Élsportolók Vučić mellett és ellene
Az elmúlt hónapokban, években több mostani és egykori szerb élsportoló nyíltan kiállt Aleksandar Vučić szerb önkényuralkodó és rezsimje, vagy pedig az ellenzék mellett.
A legkirívóbb példa Aleksandar Šapić volt vízilabdázó, aki beolvasztotta álellenzéki pártját a Szerb Haladó Pártba. Ma a haladók belgrádi polgármestere.
Novak Đoković teniszező korábban megdicsérte Vučićot, amivel közvetlenül hozzájárult a szörnyszülött rendszer (és annak feje) önelégültségének fokozásához.
Az NBA egyik sztárja, Nikola Jokić és a szintén Amerikában kosarazó Boban Marjanović támogatásáról biztosította a diktátort.
Ugyanezt tette a Törökországban játszó, az Euroliga egyik legjobb játékosa, Vasilije Micić, csakúgy mint Zoran Slavnić egykori kosarazó.
A szerbiai nyilvánosság nem érti, miért volt-van erre szüksegük, hiszen zömében külföldön élő, dúsgazdag sportolókról van szó.
Željko Rebrača, a szerb válogatott volt kosarazója követte a fentiek példáját. Esetében úgymond érthető a rendszerhez való dörgölőzés, hiszen súlyos csalás vádjával kell a bíróság elé állnia. Nyilván azt reméli, hogy poltronként könnyebben megússza bűneit.
Duško Vujošević, a Partizan kosárlabda csapat volt edzője és Miroslav Berić volt kosarazója viszont nyíltan kiálltak az ellenzék mellett. Az előbbi aktívan bekapcsolódott a politikai életbe.
Danilo Ikodinović ismert ex-vízilabdázó
rövid ideig a Szerb Haladó Párt tagja volt, jó ideje viszont Vučićék heves bíralója, aki csatlakozott az ellenzékhez.
Dejan Bodiroga volt kosarazó és Igor Butulija ex-kézilabdázó szintén rühellik a meglevő rezsimet, amiről nyilatkoztak a médiának.
(Szerb média nyomán, fotó: alo.rs)