Vajdaság kormánya a régi és elhagyott házak felvásárlását tervezi (frissítve)
Miroslav Vasin, tartományi gazdasági titkár ma bejelentette, hogy a vajdasági kormány a jövő évtől kezdve megvalósítja a régi és elhagyott házak felvásárlásának programját a vajdasági falvakban. A házakat fiatal házaspároknak adományozzák majd, azzal a céllal, hogy új életet leheljenek a tartomány falvaiba.
Vasin a Duna menti németek küldöttségével való tárgyalás során elmondta: Vajdaságban ma „rengeteg” elhagyott ház van, amelyeket, udvarral együtt, öt-tízezer euróért meg lehet venni. „Megpróbáljuk előteremteni a pénzt, és igyekszünk az elhagyott házakból előnyt kovácsolni.
A cél az, hogy az állam felvásárolja, renoválja és a falusi életmódot választó fiatal házaspároknak adományozza ezeket a házakat – bérmentve, 10 éves használatra, s amennyiben úgy döntenek, hogy ott maradnának, akkor megtaláljuk a módját, hogy megvásárolják a házakat” – pontosított Vasin.
Kérdés, hogy ezt a nemes kezdeményezést valóban nemes szándék vezérli e? Hiszen az utóbbi években számos koszovói cigány családot telepítettek be, többségében magyar falvakba, olyan stróman cégeken keresztül, akik 3-4 ezer euróért vásárolták meg a kiüresedett házakat. Sőt, nem is olyan távoli emlék még az, amikor a ma is hatalmon lévő szocialista párt, vagy épp a ma kormányzó politikai erő jogelődeinek támogatásával, hogyan árasztotta el több százezer menekült a Délvidéket.
Így hát nem ártana, ha a szerbiai magyar közösség vezető politikusai óvó tekintetüket vetnék erre a nyilatkozatra és utánajárnának a kezdeményezés lebonyolítási módszereinek.
Beta nyomán