Kiemelt Szerbia 

Nem igaz, hogy a Subotica Trans buszát nem engedték be Koszovóba

A szerb kormánypárti médiumokban, a szerb rezsimet hűségesen kiszolgáló   VMSZ-es sajtóorgánumokban, sőt még a szerbiai ellenzéki,  illetve az egyik délvidéki „magyar“ balliberális médiumban is főhírként szerepelt pénteken, hogy  a koszovói hatóságok visszafordították a Subotica Trans Utasszállító Közvállalat autóbuszát a končulji átkelőről. A hír szerint a busz mintegy 30 gyerekeket vitt volna Koszovó területéről Szabadkára.

A KosSev koszovói szerb hírportál megkeresésére a koszovói rendőrség  azonban határozottan cáfolta a szerbiai sajtóban megjelent hírt, majd hozzátette, hogy szeptember 2-án  egyetlen busznak   sem utasították el a beutazást vagy a kilépést.

„A Szerb Köztársaság felől egy gyalogos érkezett a határátkelőhöz, hogy megkérdezze a határőröket, milyen dokumentumok szükségesek az ingyenes utasszállítás megszervezéséhez Koszovóból Szerbiába és fordítva.  Ebben az ügyben a tisztviselőink arról tájékoztatták az illetőt, hogy a közúti közlekedésről szóló törvény alapján úti okmány, ingyenes szállítási engedély, valamint járműigazolvány szükséges, amihez az illetékes minisztériumhoz kell fordulni”

 

– olvasható a koszovói rendőrség közleményében.

Zoran Maksimović útvezető, a gnjilanei Dečja radost nevű humanitárius szervezet illetékese  a KosSev-nek  megerősítette, hogy a gyerekek időközben megérkeztek Szabadkára, ahol 10 napig maradnak.

A magyar adófizetők pénzéből fenntartott VMSZ-es médiumoknak is  sikerült felhergelniük az indulatokat az albánokkal szemben (Az alábbi albánellenes kommentek a Pannon RTV Facebook-oldalán jelentek meg):

Nos, így néz ki az agymosás és a propaganda eredménye (A VMSZ-es agymosógépeket már nem izgatja, hogy a szabadkai soviniszta városvezetés gyásznap helyett csütörtökön fergeteges bulit szervezett püspökünk temetése napján)

(gradsubotica.co.rs, nova.rs nyomán)

Hasonló bejegyzések