Kiemelt Szerbia 

A délvidéki magyarokat „szerbmagyaroknak” nevező Šapić Belgrád új polgármestere

A városi képviselő-testület 57 szavazattal választotta meg a haladók jelöltjét a főváros élére

Két és fél hónappal a helyhatósági választások után Belgrádnak végre van új polgármestere. A városi képviselő-testület mai ülésén Aleksandar Šapićot, az Óbecse Vízilabda Klub volt játékosát választotta meg városelnökké a választásokat megnyert Szerb Haladó Párt (SNS) javaslatára. Šapićra a haladók és a szocialisták 57 képviselője szavazott. A helyettese a szintén haladó párti Vesna Vidović lesz.

A gátlástalan talpnyalásról elhíresült Aleksandar Šapić 2014-ig a Demokrata Párt tagja volt, majd létrehozta a Spas nevű szélsőnacionalista pártját, amelyet két éve beolvasztott a Szerb Haladó Pártba.

Mindaddig eljátszotta, hogy semmi szín alatt nem hajlandó közösködni Vučićékkal.

Íme két korábbi (szó szerinti) idézet Šapićtól:

„Lehetek Szent Péter, de polgármester nem; egy százaléknyi esély sincs arra, hogy megállapodjak a haladókkal!”

 „Akkor sem vagyok hajlandó együttműködni a haladókkal, ha Belgrád királyává neveznek ki.“

Vučić pedig 2017-ben Šapićót „Đilas kevésbé intelligens csicskájának“ nevezte, valamint azt mondta róla „Đilas verőlegényéről van szó, aki főnökével együtt halmozza vagyonát“. Aztán hirtelen „egymásra találtak”. (Rossznyelvek szerint ehhez a „nemi hovatartozásuk” is hozzájárult.)

Egyébként Šapić az Óbecse Vízilabda Klub játékosaként pozitívan nyilatkozott a délvidéki magyarokról, de gyorsan megfeledkezett arról az időszakról, ugyanis pár éve – miután „demokratából” ultranacionalistává vedlett át – a Happy TV Ćirilica c. műsorában a következőt mondta:

„az itt élő etnikai magyarok voltaképpen szerbmagyarok, mert szerb útlevéllel rendelkeznek”.

Aleksandar Šapić doktorátussal rendelkezik, doktori címét az Union  Egyetemen szerezte 2012-ban. Ugyanakkor a Peščanik portálon megjelent elemzés szerint nagy valószínűséggel Aleksandar Šapićnak a doktori disszertációja plágium.

Hasonló bejegyzések