Elkaptak egy szerb maffiózót, aki tagja volt Kolumbia legveszélyesebb drogkartelljének
A horvát rendőrség Zágrábban őrizetbe vette a „Saša“ becenéven ismert Radivoje Vučkovićot abban az összehangolt nemzetközi rendőrségi akcióban, amely a legnagyobb és a legismertebb kolumbiai félkatonai drogkartell, az Urabeños, más néven az AGC (Kolumbiai Gaitanista Önvédelmi Erők – Autodefensas Gaitanistas de Colombia) vagy a Clan del Golfo ellen irányult – írja a Blic napilap.
A szerb alvilági figura már régóta ismert a rendőrök előtt, igen vastag bűnügyi dossziéval rendelkeznek, bűnlajstroma igencsak hosszú, 2010-ben héttagú bűnbandájával együtt elrabolta egy belgrádi üzletember fiát, akit Karlóca környékén tartották fogva egy borpincében, és 150 ezer euró váltságdíjat követeltek érte.
Az összehangolt nemzetközi rendőrségi akcióban az olasz rendőrség kedden 4,3 tonna kokaint foglalt le Trieszt kikötőjében, amelynek feketepiaci értéke körülbelül 240 millió euróra tehető.
Az üggyel kapcsolatban 38 embert vettek őrizetbe, köztük más európai országok állampolgárait, illetve egy kolumbiait. A rendőrség közel kétmillió euró készpénzt, valamint járműveket kobozott el 100 ezer euró értékben.Ez volt az egyik legnagyobb drogellenes razzia Európában. Az intézkedéssorozatot Antonio De Nicolo trieszti főügyész koordinálta. A műveletben olasz, szlovén, horvát, bolgár, holland és kolumbiai rendőrök is részt vettek.