100 éve: „A szerbek kiutasították a zentai prépost-plébánost“

100 éve írták a lapok:

A szerbek kiutasították a zentai prépost-plébánost.

A szerb hatóságok a legfelháborítóbb módon utasítottak ki Zentáról és Jugoszláviából Gózon István zentai prépost-plébánost, mint politikailag megbízhatatlant, pedig köztudomású, hogy a prépost évek óta távol tartotta magát a politikától. A kiutasítás oly brutális módon történt, hogy a védés kézbesítése után 4 órával a legközelebbi vonattal el kellett hagynia a várost, melynek évtizedeken át lelkipásztora volt és melynek lakossága felekezeti különbség nélkül közbenjárt a kiutasítás visszavonása, vagy legalább felfüggesztése érdekében.

Püspökök apostoli körútja.

Várady L. Árpád dr. kalocsai érsek, aki megrongált egészségi állapotának helyreállítása végett Nauheimba készül, felkérte Horváth Győző dr. felszentelt püspököt, hogy a kalocsai főegyházmegyének a szerb megszállás alól nemrégiben felszabadult részein ossza ki a bérmálás szentségét. Horváth püspök május 8-án kezdi meg a bérmakörútját. Nyarádi Dénes dr. kőrösi görög katolikus megyéspüspök most végzi apostoli körútját a megszállt Bácskában. A püspök minden egyházközösségben háromnapos missziót tart s a községek meglátogatása után Újvidéken folytatja apostoli munkáját.

Károlyi újabb nyilatkozata az ország területi épsége ellen.

 Nagyon sokszor irtunk már Károlyi Mihály gróf viselt dolgairól az „emigrációban“. Ez a meghibbant lelki sötét ember, aki végigkoldulja a kis-antant államait s napról-napra felkínálja a nyomorúságos személyét a belgrádi, bukaresti,, prágai, bécsi országrablóknak, sehogy sem tud megnyugodni abban, hogy már az ország fegyveres ellenségeinek sem kell, sem és sem az a politikája, amelyről meglehet állapítani,hogy lépten-nyomon súrolja a, jól megérdemelt fegyház ajtaját. Legutóbbi cselekedetéről az Agramer Tagblatt közöl tudósítást. Ez a jugoszláv lakájújság meginterjúvolta Károlyit, aki sietett kijelenteni, hogy:

„Minden mozgalom, amely Magyarország trónjára Habsburgot akar ültetni, bármelyiket is, revansmozgalom. Az, akinek fejét a magyar Szent István-korona érinti, kötelezi magát esküvel és a világ négy tája felé tett kardcsapással, hogy a Szent István-korona országainak birtokátmegtartja és ami belőle elveszett, akár karddal is visszahódítja.

Azok, akik Európa újjáépítésén dolgoznak és az egyensúlyt, békés úton akarják helyreálítani, nem tűrhetik, hogy Magyarországon újra bevezessék a királyságot, akár Habsburg jöjjön, akár más nemzeti, vagy importált király.” Károlyinak ez a nyilatkozata az ország elrabolt területeinek visszaszerzésére irányuló törekvést denunciálta Európa előtt s üldözendőnek minősíti a magyar történelmi jogot az ország ellenségeinek, a területrablóknak javára, a magyarság rovására. Keserű, nehéz szavakat lehetne írni az áruló nyilatkozatról, de nem tesszük. Csak feljegyezzük ezt is az emlékezet okáért, abban a tudatban, hogy lesz még a leszámolás, amikor felelni kell.

Nemzeti Ujság, 1922. április 16 / 87. szám

A belgrádi kormány defavuárta a zentai rendőrkapitányt

Szabadka, április 16. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A délvidéki magyarságot és Zenta város közönségét mélyen megdöbbentette a zentai rendőrkapitány egy újabb intézkedése, amelynek hátterét senki sem ismerte és amely hirtelenségével és igazságtalanságával ismét fájó ostorcsapás volt az örökös meghurcoltatásban és bizonytalanságban élő magyarokra. Đorđe Nikolić zentai rendőrfőkapitány — mint a Nemzeti Újság már jelentette — elrendelte, hogy Gózón István prépost-plébános Zenta és egész Jugoszlávia területét köteles azonnal elhagyni. Az indokolás szerint a prépost politikailag megbízhatatlan, Magyarországon született, nem nyerte el a jugoszláv illetőséget, ennek alapján tehát kiutasítandó. A város lakossága azonnal fölkereste a főkapitányt és kérte a végzés törlését, vagy legalább annak módosítását, Nikolić azonban hajlíthatatlan maradt. Később a sok kérés úgy látszik, hogy megpuhította és megengedte, hogy a prépost-plébános, aki 16 éve tartózkodik a Délvidéken, ahol közmegbecsülésnek örvend, a legközelebb induló vonatig rendezheti magánügyeit. Ez idő alatt azonban lépten-nyomon egy detektív kísérte, délután három órakor, azaz négy órával a kiutasító végzés kézbesítése után, a detektívek kikísérték az állomásra, ahol a kísérőkkel együtt a Horgos felé menő vonatra kellett felszállnia. A detektívek egészen a határig kísérték a prépost-plébánost.

A délvidéki magyarság vezetői eljártak a belgrádi illetékes vezetőköröknél és jelentést tettek főkapitányuk végzéséről. Rámutattak arra, hogy az ilyen intézkedés nemcsak az igazságosságba és a jogrendbe vetett hitet ingatja meg, hanem ok nélkül megzavarja az „államfenntartó elem és a nemzeti kisebbségek és felekezetek közötti békét és harmóniát, mert egyesekben azt a látszatot kelti, hogy a vallást üldözik azzal, hogy papjait kitoloncolják. Bebizonyították azt is, hogy, bár Gózon István prépost-plébános a mai Magyarország területén született, de már 1906 óta zentai plébános, a zentai kiszélesített tanácsnak és Bács megye törvényhatóságának a belügyminiszter által kinevezett tagja. Ha tehát a prépost-plébánost nem tartják ottani lakosnak, akkor egészen érthetetlen, hogy a belügyminiszter hogyan nevezhetett ki idegen állampolgárt a kiszélesített tanács tagjává. Úgy látszik, ennek az intervenciónak volt némi hatása és Belgrádban is tudatára jutottak annak, hogy a zentai prépost-plébános kiutasítása hatalmi túlkapás, amennyiben már tegnap délbe megérkezett Zentára a belügyminisztérium távirati intézkedése, amely szerint Gózon István prépost-plébános kiutasítását visszavonták és azonnal visszatérhet Zentára.

Gózon István, aki Horgoson várta be, amíg ügyében az illetékes fórumok döntenek, már vissza is tért Zentára, ahol hívei s az egész város lakossága nagy ünnepélyességgel fogadták, hogy ezzel is elégtételt adjanak e példátlan és indokolatlan meghurcoltatásért.

Nemzeti Ujság, 1922. április 19 / 88. szám

A szerb hatóságok és a szociáldemokraták a bácskai magyarok szervezkedése ellen.

Bajáról írják: A megszállott Bácska területén erős mozgalom folyik az országos magyar politikai párt megalakítására. A szervezés céljából május 8-ára Szabadkára országos nagygyűlést hívtak össze, de a szerb hatóságok máris akadályokat gördítenek a nagygyűlés megtartása elé. A szerb hatóságokon kívül a szociáldemokraták is izgatnak a magyarság szervezkedése ellen.

Magyarság, 1922. április 19 / 88. szám

Montenegrót és Angorát nem hallgatják meg Génuában

Egy ország, amelyet kitöröltek az államok közül

(b. a.) A génuai Palazzo Reale előtt, amelyet huszonnyolc ország delegátusai léptek át, két küldöttség vár bebocsátásra. Az egyik az angolai török nemzeti kormányt képviseli, a másik Montenegró nevében jelent meg. De hiába kopogtatnak a konferencia ajtaján, számukra az meg nem nyittatik, mert az értekezletet összehívó öt hatalom az egyikről nem akar tudomást venni, a másikkal csak később szándékozik hivatalosan szóba állni.

Montenegró sorsa valóban tragikus. Mint a szerbek és a nyugati hatalmak fegyvertársa vetette magát a háború forgatagába, küzdött elszántan, lehetővé tette, hogy a szerb hadsereg elmenekülhessen az Adria partjáig, kapitulációja után épp úgy, mint Szerbia osztrák-magyar megszállás alá került, de amikor bekövetezett a központi hatalmak összeomlása és Franchet d’Esperey tábornok seregének fedezete alatt a szerb királyi család és kormány visszatért az országba: a felszabadulás napja helyett Montenegróra a legsötétebb éjszaka borult Az elvonult magyar és osztrák katonák helyébe szerbek telepedtek, akiknek első dolguk volt néhány lepénzelt montenegrinussal trónvesztesnek deklaráltatai Nikita királyt és családját, s kimondani Montenegró egybeolvadását Szerbiával. Ezt a „fait accomplie‘-t az antant a Franciaországban tartózkodó Nikitának és kormányának minden tiltakozása ellenére tudomásul vette, s így Montenegró, amely annyi sok száz éven át meg tudta őrizni függetlenségét, fajtestvérei és egkori szövetségesei jóvoltából megszűnt államként létezni. Egyszerűen kitörölték az országok sorából; a belgrádi hatalmasok még arra sem méltatták, hogy a szintén szerb Imperium alá került horvátokkal és szlovénekkel együtt legalább a nevét belevegyék az új jugoszláv állam nevébe. A szerbek szerint nemcsak Montenegró nincs, de montenegrói népről sem lehet beszélni.

A szegénynek ismert Montenegró azonban kövér falat a szerb üzletpolitikusok számára. Csupán erdőinek kitermelése sok százmillió haszonnal kecsegteti a konzorciumot, amelyben vezető szerb és francia politikusok foglalnak helyet. Érthető tehát, hogy miként Parisban, úgy Génuában is süket fülekre találnak a montenegrói népet jogosan képviselő férfiak s meggátolják őket; abban, hogy a konferencia elé tárhassák a Montenegrón elkövetett rettenetes erőszakot, a népek , önrendelkezési jogának szinte hihetetlen legazolását. Jellemző Európa lelkiismeretére,hogy a montenegróiak érdekében egyedül az orosz szovjet delegátusai szólaltak fel! A szabadságától megfosztott kis népet azonban vigasztalhatja a remény, hogy a szerb hegemónia nem marad hosszú életű s, a szuronyokkal összetartott Jugoszlávia szétbomlása után visszanyerheti önállóságát, amelytől az ellenségnek tekintett monarchia soha nem fosztotta volna meg.

Az angolai küldöttséget, amely törvényes képviselője Törökországnak, azzal az ürüggyel zárták ki a konferenciából, hogy Törökország még hadviselő fél, amelynek előbb a végleges békét meg kell kötnie a szövetséges és társult hatalmakkal. Hogy ez is csak hipokrízis, annak bizonyságaképpen elég utalnunk arra a külön szerződésre, amelyet Franciaország már hónapok előtt kötött az angolai kormánnyal. Az antant a végleges békét úgy óhajtaná aláíratni a törökökkel, hogy a szerződés feltételeinek megállapításába ne lehessen beleszólása az oszmán birodalomban legfőképp érdekelt Oroszországnak és Németországnak.

Nemzeti Ujság, 1922. április 21 / 90. szám

Magyarok Pašićnál

Pašić miniszterelnök tegnap fogadta a délvidéki magyar párt vezéreit, köztük Sántha György de. elnököt, Nagy Zoltán dr. alelnököt, Székely Áron dr. főtitkárt, Skreliczky Dénes dr.-t, Székely Zoltán dr.-t, Szántó Gábor dr.-t, Decsy József dr.-t, Várady Imre dr.-t, Gruber László dr.-t, Csethe János dr.-t és a zombori magyarság számos vezető tagját.

A küldöttség nevében Sántha György dr., a szabadkai magyar párt elnöke mondott beszédet, mire a miniszterelnök a következőket válaszolta :

— Nyilatkozataiknak nagyon örülök. A történelem eseményei idézték elő azt, hogy önök a mi országunkban most a kisebbséget képviselik, ugyanezek a fejlemények azonban arra intenek bennünket, hogy az alkotmányban biztosított jogokban minden polgárt részesíteni kell. Ezzel az állammal szemben mi önöktől csak hűséget és lojalitást (!) kívánunk. Legyenek meggyőződve arról, hogy a nemzeti kisebbségek élvezni fogják mindazokat a jogokat, amelyeket az állam alkotmánya és a nemzetközi szerződések számukra biztosítanak.

Ehhez a nyilatkozathoz mi csak ezt jegyezzük meg: Amikor Pašić kijelentette a küldöttségnek, hogy nem kíván egyebet a kifosztott magyarságtól, mint hűséget és lojalitást, két dologról feledkezett meg : arról, hogy pirulva elfordítsa arcát a magyaroktól (de mentsége az, hogy ez nem szokás Belgrádban) és arról, hogy hozzáfűzze: olyan hűséget és lojalitást, amilyet a szerbek tanúsítottak a nekik kenyeret és földet adó ezeréves magyar haza irányában, így legalább logikusabb lett volna a nyilatkozata.

Pašić

Magyarság, 1922. április 21 / 90. szám

Az oláhok és a szerbek újabb területeket követelnek tőlünk

—A Magyarság tudósítójától —

Hónapok óta járja a határmegállapító bizottság Csonkamagyarország szűk határát, időnként valamelyik tagja elejt egyegy jóakaratú szót, amiből a szalmaszálba is kapaszkodó elszakított magyarság nagy örömmel reményeket kovácsol, hogy ez meg az a terület vissza fog kerülni Magyarországhoz. Sok reményünk azonban a határkiigazító bizottság munkája iránt nem lehet, ezek az itt-ott felbukkanó örömhírek rendesen pár nap múlva megkapják az erélyes cáfolatot s összes eredményük csak annyi, hogy az utódállamoknak alkalmuk kerül egyes örömét mérsékelni nem tudó magyar vérünket a tüntetés miatt megkínozni. A határmegállapító-bizottságban az angolok teljesen passzíve viselkednek; a kontinens érdekszféráját az angol politika átengedte a franciáknak, a kellemetlen kérdéseket az angolok nem bolygatják, a bizottság francia tagjai pedig szemmelhihitólag mindenütt ellenségeinknek kedveznek.

Hogy milyen képtelen az a trianoni határ, melyen mégsem változtatnak, sőt helyenként még a mi kárunkra akarnak változtatni, álljon itt néhány példa.

A csanádmegyei tiszta magyar  Nagylak községet is Romániának ítélte oda a trianoni béke. Vasúti állomása azonban a szeged-mezőhegyesi vonalon a mienk marad. Most mi kérjük vissza a községet, az oláhok maguknak követelik az Állomást is. Ugyancsak ez a bizottság tárgyalja Kotegyán vasúti átlépő pont kérdését is. A Békéscsaba—nagyváradi vasútvonalnak ezt a határállomását a trianoni határ éppen kettészeli, úgy hogy a felvételi épület magyar, a raktár megszállt területre esik. Itt legalább a raktár visszacsatolását kértük, de nem sok remény van hozzá, mert Mernier ezredes, a francia elnök határozottan ellenünk van.

A magyar-szerb határon is ilyen eleven oldották meg a vasúti állomások ügyét. A határmegállapító bizottság márciusban végigjárta az Eszék-Gyékényes és Eszék—Szabadka—Kelebia-vonalat. Április elején a Szabadka—Horgos—Szeged vonal bejárása történt. A Dunántúl tarthatatlan a helyzet Gyékényes állomáson, ahol az állomás és a szivattyútelep magyar területen van, a kút azonban a Dráva partján, szerb megszállt területre esik. Itt is hiába volt minden felszólalás, mert a szerbeknek a Drávánál hídfőre van szükségük. A bácskai tárgyaláson, a szerbek, Szabadka város óriási területének Magyarországon maradt részére is igényt emeltek. Beleesik ebbe Kelebia magyar határállomás is. A francia kiküldött természetesen itt is a szerbeket pártolja. Követelik még a szerbek a Tisza és Maros összetorkolásánál lévő területet is, melyre már macedóniai szerbeket telepítettek.

A bizottság többségének teljes tájékozatlansága és egyesek rosszakarata befolyásolja a határozatokat. Helyi adatok szerzéséről, illetőleg a valónak megfelelő kép nyeréséről szó sem lehet, mert sem az oláhok, sem a szerbek a megszállt területen lévő lakosságot hozzá nem engedik a határmegállapító bizottsághoz. A szatmármegyei Csanálos sváb községben »államellenes tüntetés« miatt huszonöt gazdát tartóztattak le az oláhok, a tizenkétezer főnyi tiszta magyar Horgos községbe, ahol egyetlen bolgár kivételével mindenki magyar, be sem engedték a szerbek a bizottságot, hanem a horgosiak nevében szerb hatósági közegeket szerepeltettek küldöttség gyanánt.

Csonkamagyarország pedig fizeti a megszámlálhatatlan milliókat a határkiigazító bizottság költségeire.

Magyarság, 1922. április 23 / 92. Szám

Szerbektől kiutasított protestáns papok.

 Szerb helyi hatóságok két magyar papot kiutasítottak: a Bánságból. Gacsal János, a torontálmegyei Debelyacsa község református papjának és Kiss Kálmán tóthradáci evangélikus papnak öt óra alatt el kellett hagynia az országi területét. A két pap politikával nem foglalkozott és nem tudták, hogy mi rejlik a két pap erőszakos kiutasítása mögött?

Magyarság, 1922. április (3. évfolyam, 75-98. szám)1922-04-23 / 92. szám

Pašić szerb miniszterelnök balesete.

 Pašić szerb miniszterelnököt, mint Belgrádból jelentik, tegnap súlyos baleset érte. A Milanó utcában automobilja összeütközött a közúti vasút egyik kocsijával s az összeüközés következtében a miniszterelnök kirepült az autóból a kövezetre. Jobb bordáin és térdkalácsán szenvedett súlyos sérüléseket. Pašićot a közeli miniszterelnöki épületben részesítették elsősegélyben. Állapota komoly, de nem aggasztó.

Nemzeti Ujság, 1922. április 26 / 94. szám

279.483 magyar hagyta el a megszállott területeket.

Prágából jelentik. Hivatalos megállapítás szerint Erdélyt 148.490, a Felvidéket 78.777, a szerbek által megszállva tartott magyar területeket 52.216 magyar lakos hagyta el a megszállások óta. A cseh kimutatás szerint tehát 279.488 magyar ember kényszerült elhagyni az idegen járom alá került ősi magyar földet.

Nemzeti Ujság, 1922. április 30 / 98. szám

Jugoszláv publicista Magyarországnak a világháborúért való felelősségéről.

 Mint a Magyar Külpolitika közli, a belgrádi Beogradski Dnevnik hasábjain minap Krsta Cicvarić, a legkiválóbb jugoszláv publicisták egyike, feltűnést keltő cikket közölt, melyben titkos osztrák diplomáciai akták alapján a világháború felelősségének s főleg a szerb hadüzenet előzményeinek kérdésével foglalkozik. A cikk annál érdekesebb, mert úgy Cicvarić, mint lapja könyörtelen magyarellenes állásponton áll. Cicvarić megállapítja, hogy a szerb hadüzenet legnagyobb akadályai kezdettől fogva Tisza István gróf volt, aki a Bécsben befolyásos magyar politikusokkal egyetemben mindent megtett, hogy Berchtold grófot és környezetét felfogásának megváltoztatására bírja. A jugoszláv publicista cikke igen nagy elismerést jelent a háborút megelőző magyar külpolitikai tendenciákkal szemben s teljesen igazolja azt, hogy Magyarországot a világháború kitörésében semmiféle felelősség sem terheli. A trianoni erőszakos békének azt a feltevését tehát, hogy Magyarország volt a világháború kitörésének fő oka, egy velünk ellenséges érzelmű jugoszláv publicista frappánsan cáfolja meg.

Nemzeti Ujság, 1922. április 30 / 98. szám