22 év után visszatért a képernyőre Slobodan Milošević legfőbb háborús uszítója

Bombaként robbant a hír, hogy Milorad Komrakov, a Szerbiai RTV (RTS) egykori hírhedt fő- és felelős szerkesztője  két évtized után visszatért a képernyőre. A kilencvenes  években háborús uszítóként elhíresült Komrakov június 28-tól a Vučić-párti Tanjug TV reggeli műsorában látható.

Idősebb olvasóink emlékeznek arra, hogy a verseci születésű Komrakov a Milošević-rezsim egyik fő propagandistája és háborús uszítója volt a kilencvenes években, a Szerbiai RTV fő- és felelős szerkesztője abban az időben, amikor  a NATO  gépei  1999.  április  23-án  a hajnali órákban megbombázták az uszító állami televízió épületét, amely során az RTS-nek 16 dolgozója  életét vesztette. Komrakov még a  Szerbiai RTV-t ért tragédiát is propagandacélokra használta fel, ami nagy felháborodást váltott ki akkoriban az áldozatok hozzátartozóinál, akik 2003 januárjában keményen  reagáltak a belgrádi Nacional  bulvárlapnak  – amely  a Đinđić-gyilkosság után be lett tiltva – arra  a  lépésére,  hogy  tárca formájában  közölte  Milorad Komrakovnak  a  naplóját.

 „Ön  jajveszékel  két  fekete péntek   miatt,  amelyek  az  ön   nagyra  becsült  bőrével  vannak  kapcsolatban,  de eszébe  sem  jut  megemlíteni  a  harmadikát,  1999. április 23-át, amikor ön  csupán néhány  perccel  gyermekem   és  barátai halála után  eszét vesztve üvöltözött embereire,  hogy készítsenek felvételt a Szerbiai  RTV romjairól,  hogy  mindent  vegyenek  fel,  azzal  a  nyilvánvaló  hátsó  gondolattal, hogy a tragédiát felhasználja a világ többi része elleni őrült propagandaháborúra.  Ebben a háborúban  ön az őrület és a  gyűlölet jól  fizetett  szítójának  szerepét töltötte  be,  a  tompa  elméjű  cenzor vagy banális  hazudozó  szerepét,  ahogy már  a szükség diktálta. Most valami ilyen új munkaadóknak kínálkozva ön  professzionális adottságaival   henceg,   megfeledkezve ugyanakkor  a  legfontosabbról,  alapvető erkölcstelenségéről. Én tudok arról a hajlamáról,  hogy  ezt  az  erkölcstelenséget erényként kezelje,  de  önnek  emlékeznie kellene arra, hogyan emelkedett ki a névtelenségből  éppen   egy véres  időszakban mint az őrület  uralmának   kifejezője  és mint   ugyanennek  az  uralomnak a része. Bevallom,  félelemmel  tölt  el,  hogy  ön most nyilvánvalóan  úgy érzi,  eljött visszatérésének   a  pillanata.  Félelmem   annál nagyobb,  hogy a nagy példányszámú Nacional szerkesztősége széles körű publicitást  szentelt  az  ön   naplójának,  elvesztve ezzel a döntésével a mércét a jó  és a rossz megkülönböztetésében.   Ön  ugyanis, Komrakov  úr, bűnöző,  nem   pedig   áldozat.”