„A szabadkai magyar postásokat elbocsátották“

100 éve írták a lapok:

A szabadkai magyar postásokat elbocsátották

Bécsből jelenti a Magyarság tudósítója. Szabadkai jelentés szerint a jugoszláv postaügyi miniszter rendelkezésére Szabadkán az összes magyar postásokat elbocsátották állásukból és így harminc magyar család kenyér nélkül marad. Az elbocsátást a miniszter utólagosan azzal indokolta, hogy csökkenteni akarják a postaalkalmazottak számát. Ez az indokolás nyilvánvalóan nem felel meg a valóságnak, mert az elbocsátott magyarok helyébe azonnal ugyanannyi szerb alkalmazottat vettek fel.

Magyarság, 1922. április 1 / 75. Szám

Meghalt  a  király

Amióta Zita királyné őfelsége tragikus sürgönye megérkezett Magyarország bíboros hercegprímásához s hírül adta, hogy Nagymagyarország utolsó királya élet-halál közt vívódik: millió magyar hivő esdeklése ostromolta a tavaszi ég felhős kárpitját, hogy a Gondviselés izgalma tartsa meg számunkra és árva országunk javára azt az emberéletet, amely ígéret, megváltás és szakramentum volt mindahány magyar szívnek, amely az egy és oszthatatlan Magyarország feltámadásáért reszket a demarkációkon innen és túl. E rettentő és gyötrelmes két nap óta Budapest és a csonkahaza, de bizonyára az eltépett országrészek minden igaz magyarja kábult fővel tébolygott a remény és a kétségbeesés peremén. Nagy, hollófekete felhők kezdtek sűrűsödni a magyar jövő horizontján és az emberek homlokán, akiket e bánatos hit villáma kilódított a mindennapi gondok zugó folyamatából. Ez az elektromos ütés egyszerre csodálatos közelségbe hozta a lelkeket: a kétség, az aggodalom, a fájdalom és a mélységes részvét elemi érzésközössége tört fel a magyar lelkektől s szilárd trónt épített a fájdalmas szeretet és hűség köveiből a szivek mélyén, aminővel soha egyetlen földi uralkodó nem hivalkodhatott. Ez a földnélküli király, akit ellenségeink öldöklő erőszaka kiforgatott ősi jogából s akit — a magunk hitványságának közreműködésével — kiközösített az emberi társadalomból s tulajdon gyávaságunk láncaival egy magányos óceáni sziget sziklájához bilincselt, olyan trónt és olyan impériumot nyert a lelkekben, amely hatalmasabb és elmúlhatatlanabb mindazon uralmaknál, amelyeket valaha ez ifjú Habsburg-sarjadék komor ősei bírtak, nem véve ki azt az ötödik Károlyt sem, akinek »országaiban sohase nyugodott le a nap«.

És ime, hiába minden hő fohász, hasztalan minden forró esdeklés: IV. Károly, Magyarország apostoli királya, akinek jó szive összetört a végzet pörölycsapásai alatt, visszaadta halhatatlan lelkét Teremtőjének s halandó részeit a földnek, amely fáradhatatlanul ontja és emészti az emberi életet. Meghalt idegenben, száműzetésben, egy gyilkos láz iszonyú rohamai alatt, amely néhány nap alatt végzett ezzel az embertelenül meggyötört szervezettel és kioltotta annak az életnek vonagló mécsvilágát, amely a magyar megváltás tűzoszlopaként világított és kígyózott a magyar mezők reménytelen sötétjében. Pereljünk-e a Gondviselés kifürkészhetetlen elrendelésével, amely a fiatal király számára csordultig töltötte a megpróbáltatások poharát, amely nem kímélte meg őt és országát látogatóinak semmiféle terhétől, amely a földi dicsőség bíboros ormáról a nyomorúság és elhagyottság siralomvölgyébe alázta, amely az emberi elme számára kitalálhatatlan és megfejthetetlen viszontagságokon át most ime elvezette a Golgotha kútfejéhez, a megfelebbezhetetlen Beteljesedéshez. És ha alázatos szívvel fogadjuk ezt a csapást, amely az Ő elvesztésével reánk méretett, ha néma ajkkal hajlunk meg a mi második Mohácsunk megteljesedése előtt, nem fojthatunk el egy keserű zokszót, egy panaszos kifakadást azok ellen, akik Magyarország koronás királyát kiszolgáltatták és garancia nélkül odadobták a nagy bizonytalanba, a megalázó és meggyalázó fizikai nyomorba s akik elűzték, hogy az utolsó magyar király és családja télvíz idején, minden anyagi segítség nélkül egy nyári lakba deportáltassék, szabad és védtelen martalékául az óceáni sziget szeszélyes időjárásának. Akik nem érzik tisztának és könnyűnek lelkiismeretüket, azokat sokszor fogja még álmatlan álmukban megriasztani Bánk bán mondása: »Az Isten se segít fölként királyok ellen.

Amikor leborulunk a Gondviselés akarata előtt és kegyelmét imádkozzuk e méltatlanul agyonhajszolt és halálba üldözött koronás fő családjára és árva nemzetére, mondjuk el, hogy jóságos, áldott szivű ember volt, aki most meghalt, hogy semmit se óhajtott inkább, mint azt, hogy népének atyja legyen s hogy mielőbb elvezesse azt a béke, a nyugalom és a boldogság révébe. Mondjuk meg, hogy megvolt benne a jóság lángelméje és a szeretet tiszta géniusza, amelyet Shakespeare az emberi jellem nárciuszának nevezett. Mondjuk meg, hogy nem volt uralkodó, aki makulátlanabb és önzetlenebb becsvággyal bírt volna, mint ő, aki talán sokkal jobb és finomabb lélek volt, semhogy a politika és a kormányzás durvább és macchiavellisztikus eszközeivel élni tudott volna. Talán még mindig uralkodnék, ha meg tudta volna keményíteni szívét arra, hogy félrevezetett alattvalóinak egy részére lövessen. Ez volt az ő személyes és a magyarság együttes tragikuma. Egyéniségének jelentősége inkább van kitűzött céljaiban, mint elért eredményeiben. És amikor száműzötté és hontalanná vált, akkor alakja egyszerre egy csodás misztérium lelkévé és éltető eszméjévé anyagtalanodva, ez a finom és a valóság szálaiból szőtt absztrakció jelképe lett egy letiport nemzet élniakarásának, tehetetlen vergődéseinek és halhatatlan álmainak. Egyénisége a történelemben mindörökre összeforrott a legjobb és legnagyobb magyar hősök tragédiájával, akik sorába most innenis bevonult a mártírok magyar Pantheonába.

* *

IV. Károly király tragikus betegségéről a világ minden hírszolgálati központjából egész napon keresztül érkeztek a táviratok. A jelentésekből csakhamar szorongó szívvel lehetett megállapítani, hogy a javulás, amely március 30-ikán mutatkozott, nem állandó jellegű. Károlyi József grófnak újabb távirata, amelyet 31-ikén délután adott fel a Magyarság címére, már arról tudósít, hogy őfelsége gyakran eszméletlen, oxygénlélegzést kell alkalmazni, de az állapot még nem reménytelen. A Londonból a Reuter ügynökség által április 1-én 3 óra 44 perckor elküldött távirat ezután már a rettenetes katasztrófa hírét adta tudtul.

Az utolsó magyar uralkodó 1922. április 1-jén hunyt el spanyolnáthában

Magyarság, 1922. április 2 / 76. szám

A jegyzők köréből.

A szerbektől megszállott Bácska jegyző-egyesülete dr. Lazar Bugarski, szerb főispán elnöklésével Szabadkán gyűlést tartott. A szerb főispán kijelentette, hogy megvan elégedve a jegyzői kar működésével, amit el is hihetünk neki. A megejtett tisztújító közgyűlésen ugyanis a bácskai jegyzőegyesület elnöke lett Živko Stefanović, alelnökök: Jovan Lalin és Todor Gajić lettek. — Borotán Makkos Manó aljegyző  választották meg adóügyi jegyzőnek. — Az Orgovány községi segédjegyzői állásra Nagy Sándor okleveles jegyzőt egyhangúlag megválasztották.

Magyarság, 1922. április 2 / 76. szám

A zombori szerb bíróság Rónay Károlyt, aki az Amatőr Sport Egylet bálján Magyarországot éltette, három hónapi fogházra ítélte.

Nemzeti Ujság, 1922. április 1 / 75. szám

A reakciós és imperialista Pašić

Mire határozza magát Szerbia Oroszországgal szemben?

(A Nemzeti Újság tudósítójától.) Röviddel ezelőtt a szerb kormánylapok jelentették, hogy Bukarestben egyezség jött létre Románia, Lengyelország, Csehszlovákia és Jugoszlávia között. Egy másik szenzációs hír ugyanekkor az volt hogy Franciaország a kisantanttal 20 évre titkos szerződést kötött. A kormány lapjainak ezekről a jelentéseiről a zágrábi  Obzor azt írja, hogy a diplomácia nagy külpolitikai sikereit akarják elkönyvelni, majd így folytatja:

„Több ízben volt már alkalmunk felhívni a figyelmet külpolitikánk sikertelenségeire, amelyeket a kormánylapok, sőt maga Pašić is bevallott, amelyeknek igazi okát azonban a kormánykörök elhallgatták. Külpolitikánk eredménytelenségének igazi oka az ismert belső válságok mellett abban van, hogy külpolitikánk az egyesülés óta Pašić közvetlen befolyása alatt áll, aki görcsösen ragaszkodik a maga háborúelőtti koncepciójához, nem vetve számot nemcsak Európa új konstellációjával, hanem a demokrácia új szellemével sem, amely mindinkább tért hódít az egész világon. Pašić, a hajdani forradalmár és szabadsághős, reakciós imperialistává lett és így érthető, ha egészen Wranger és Poincaré érdekköréhez kapcsolódott.

Amióta Anglia oly élesen eltávolodott Franciaországtól, meghajolva az amerikai felfogás előtt, azóta világosan látható, hogy egy olyan áramlattal úszunk, amelynek nincsen Európában többsége,amely nem fog győzni és amelyből nem fogunk tudni kievickélni. Ez az áramlaté vitt el bennünket Bukarestbe, ahol szövetséget kötöttünk Romániával és ahol szövetségünk készül Görögországgal is. Nem kell elfelejteni, hogy Lengyelország Romániával védelmi egyezséget kötött Oroszország ellen, viszont Magyarországgal is megegyezése volt Csehszlovákia ellen. (?) Amikor Belgrádból jelentették, hogy Lengyelország belépett a kis-antantba, a lengyel közvélemény nem volt megelégedve, mert szabad kezet akar magának fentartani és megelégszik a Franciaországgal való szövetséggel is. úgy látszott, mintha Franciaország pártolta volna azt a tervet, hogy a kisantant nemcsak Lengyelországra, hanem Görögországra és a balti államokra leterjesztessék.

A francia kormány eközben sietett megcáfolni a kisantanttal kötött titkos megegyezés hírét, mert ebben Anglia azt látná, hogy Franciaország Angliával való vitájában a kisantantot veszi maga mellé segítségül. A megegyezést azonban tényleg megkötötték. Nagyobb jelentősége nincs, mert köztudomású, hogy Csehszlovákia a világpolitikában az angolszász áramlattal tart és a legjobb viszonyt igyekszik fentartani Olaszországgal és Oroszországgal.

Oroszország kérdésében a legnagyobb az eltérés Poincaré és Lloyd Georg, úgyszintén Pašić és Burnes között. Ninčić S. H. S. külügyminiszter bukaresti nyilatkozatából ítélve, Jugoszlávia épp úgy, mint Románia és Lengyelország Szovjetoroszországának legélesebb ellensége marad. Ha ehhez még hozzávesszük Wrangel generális megérkezését és az orosz csapatok újjászervezését, világos, hogy Lengyelország és Románia Szovjetoroszország felől támadást várnak és ebből a célból kötöttek egyezséget Jugoszláviával. Kétségtelen, hogy erről az orosz kérdésről Ninčić és Benes sokat tárgyaltak a pozsonyi találkozáson. A megbeszéléseknek még nincs vége, mert a lengyel, csehszlovák és román külügyminiszterek még össze fognak ülni. Ha a francia, illetve román felfogás fog győzni, akkor természetesen a kis-antant vezetése Benes kezéből Bukarestbe fog átcsúszni.

Ez a bukaresti felfogás súlyos konfliktusokat idézhet elő Oroszországgal és lehet, hogy Bukarestben vagy Varsóban vagy valahol másutt éppen az a tendencia, hogy orosz konfliktust idézzenek elő. Reméljük azonban, hogy Genuában a pacifista áramlat fog győzni és hogy végül csatlakozni fognak Lloyd Georgehoz és Massarykhoz az összes demokratikus államok, maga Franciaország is. Jugoszlávia mindenképpen bejut az európai politika örvényébe, miután most abban a csoportban áll, amely fegyverrel akarja megoldani az európai problémákat“.

Az „Obzor“ értesülésével éles ellentétben van Ninčić külügyminiszternek a pozsonyi tanácskozáson tett nyilatkozata, amely szerint Jugoszlávia teljesen neutrális viselkedést akar, Szovjetoroszországgal szemben tanúsítani. Ez a nyilatkozat Csehszlovákiában nagy megelégedést keltett. Utána Ninčić külügyminiszter a következőkben precizírázta az Oroszországgal szemben való jugoszláv álláspontot:

„Attól a pillanattól fogva, hogy a bolsevikiek Oroszországban uralomra jutottak, mi változatlanul a semlegesség álláspontja mellett maradtunk. Minden olyan fegyveres akciót, amely Oroszországban rezsimváltozást akar előidézni, polgárháborúnál tekintettünk és sohasem akartuk azt elősegíteni, hogy az oroszok egymást irtsák. Ha valaha a mi részünkről valamilyen beavatkozás lett volna, az mindig a kormányok előzetes tudta és akaratai ellen történt volna. A jövőben sem fogunk Oroszországban polgárháborút támogatni, vagy ami még rosszabb, felszítani. Ehhez az alapelvhez szigorúan ragaszkodunk, bármennyire is fájnak nekünk a bolseviki uralom szomorú eredményei. Ezzel szemben ismeretes, hogy Oroszországban terroristaakciót kezdettek, azzal a céllal, hogy nálunk erőszakosan, forradalmat idézzenek elő. Az akció kudarcot vallott, mint ahogy minden hasonló kísérletnek meg kell hiúsulnia. Ebben a tekintetben teljesen nyugodtak vagyunk“.

Momčilo Ninčić

Nemzeti Ujság, 1922. április 2 / 76. szám

A szerbek és a határkiigazító bizottság.

Kalocsáról jelentik: A napokban Bajmokon járt a határkiigazító bizottság. Érdemes megerősíteni, hogy hogyan vezették félre a szerbek. A bajmoki magyarságnak és a németségnek egész nap az utcára sem volt szabad kilépni, az iskolásgyermekeket benntartottak az iskolákban, s még az udvarra sem mehettek ki- hogy valahogy magyar szót ne halljon a bizottság. Ellenben a környékbeli községekről: Pacsérról, Kossuthfalváról, Bajsáról és Topolyáról kocsin szállították oda a dobrovolyácokat, a macedóniai telepeseket, s ezek aztán a vasúti állomáson szerb zászlókkal és éktelen zsírozással fogadták a küldöttséget Egyedül Topolyáról hatvan szekér dobrovolyác jelent meg. Minden község nevében két-két ember jelentkezett, hogy határkiigazítást kérjen Szerbia javára. Különösen Hercegszántó és Kattsmár községeket szeretnék a szerbek mindenképp megszerezni.

A szerb közegészségügyi miniszter Szabadkán és Zsombolyán vesztegzárt állított fel a Magyarországból és Romániából jövő utasok részére. Az utasokat mindkét állomáson orvosi vizsgálásnak vetik alá. Ezt az intézkedést, a szerbek az Oroszországban fellépett kolera- és tifuszjárvánnyal indokolják meg.

Nemzeti Ujság, 1922. április 5 / 78. szám

Szerb-horvát csendélet.

Zágrábi tudósítónk jelenti: Roppant izgalmat keltett Zágrábban a szerb fascisták egy újabb merénylete. A nyugalmazott osztrák-magyar tisztek egyesülete mulatságot tartott, melyen Salis-Lacis gróf volt hadtestparancsnok is megjelent. A szerb fascisták behatoltak a terembe és dulakodni kezdtek. Lövöldözésre került a sor és csak a rendőrség közbelépése gátolta meg a komolyabb vérontást.

Magyarság, 1922. április 8 / 81. szám

Baranyában a bácskai svábok vásárolnak földet.

A szerb birtokpolitika már Bácska megszállásának kezdetén arra késztette a bácskai svábokat, hogy pénzüket Magyarország szabad területén fektessék földbe. De mivel a földmivelés Csonka-Magyarországon a nagy földkereslet miatt körülményesen és nehezen, ment, a megszállott Baranyában kezdték meg az egyes birtokok vásárlását, úgy hogy legtöbb családnak két birtoka volt, egy darab Bácskában, a másik pedig Baranyában. A felszabadítás után sem maradt abba a vásárlás, amelyet a dinár magas árfolyama még inkább elősegített. Eddig már 140—150 bácskai sváb családnak van birtoka a felszabadult részeken. Különösen a sokác és azokban a községekben vásárolnak, ahol az egyke pusztulása folytán alig van család, amelynek 50—1000 holdnál kisebb birtoka volna. A bácskai svábok Baranyában 1 hold földért 70—80 ezer koronát, is megadnak. Pécs környékén különösen a szőlőket vásárolják.

Nemzeti Ujság, 1922. április 11 / 83. szám

Az angol kormány sürgeti a szerbiai tartozások kiegyenlítését.

Belgrádból jelentik, hogy az angol kormány jegyzéket nyújtott át, amelyben követeli, hogy Szerbia többmilliárdos adósságát sürgősen egyenlítse ki. A szerb kormány azonban maga is a legnagyobb pénzzavarban van, úgy, hogy most akar egy milliárdos belső sorsjegykölcsönt felvenni. Ennélfogva az angol követelésnek egyelőre belátható időn belül nem tehet eleget.

Nemzeti Ujság, 1922. április 13 / 85. Szám

A menekültügyi hivatal jogvédőosztálya.

A trianoni békeszerződésnek 250-ik cikke a volt monarchia állampolgárainak ugyancsak a volt monarchia területén lévő vagyonát mentesíti a jóvátétel kötelezettsége alól olyan értelemben, hogy az ilyen vagyontárgyak lefoglalás, felszámolás, kisajátítás, kényszerkezelés és zár alá vétel alá nem esnek. Ha mégis ezzel ellentétben jogsérelem esett volna valakin, felszólalással élhet a Vegyes Döntő Bíróságnál. Ez a bíróság, amely perrendszerűen jár el, magyar, cseh, szerb és román részről most alakul meg és mivel székhelye külföldön lesz, a kormány az Országos Menekültügyi Hivatal kebelében (VI., Andrássy út 19.) Jogvédő Osztályt állított fel. Ez az osztály ingyenesen dolgozza fel jogilag az egyes peres ügyeket és a magyar kormány megbízottjának rendelkezésére bocsátja, aki a bíróság előtt ugyancsak ingyenesen képviseli honfitársait. A Jogvédő Osztály a dolog természete szerint nem vállalja a közreműködést a forradalmi rablásokból, a megszállás alatti rekviválások és fosztogatásokból, vagy az ellenség elől való menekülésből származó károk, megtérítése iránt támasztott igények esetében, mert hatásköre erre nem terjed ki. Egyébként is joga van az egyes ügyeket megbírálni és a közreműködést egyes olyan esetekben, amelyek sikerrel nem képviselhetők, megtagadni. A félnek ilyen esetben azonban joga van arra, hogy magát ügyvéddel képviseltethesse a Vegyes Döntő Bíróság előtt.

Magyarság, 1922. április 13 / 85. szám

Szerb merénylet a magyar iskolák ellen.

Szabadkáról jelentik: A szerb közokzisügyi miniszter rendeletet adott ki, mely szerint minden elvan iskola és óvoda, melynek tanerőit dinárban fizetik, minden további intézkedés nélkül államiaknak tekintendők. A tiszamelléki közoktatásügyi felügyelőség területén ezzel az intézkedéssel államosították Bajmok, Martonos, Mohol, Péterréve, Bácsszenttamás, Óbecse, Pacsér, Csantavér és Ómoravica felekezeti, Szabadka, Ada és Bácsmartonos községi iskoláit.

Magyarság, 1922. április 14 / 86. szám