Megrongálták József Attila szobrát Újvidéken (+KÉPEK)
Magyarellenesség áldozata lett a költőóriásunk mellszobra.
A múlt héten megrongálták József Attila mellszobrát Újvidéken, tudatja a 021.rs portál. A műalkotás a költő nevét viselő általános iskola előcsarnokában helyezkedik el.
A portálnak nyilatkozó tanárok elmondták, hogy az iskola (haladó párti) vezetőségét teljesen hidegen hagyta (!!!) az eset.
„A tanári tanács ülésén követeltük a vezetőségtől, hogy tegyenek valamit. Olyan információkat kaptunk, hogy senki sem tudja, mikor és ki rongálta meg a szobrot”
– mondta a 021.rs-nek egy neve elhallgatását kérő tanárnő, majd hozzátette, hogy a minap, egy héttel az eset után az iskola vezetősége ígéretet tett, hogy feljelentést tesz az ügyben. A 021.rs megkereste a rendőrséget, hogy hivatalos információkat kapjon a szoborrongálás részleteiről, azonban az újvidéki hírportál azt a választ kapta, hogy a jegyzőkönyvben nem szerepel semmilyen feljelentés a megrongált József Attila-emlékmű kapcsán.
Gyűlöletszító, nagyszerb soviniszta dalokra táncoltatták az újvidéki alsósokat az iskolában