafi.hu: Hogyan lehetett erről beszélni?

Petrás János: Minden október 23-a és március 15-e feszülten telt nálunk, és egy idő után – bár egy gyereket azért rá kell vezetni – lejött ez a dolog, hogy mi az „ellenforradalom”, felkelés stb. Szerintem otthon nagyon jól csinálták, hogy én mindig pont annyit kaptam, amit korom miatt fel is tudtam fogni.

VasiHazafi.hu: Alkalmazod ezt a technikát a fiatal Kárpátia rajongókkal is?

Petrás János: Mindenképpen alkalmazom. Az igazsághoz azonban az is hozzá tartozik, hogy elég nehéz a Kárpátia zenekar megismerését a legújabb lemezével kezdeni. A lemezek évről-évre egymásra épülnek, van olyan dal, ami már évek óta várta, hogy hanghordozóra kerüljön, de mondanivalója miatt csak a 10. lemezre kerülhetett rá. Egyértelműnek vesszük, hogy nem kell mindig elkezdeni beszélgetni az alapoktól. Minden évben van egy olyan dolog, amit felelevenítünk, mert vagy letagadott, vagy elfelejtett. Ez a téma, mellyel az utolsó lemezen találkozhattok, Endresz György pilóta és Magyar Sándor navigátor Justice for Hungary nevű repülője. Akit érdekelt, utánajárt a történetnek.

VasiHazafi.hu: Bevallom, azt a történetet én is felnőtt fejjel, 5-6 éve ismertem meg, nagyon kevesen ismerték, ismerik.

Petrás János: Mint ahogy a Rongyos Gárdát is.

VasiHazafi.hu: Divatot teremtettetek?

Petrás János: Megkaptuk párszor már, hogy „divatzenekar” vagyunk, köszönjük szépen. Egyrészről mi nem divatzenekar, nem divat vagyunk, nem mi csináltunk divatot, hanem hála a Jó Istennek az emberek csináltak ebből a témából divatot, akik ezt befogadták. Ha ezt valaki nem fogadja be, megfeszülhetek, akkor sem lehet belőle divat. Ehhez kellett mindenféleképpen egy olyan kör, egy olyan társadalmi réteg, aki befogadta. De még ezt sem mondhatom, hogy ez csak egy bizonyos társadalmi réteget érint meg, hiszen koncertjeinken az egyszerű emberektől a sokdiplomás emberig mindenki megfordul. Egy koncerten az egész szortiment megtalálható.

VasiHazafi.hu: Egyszer azt mondtad, hogy nem baj divat magyarnak lenni.

Petrás János: Ez így van, nem kell szégyellni. Mi büszkén valljuk, hogyha valami szívből, őszintén jön, egy idő után meg fogja találni azt az egy pici utat és kiszabadul. A Kárpátia esetében, sőt azt, hogy a Kárpátia zenekar idáig eljutott, a nagybetűs szakma értetlenül áll már évek óta. Pedig a mai napig nem játszanak minket a rádiók – tisztelet a kivételnek –, nem írnak rólunk az újságok, vagy ha írnak, akkor sem igazán jót. Amelyik pedig ír, az eleve célzott közönséghez jut el, tehát valóban nincs az, hogy mindenkit meg tud szólítani. Akkor mi alapján döntse el az egészséges magyar hallgató, hogy ezt most ő szereti vagy nem? A zenekar híre úgy terjed, mint a népmese: házról házra, emberről emberre.

VasiHazafi.hu: Mikor fogalmazódott meg benned, hogy ilyen témában írsz és énekelsz dalokat?

Petrás János: Ez akkor fogalmazódott meg, amikor úgy gondoltam, hogy szögre akasztom a gitárt. A Cool Head Clan zenekarból azért szálltam ki, mert a zenekar vezetőjeként azt vettem észre, hogy mi együtt már nem fejlődhetünk tovább. A Cool Head Clannal is napi politikával és azok szociális hatásaival – melyek éppen akkor az országot sújtották – foglalkoztunk (sokszor mérgesen sulykolva), de valójában nem történelmi viszonylatban. Jó pár dal már elkészült és arra gondoltam, mielőtt végleg befejezem, előtte még feljátszom azt a pár nótát a srácokkal.

VasiHazafi.hu: És utána tényleg vége?

Petrás János: Akkor komolyan úgy volt, hogy a zenei pályafutásom itt véget ér. Aztán megjelent a Hol vagytok székelyek? című középlemez, mert ez nem maxi lemez, nem nagylemez, hanem egy fél, és hirtelenjében úgy szétfutott a híre, hogy az októberi megjelenést követően decemberben már elkészítettük az Így volt így lesz című nagylemezt. Jó sok ilyen dal volt a tarsolyban, mert azt azért ne gondolja senki, hogy egy hónap alatt meg lehet írni egy nagylemezre való anyagot, még ha a 14 dalból kettő feldolgozás is.

VasiHazafi.hu: Hogyan tölthető meg a popularitás pozitív tartalommal?

Petrás János: A popularitást én úgy fogalmaznám meg: a nép nyelvén a népnek.

VasiHazafi.hu: Ha példaként felhozom a Summáját írom című verset/dalt, a ti feldolgozásotokban sokkal több emberhez eljuthatott és szerethetővé vált, mint az oktatási rendszer szabályozott keretei között egy ének-, vagy irodalom órán.

Petrás János: Akárcsak a Pató Pál úr.

VasiHazafi.hu: Értelmezhető ezek szerint a zenekar küldetése egyik részének a tanítás?

Petrás János: Tanítani nem a mi feladatunk, inkább szikrát csiholunk és kis lámpásokat gyújtunk. Egy dal és maga a rock műfaj nem képes arra, hogy egy témát teljes részletességgel feldolgozzunk. 3-4 versszakban és egy refrénben nehéz visszaadni egy történelmi eseményt. Úgy fogalmaznék inkább, hogy morzsákat szórunk és a befogadó majd utánaolvas. Felkeltjük a figyelmet, aki pedig késztetést érez, utána fog járni a teljes történetnek és rájön arra is, hogy mi késztetett az adott dal megírására. Minket az inspirál, hogy visszadobjuk a labdát az embereknek, őket pedig jó esetben majd a dal ösztönzi arra, hogy olvassanak.

VasiHazafi.hu: A korábbi beszélgetésben felületesen lett érintve, hogy milyen zenekarok inspiráltak az életben. Ezt most tovább árnyalnám, egy magánéletre vonatkozó kérdéssel. Lassan nyolc éve nyomjátok a zenekarral, kettő, néha három koncert egy hétvégén, rengeteg rajongóval a nyakatokban, több száz kilométer utazással alkalmanként. Petrás János hogyan lazít? Hazaér a lakásába, felveszi a mamuszát és Vivaldit hallgat? Hogyan kapcsolódsz ki? Tudomásom szerint nem drogozol, nem iszol.

Petrás János: Azért utóbbit nem állítom határozottan.

VasiHazafi.hu: Akkor konkrétabban kérdezem, a sztárság sem jellemez, ezáltal a rocksztár életforma sem, amiről általában az emberek tudatában az van, hogy tivornyák, könnyű nők stb. Hogyan oldja Petrás János a feszültséget egy fizikálisan fárasztó hétvége után?

Petrás János: Általában nálunk a vasárnapi ebéd édesanyámnál van, a család összejön: az öcsémék, gyerekeik, az én gyerekeim. Együtt vagyunk, eldumálgatunk, ezzel eltelik a nap fele, utána hazamegyek, alszom egy órát és bekapcsolom a Sprektumot. Nekem teljesen mindegy, hogy hajnali 3-kor vagy 4-kor fekszem le, reggel mindig felkelek maximum 7 órakor, hozzá vagyok szokva a korai keléshez. Jó időben biciklizek, vagy megpróbálok valami ilyesmit csinálni, válaszolgatok e-mailekre, de semmi különöset nem teszek, ugyanúgy élek ilyenkor, mint mindenki más. A hétköznapi életben egy nagyon zárkózott, katonás életvitelt viszek.

VasiHazafi.hu: A hétköznapi életben milyen zenét hallgatsz? Visszadobva a labdát, populárist?

Petrás János: Mindenevő vagyok, a magyar nótákat imádom! El nem tudom képzelni, hogy valaki hogy nem szeretheti azokat az igazi nótákat. Innen indulok, de az operettől kezdve, egészen a komolyzenéig mindent.

VasiHazafi.hu: Akkor Vivaldival nem is tévedtem olyan nagyot?

Petrás János: Mondok egy példát, Smetana: Hazám-ciklus.

VasiHazafi.hu: Na, most beégtem, ki ő?

Petrás János: A legnagyobb hazafias zeneszerző, Liszt Ferenc tanítványa, gyűjtéseket végzett Erdélyben és Moldva egyes részein, ebből állította össze a Hazám-ciklust. A Felvidéki táj elejének dallamvilága nagyon hasonlít rá. Persze ezzel megtaláltak minket, hogy az izraeli himnusz dallama. Ha a neten a keresőbe beütöd, hogy izraeli himnusz, akkor kidobja, hogy ki írta, méghozzá Smetana Moldvájából. Úgyhogy ne legyen már probléma, hogy mi a saját dallamvilágunkhoz hozzányúlunk, ezt a dallamot is ők lopták el, nem mi.

VasiHazafi.hu: Hasonló összehasonlítási pont volt két éve a Thompson. Úgy harangozták be a nemzeti médiában a zenekar koncertjét, hogy a horvát Kárpátia. Helytálló az összehasonlítás szerinted?

Petrás János: Egyáltalán nem, de ez a saját véleményem. A muzsika sem ugyanaz, a mondanivaló sem, hiszen speciális. Ennek ellenére érdekes, hogy Horvátországban doktori disszertációt készített ebben a témában egy echte horvát srác. A két zenekarról – a Thompsonról és a Kárpátiáról – írt. A téma kibontása az összehasonlításunkon alapult.

VasiHazafi.hu: Akkor inkább nézzük az általad felvetett különbségeket.

Petrás János: A történelem 1920 után átrendezte a dolgokat. Abban megegyezhetünk, hogy „egy korona, két ország”. Ahogy ismerem – ha nem is annyira, mint ők – a Thompson, illetve Horvátország történetét, ott egy fantasztikus dolog volt, hogy kiharcolták a szabadságukat, függetlenségüket abban a nagy büdös rémálomban, amit úgy hívtak, hogy Jugoszlávia. Ez a mostani emberekben egy irgalmatlan nagy erő. Azért, hogy mi felléphettünk többször a Horvátországhoz csatolt Muraközi részen, nagyon sok engedélyt kellett beszereznünk, nagyon erősen védik a saját munkaerőpiacukat, ez így helyes. Büntetést fizetnek azok a rádióadók Horvátországban, akik nem horvát muzsikát sugároznak. Ezért mondom, hogy a két zenekar háttere teljesen eltérő. Ők ott egy ünnepelt sztár zenekar, mert ez így természetes. A Kárpátia pedig – megfogalmazásod szerint is egy underground zenekar – adott hazai körülmények között is, évek óta a legnagyobb létszámú közönséget vonzza és a legtöbb koncertet adja.

Horvátországban bárkit megkérdezel, nincs olyan ember, aki nem tudná mi az a Thompson, nincs olyan, aki nem tudja, hogy mit képviselnek. Nálunk sajnos ennyi év és ennyi munka után is sokan vannak, akik nem tudják, mit képviselünk, és ha tudják is, esetleg csak legyintenek rá, vagy rosszindulatú megjegyzéseket tesznek. A Thompsonnak megadatott a katarzis, mert kiharcolták. A horvát nép a szabadságáért vívott küzdelemmel kiharcolta, hogy a zenekar ilyen ponton legyen.

VasiHazafi.hu: A 2007-es koncertjükön – még kimondani és félelmetes – 60-70 ezer ember volt.

Petrás János: Úgy van. Számunkra pedig nagyon megtisztelő volt, hogy Horvátországból ilyen szinten figyelik a Kárpátia munkásságát (mint például a doktoriját író fiatalember is). Megtisztelő, hogy ők ugyanúgy tudnak rólunk. Amikor itt játszott Szombathelyen a Thompson, valóban úgy reklámozták, hogy a horvátországi Kárpátia. Bár nagyon sok dolog közös bennünk, a különbözőségek szembetűnőbbek. Mind a kondíciók, mind az utóbbi két évtized eseményei másképp alakultak ott és itt. Sajnos az utóbbi pár évben Horvátországban is elkezdődött ugyanaz a rohadás, mint ami most nálunk éli fénykorát.

VasiHazafi.hu: Számomra is rejtély, hogy az Unió széthullásának 24. órájában miért volt szükségük a csatlakozásra. Mi már tudjuk és átéltük azt, amiről nekik fogalmuk sincs még jelenleg. Mi legalább már ismerjük ennek a szélső-liberális, nemzetellenes mocsoknak a működési mechanizmusait, így nem annyira kiszolgáltatottan vesszük fel velük a harcot, mint a horvátok. Úgy mondanám, hogy mi jövünk kifelé, ők most mennek befelé.

Visszatérve a hasonlóságokra… amikor a Thompson a Lijepa li si című számában énekli, hogy „Dalmacijo, more moje, jedna duša, a nas dvoje” vagyis „Bár ketten vagyunk, lélekben egy”, nekem pl. a Délvidéki szél jut eszembe mondanivalójában, vagy akármelyik olyan Kárpátia szám, ami a nemzet egységét hivatott hangoztatni a szétdaraboló határvonalak elutasításával. A nyugati határszélen élő horvátok egyébként a szégyenteljes 2004. évi szavazáskor 70-80%-ban tették le a voksukat az állampolgárság mellett. Kisebbségi létük ellenére meglepően ragaszkodnak a magyar hazához és ez alapján tételeztem fel a két nemzet közötti hasonlóságot, és ezen keresztül alkalmaztam ezt a két zenekarra.

Petrás János: A két zenekar közötti nagy különbséget, nem az elhivatottságra és a támogatottságra értettem. Megnéztem jó pár koncertjüket az interneten, nagyjából valóban ugyanazt képviseljük, csak a kondíciókban vannak hatalmas eltérések. Ők egészen más pontból indultak, mint mi. Ott nem forradalom, ott háború volt. Ezt a kezdőpontot, a tiszta lapot, a saját szabadságukat, ők harcolták ki.

VasiHazafi.hu: Szerinted mi ki fogjuk valaha küzdeni magunknak a szabadságunkat?

Petrás János: Mindenképpen. Másképpen álmodik egy orosz, egy német, egy francia egy horvát és egy magyar. Úgy gondolom, hogy ez a magyarság, ez a nyelv, ez az érzelem, tiszteletben tartva minden olyan nemzetet, amely valódi nemzetállam, biztosan ki fogja vívni a szabadságát. Ezt a nemzetet nem lehet egy legyintéssel letudni. Beszélhetünk róla, hogy mióta van magyarság, de tudjuk ugye, hogy a Rómaiak a Dunánál nem tudtak továbbmenni a szarmatáktól, már akkor is itt voltunk és ezt a nyelvet beszéltük. Egy nyelvet nem lehet hozni-vinni, azt csak Amerikában lehetett megcsinálni. Szerintem itt Európában nem lehetett. Mint ahogy a német sem vándorolt sehova, a francia sem. Akkor a magyar miért vándorolt volna, kérdezem én? Nem tudták latinosítani, ami megmaradt ugyan, mint latin, de hivatalos nyelvként nem tudták elvenni a magyar nyelvet, a magyar lelket. Utána jött a német, mint hivatalos nyelv, még mindig nem tudták elvenni, ezért úgy gondolom, hogy mi ezt is túl fogjuk élni, mint ahogy mindent túléltünk eddig is. Ez a legfélelmetesebb. A Kárpátia zenekart Szerbiából a hatóságok nem azért tiltották ki, mert kimondjuk, hogy nem mondunk le Délvidékről, hanem a magyar gondolat és a magyar szó miatt. Hogy ott ne merjenek álmodni ilyesmiről. Ezért vagyunk számukra veszélyesek és veszélyes minden dolog, ami magyarul van.

VasiHazafi.hu