Kiemelt Szerbia 

Szerbia kitart az önálló politikája mellett – hamarosan Orbán-Vučić találkozó is lesz

„A haladó rezsim feje nem harcol sem Putyinért, sem Bidenért, csakis Szerbiáért és a szerb népért.”

Ezt mondta egy gyáravatót követően Aleksandar Vučić. Az államfő megjegyezte, egyre inkább nő a nyugati nyomás az országon, hogy vezessen be szankciókat Moszkvával szemben, de Belgrád 210 napja kitart a saját politikája mellett.

Orbán Viktorral is találkozik a szerb elnök

Napok óta arról cikkezik a szerb sajtó, hogy Szerbia válaszút elé érkezett. Az ország nem folytathatja a politikáját, miszerint uniós tagjelöltként az Európai Unió tagja akar lenni, ugyanakkor nem hajlandó szankciókat bevezetni Oroszország ellen.

Korábban arról szóltak a hírek, hogy a haladók feje ennek a hétnek az elején beszédet intéz a néphez, amelyben tájékoztatja a lakosságot az ország előtt álló kihívásokról, illetve azokról a döntésekről, amelyekről mindenkit érintenek a balkáni államban.

A beszéd egyelőre elmarad, vagyis inkább későbbre tolódik. A mostani információk szerint Vučić október 8-án szól majd a lakosokhoz. Addig is szerdán egy gyáravatón vett részt, majd a sajtó kérdéseire is válaszolt.

Vučić megjegyezte: 210 napja kitartanak a döntésük mellett, hogy nem vezettek be szankciókat az oroszok ellen.

“Nem harcolok sem Putyinért, sem Bidenért, csakis Szerbiáért, ezért az országért. Apszolút nem érdekelnek a külföldi vezetők”

– húzta alá a szerb államfő. Azonban azt is kijelentette: az országra irányuló nemzetközi nyomás egyre csak nő majd.

A köztársasági elnök újságírói kérdésre megismételte Belgrád álláspontját. Szerbia nem ismeri el az ukrán területeken tartott népszavazások eredményeit.

(V4NA nyomán, fotó: V4NA)

Hasonló bejegyzések