Délvidék Kiemelt 

Embercsempészet miatt tartóztattak le Szabadkán egy török állampolgárt

A 39 éves török állampolgárságú H.S.-t engedély nélküli határátlépéssel, illetve embercsempészettel vádolják a szabadkai belügyi szervek.

H.S. a gyanú szerint anyagi ellenszolgáltatás fejében négy török állampolgárt szállított volna a magyar határra, de az is kiderült, hogy akciójába bevont még két férfit: egy úgyszintén török állampolgárságút, illetve egy szabadkait.

A rendőrség Horgosnál tartóztatta fel a delikvenseket.

Az alapfokú ügyészség 48 órás előzetesbe helyezte a fő gyanúsítottat, A bíróság ugyanakkor 30 napot rendelt el az előzetes eljárásig.

Egyértelmű, hogy Szabadka tranzittá vált a gyanús elemek számára, ezáltal is növelve a megmaradt becsületes polgárok félelmét, akik sötétedés után már szinte ki sem mernek lépni az utcára.

(gradsubotica.co.rs nyomán)

Hasonló bejegyzések