Ruszinok, oroszok, ukránok?

A történelmi jellegű bizonyítást mellőzve – ami a jelenlegi ukranista propaganda hazugságainak tételes megcáfolását jelentené – előzetesen a következő igazságok leszögezendők Kárpátalja keleti szlávajkú zömmel görögkatolikus, és kisebb részben görögkeleti népességével kapcsolatban:

1.) Nem éltek a területen a magyar honfoglalás előtt, sem pedig Árpád népével jöttek be, hanem a tatárjárás után, a 13. század második felétől fogva kisebb csoportokban telepedtek be egy-egy falura kérve engedélyt a helyi földesúrtól, leszámítva a Korjatovics Tódor-féle nagyobb tömegű letelepedést.

2.) Ennélfogva az államalkotó magyar nép és annak állama, az Archiregnum Apostolicum Hungaricum befogadta a ruszin nép tagjait nem rablókul, hanem testvérként, mely befogadásnak alapja a hűség (fides) a Szent Koronához, és a szolgálat (servitudo) voltak, mely utóbbi a sajátos életmódjukból adódott.

3.) A különállami keret, a külön-külön való betelepedés, a hegyvidéki életmód, a magyarsággal, szlovják-tótsággal és ruménsággal való szimbiotikus együttlét okán sajátos nyelve és néprajza alakult ki a betelepülő keleti szláv népességnek, ami idővel elkülönítette a halicsiaktól. A Regnum Marianum anyaméhe – a Kárpáttér – megszülte a többi orosz néptörzstől elkülönülő ruszin népet.

4.) A görögkatolikusságra való áttérés még jobban elkülönítette közvetlen halicsi szomszédaiktól őket. Az ungvári unió (1646) révén ugyanis – a máramarosiakat kivéve – két emberöltővel hamarább lett görögkatolikussá a ruszinság, mint a szomszédos Przemysl és Lemberg püspökségeinek népe. Liturgikus könyveiket is északibb, hamarább görögkatolikus vidékekről szerezték be, és az egri és nagyszombati papképzés folytán még jobban elkülönültek.

5.) A pánrusszizmus nagyobb fokban csak a 19. század második felében nyert teret a szinte kizárólag papokból álló ruszin értelmiség körében, míg az ukranizmus csak a 20. század elején jelent meg egy-két Lembergben indoktrinált pap fantazmagóriájaként. Ez is elsősorban a ruszinság hegyvidéki (verhovinai) népcsoportjait (huculok és bojkók) érintette, akik nem érintkeztek erősebben a magyarsággal, szemben a völgyvidéki (dolisnyák) és a később – a 19. század végi közigazgatást alapul véve – Zemplén, Sáros, Szabolcs, Szatmár, Abaúj–Torna, Borsod, majd Bács–Bodrog vármegyékbe kirajzott véreikkel.

6.) A leginkább „tisztán” ruszin területeken a magasfokú írástudatlanság (átlagosan 70%) az öntudatos ukranizmus és pánrusszizmus előtti súlyos akadályként jelentkezett.

7.) Ez a helyzet az első világháború után gyökeresen megváltozott, ahol a csehszlovák kormányzat erőteljes kultúrharcot kezdett az oktatáson keresztül is. Ennek keretében az ukranizmusnak is nagyobb teret engedtek, aminek szószólója a félig magyar származású Volosin Ágoston volt, aki azért lett saját bevallása szerint is ukranista, mivel megsértődött azon, hogy az 1918-ban még Magyarország keretében felállított „Ruszinszka Krajna” vezetője nem ő lett, hanem Szabó Oreszt. Egyébként az összes korabeli ruszin vezető ideológiai és identitásbeli váltásai jelzik, hogy nagyon képlékeny volt még az értelmiségnek is az álláspontja arról, hogy „kik vagyunk” és „mit akarunk”.

8.) Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, hogy az elmúlt közel nyolcvan évben úgy a szovjet, mint az ukrán uralom idején a ruszinok erőteljes ukranizációja folyt. Ez volt a hivatalos ideológia, és az oktatáson keresztül is ezt nevelték bele közel négy generáción át a népességbe. Nem szabad elfelejteni, hogy a civilizációs váltás is ebben az időszakban zajlott le, szűnt meg a hagyományos paraszti társadalom, és az „öntudatosításuk” az ukranizmus deklaráltan magyarellenes direktívái szerint zajlott le, melynek főbb tézisei, amit egy félrészeg állapotban lévő lembergi proli is fel tud mondani az, hogy:

1. a) a kárpátukránok őshonosak;
2. b) a magyarok meghódították a területet, elvették Ukrajnától (~ „kijevi Rusz”);
3. c) elnyomták a kárpátukránokat ezer évig.

9.) Ez az észosztás az USA és Kanada területéről érkező támogatással is folyik, nem csupán hivatalos és nem-hivatalos ukrán részről.

10.) Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a zsidóság helyére – akik magukat magyarnak vallották, ahogy ma is a 150 000 magyar jelentékeny hányada mélyszegénységben élő beregi cigány – 1945 után (elsődlegesen Ungvárra és Munkácsra) a Kárpátokon túlról telepítettek be a hruscsovkákba és brezsnyevkákba olyanokat, akiknek semmiféle ruszin kötődésük nem volt. Nem véletlen, hogy a magyarellenes nagyukranizmus a legerősebb pont Ungváron.

11.) Ezt a tényállást nem szabad figyelmen kívül hagyni a felvilágosító, gyógyító tevékenység közepette. Sok oktondi magyar ember is a kommentháborúban letorkollja az egyébként magyarul tudó, félig, vagy egészen ruszin nemzettestvéreinket, pocskondiázza őket, holott a sebeiket gyógyítani kell, nem sóval behinteni. Én is számos kárpátaljai ruszin testvéremet, akit nyilvánosan letorkoltak a kommentekben, magánban megszólítottam, adtam nekik elérhető felvilágosító irodalmat, és sokan ráeszméltek, hogy hazugsággal tömték a fejüket.

12.) Nem szabad továbbá elfelejteni azt sem, hogy a ruszinság hovatartozás tekintetében száz éve sem volt egységes, területileg különböző jellegű volt a kötődésük, és sokszor ingadozó. Ráadásul semmivel sem ellensúlyozta a hivatalos és nem-hivatalos magyar tevékenység ezt az elmúlt harminc évben, csupán utódvédharcos magyarságvédelmet csinál, amit én teljességgel értelmetlen pénzkidobásnak tartok, mert vesztett ügy a kárpátaljai magyarság ügye, ha a ruszinságot nem szabadítjuk meg az ukranizmus lmbtq agymosáshoz hasonló tudatmérgező tévelyétől.

13.) Erre csak egy lapáttal rátesz az, hogy Volosin Ágostont, és a zömmel az akkor lengyel fennhatóság alá tartozó Halicsból importált szicsistákat agyonmagasztalják, úgy mutatják be a történelemkönyvekben, mintha az egész ruszin nemzet ukrán öntudatú lett volna, és Volosin feltétlen híve. Bródy Andrást és Fencsik István nemzetáruló magyarónoknak hazudják, azt hazudozzák, csak gazemberek, és lefizetett senkiháziak követték őket. Ebből annyi igaz, mint az egész nagyukranista ideológiából és történelemhamisításból, mint a kígyószigeti hősök meseményéből… Nem állítom, hogy nem volt az ukranizmusnak és Volosinnak erős bázisa (pl. Nagybocskó), de korán sem követte őt a ruszinság egésze. Viszont a nyolcvanéves agymosás okán Bródy és Fencsik egykori bázisain (Ilosva, Szolyva és Perecseny környéke) sem sokkal rózsásabb a helyzet. Ennek az is oka, hogy azok a fiatalok, akik szomjúhoznak a biztos identitásra, és Lembergbe, vagy Ivano–Frankovszkba mennek szakközépiskolába, gimnáziumba, vagy felsőfokú tanintézménybe, a kortárs csoportjukba kerülve a nagyukranizmus híveivé szegődnek.

14.) A magukat ruszinoknak vallók szétdaraboltak (kb. 15-16 szervezet), akik vagy pánrusszisták, vagy independisták, vagy Szlovákiával akarnak valamiféle uniót, de hungarofilt nem találunk közöttük. Ez a mi mulasztásunk, az elmúlt harminc év Kárpátaljára irányuló hivatalos és nem-hivatalos magyar iniciatíváinak súlyos mulasztása!

15.) A magyar kisebbségi mozgalom, amely a gyakorlatban a tömbmagyarság területén (Bereg) a legerősebb, izolacionista, bezárkozó, nem tesz különbséget a ruszin és ukrán identitás között, nekik csak a magyarság a lényeg, részben a területi helyzetüknél fogva. A vegyes lakosságú területen élő, zömmel vegyes házasságban élő magyarság pedig ezzel a csizmaszárcsapkodtattó magyarkodással nem tud mit kezdeni, amely semmiféle véd- és dacszövetségi alternatívát nem volt képes nyújtani a ruszinizmusnak az elmúlt 30 évben, csak a sírvavigadozó magyarizmust.

16.) Miért mondom, hogy mégis van remény? Újra belinkelem a KSH 2020-as tanulmányának („Átrendeződés? Kárpátaljaiak Magyarországon, magyarok Kárpátalján, a 2017-ig terjedő adatok tükrében”) konklúzióját. Ha megfelelő módon elő van készítve a népfelvilágosítás, és megfelelő a propaganda, egészlegesen a terület lakossága Ukrajna összeomlása esetén meggyőzhető arról, hogy Magyarországhoz való csatlakozásra szavazzon. Persze ennek realizációja az épp adott nemzetközi viszonyoktól is fog függeni. Azonban ne feledjük, Henry Kissinger azt mondta 1988-ban, hogy a Szovjetunió még legalább száz évig fenn fog állani, nem fog államaira hullani… Ehhez viszont nagyon fontos a magyar partikularizmusból kilépni, és a testvérnépeket fölkarolni, itt és most elsődlegesen a „leghűségesebbet”, a ruszinságot! Ha így lesz, Kárpátalja újra egyesült a Szent Koronával!

„Bár 2014 után a politikai diskurzus az ukrán nacionalizmus erősödését tükrözi, valójában, helyi szinten a magyar és az ukrán identitás közötti határvonal kevésbé éles. A Tandem 2016 vizsgálat (Ferenc 2017) alapján akár 20% is lehet azon többes kötődésűek aránya a kárpátaljai magyar és ukrán etnikumban, akik a helyzetnek megfelelően váltanak nyelvet, illetve identitást. 2011 után a Magyarországon megjelenő ukrajnai kötődésűek körében nemcsak arányaiban csökkent a magukat ukránnak vallók csoportja a látványosan növekvő magyar identitású csoporttal szemben, hanem a Kárpátaljáról érkezők körében számszerűen is eltűntek a magukat ukránnak vallók. Erre csak részben ad magyarázatot a többi visegrádi ország irányába is megnyíló munkaerőpiac. Sokkal valószínűbb, hogy e mögött a magyar (ezáltal az EU-s) állampolgárság megszerzésének lehetősége áll, aminek alapfeltétele a magyar nyelv ismerete és a magyar identitás. Míg az ukrán állam az ukrán nyelvű oktatás kizárólagossá tételével igyekszik az ukrán nemzetépítési projektet erősíteni (Fedinec–Csernincskó 2017), addig valójában a kárpátaljai ukránok is tömegesen kezdtek 2011 óta magyarul tanulni, ami a magyar állampolgárság felé vezető egyenes út (Kovály et al. 2017). Ez pedig éppen ellentétes az ukrán nemzetépítési törekvésekkel.”

Végül pedig a ruszin himnusz zeneszerzőjének, Fencsik Istvánnak a kárpátorosz hét alkalmából a Szabadság téri országzászló szószékéről mondott beszédéből idézek. Adja Isten, hogy a magyarság és a sokat szenvedett ruszin nép újra egymásra találjon Mária Országában!

(A képen Kisfaludi Stróbl Zsigmond „Észak” című allegorikus szobra látható, ahol a Trianonban keresztre feszített Magyarországot jelképező nőalakot egy kuruc vitéz védi kivont szablyával, míg a szláv [tót vagy ruszin] gyermek riadtan simul édesanyjához, Magyarországhoz. Jelképezi mindez azt is, mennyien küzdöttek a kuruc talpasként Rákóczi vezérlő fejedelem seregében a szlovják-tótok és a ruszinok közül.)

Szász Péter