Máris beköszöntott a tejhiány Szerbiában! Miért?
A polgárok egyre gyakrabban panaszkodnak a tej és a tejtermékek hiányára.
Egyes szerbiai üzletekben kiürültek a tejrészlegek. Délvidéken egyelőre valamivel mérsékeltebb az említett probléma, de kérdés, hogy meddig.
A napokban a fogyasztók egy része „nekiesett” a polcoknak és nagy mennyiségű tejet, sajtot, joghurtot vásárolt fel.
A többi vevőnek már szinte semmi sem jutott.
Ilyen jelenetek játszódnak le számos üzletben, nagyáruházban.
Mindez kísértetiesen emlékeztet a kilencvenes évekre, amikor Vučićék szintén nagy mértékben befolyásolták a társadalmi folyamatokat.
Ezúttal persze az ukrajnai krízis következményeire és az általános gazdasági válságra hivatkoznak. Van mivel mentegetőzni.
Ez az alibi azonban igencsak gyenge, hiszen egy európai országban sincs tejhiány (sőt, a többi árucikkből is mindenütt van elegendő.)
Minden jel arra utal, hogy a Vučić-rendszer „visszahozta” a sötét kilencvenes éveket.
Azokban az években, de főleg 1993-ban és 1994-ben a kenyérhez is nehéz volt hozzájutni. Az üzletek gyorsan kiürültek és bezártak. Ahol pedig többé-kevésbé folyamatos maradt az áruellátás, a létfenntartási termékek ára naponta legalább háromszor megváltozott – persze csakis “felfelé”.
Napjainkaban más formában és másmilyen intenzitással, de ugyanolyan romboló hatással zajlanak a gazdasági-szociális folyamatok, amelyek a teljes leépüléshez és a nyomor elmélyüléséhez vezetnek.
Visszatérve a tejhiányra és annak okaira: Délvidéken és Szerbiában valamikor mintegy 500 ezer tehén tenyésztése zajlott.
A hazai termelés serkentésének hiánya azonban odáig vezetett, hogy mára a szarvasmarha-állomány 180 ezer tehén alá csökkent.
Emellett az egyik kulcsfontosságú probléma az, hogy az utóbbi időben a tejellátás importon alapul.
A szerbiai tejüzemek 30 százalékkal csökkentették a termelést.
Semmi sem utal arra, hogy a helyzet egyhamar javulhat, sőt.
(twitter.com, nova.rs és N1 nyomán)