Vučić kötelező olvasmánnyá tenné a magyargyűlölő szerb soviniszta „történész” műveit

A belgrádi Szerbiai Katonaság katonai otthonának dísztermében ma délelőtt bemutatták a Pravoslavne reči (pravoszláv igék) Könyvkiadó Intézet kiadásában megjelent Milorad Ekmečić akadémikus 15 kötetes gyűjteményét. A könyvbemutatón jelen volt Aleksandar Vučić szerb önkényuralkodó  is, aki ünnepi beszédében méltatta a kilencvenes évek háborúinak egyik fő nagyszerb soviniszta ideológusát.

A bemutatót nagy érdeklődés kísérte, a közönség soraiban Aleksandar Vučić mellett ott ült: Aleksandar Vulin, Maja Gojković, Ivica Dačić, Matija Bećković mélyszerb költő, a vukovári mészárosként elhíresült, a Vukovárban elkövetett háborús bűnök miatt elítélt Veselin Šljivančanin nyugalmazott ezredes…

Ekmečić  műveit a szélsőséges  ultranacionalizmusáról és a magyar- és horvátellenességéről elhíresült Vasilije Krestić akadémikus történész, a nagyszerb ideológia egyik legkiemelkedőbb szószólója mutatta be, aki Ekmečić  összegyűjtött műveinek előszavát is írta. Rajta kívül közreműködött:  Slavenko Terzić ultranacionalista történész, Milorad Vučelić, a megboldogult balkáni mészáros Slobodan Milošević kulcsfontosságú háborús uszító propaganda mestere, valamint Zoran Gutović, a Pravoslavne reči Könyvkiadó igazgatója, aki a szerb elnököt megajándékozta a soviniszta történész összes művét tartalmazó könyvcsomaggal, mivel Vučić gyakran idézi Ekmečićet.

Az egybegyűltekhez beszédet intézet Aleksandar Vučić is. Beszédében Vučić méltatta Ekmečićet, majd köszönetet mondott a könyvkiadónak, kiemelve, hogy Milorad Ekmečić műveit „kötelező olvasmánnyá kellene tenni”, hiszen minden szerbiai polgár könyvespolcán ott van a helye Ekmečić műveinek.

– mondta Vučić.

Milorad Vučelić, az utóbbi harminc év egyik legsötétebb politikai alakja megköszönte Aleksandar Vučićnak, hogy három éve  polgárként indítványozta, hogy Belgrádban utcát nevezzenek el Milorad Ekmečićről.

Slavenko Terzić ismertette Milorad Ekmečić életútját, mint mondta Ekmečićet élete utolsó éveiben Jugoszlávia felbomlásának külső és belső okai foglalkoztatták, műveiben „különös hangsúlyt fektetett  a Katolikus Egyház szerepére Jugoszlávia felbomlásában”.

Kicsoda volt Milorad Ekmečić?

Milorad Ekmečić 1928-ban született a hercegovinai Prebilovci településen. 1944-ben csatlakozott a  partizán terroristákhoz. A második világháború után a zágrábi bölcsészeti egyetemen történész diplomát szerzett, 1958-ban doktorált, a hatvanas években továbbképzésen vett részt az Egyesült Államokban. Ekmečić nevéhez fűződik az 1986-ban a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia berkeiben kidolgozott hírhedt Memorandum, amely később politikai platformja lett a miloševići nagyszerb politikának. Ebben a szerb nép homogenizációja, a határon túl élő szerbek egységesítése, a két tartomány (Délvidék és Koszovó) bekebelezése, a nemzetállam megteremtése volt a fő politikai célkitűzés, amelyet következetesen végigcsinálva Miloševićnek sikerült magára haragítania az egész világot, elszigetelnie Jugoszláviát (Szerbiát), és megindítania a nagy kivándorlási hullámot, amely során több mint 30 ezer délvidéki és közel annyi horvát hagyta el szülőföldjét csak a délszláv háború első éveiben.

Milorad Ekmečić volt a Radovan Karadžić-féle Szerb Demokrata Párt egyik megalapítója és szellemi atyja. Nagyszerb nacionalista  ténykedése miatt 1992-ben őrizetbe vették a bosnyák zöldsapkások, majd házi őrizetbe helyezték, ahonnan megszökött. 1997-ben egyik aláírója volt a népirtó Radovan Karadžićot támogató levélnek. Meghalt Belgrádban 2015-ben.

Milorad Ekmečić történetírói munkássága erősen ideológiai és politikai jellegű volt. A legőrültebb összeesküvés elméletektől sem mentes nagyszerb soviniszta mitomán műveiben gyakran ostorozta a Katolikus Egyházat, a horvátokat, bosnyákokat, de rólunk magyarokról is negatívan írt. Csupán „ízelítőként” álljon itt egy-két rövid idézett a Hosszú mozgás a mészárlás és a szántás között című könyvének második kiadásából:

„Dél-Magyarországon a szerbek sohasem voltak jövevények. A modern magyar nemzet a magyar kisebbségnek és ennek a szláv lakosságnak a szimbiózisával jött létre. 1851-ben Magyarország összes magyar falvában szlávul beszéltek. A katolikus vallású szlávok asszimilációja még mindig nem ért véget [1] (…) Erdélyben még nem sikerült teljesen megmagyarosítani a székelyeket, akik többnyire vlachok (…) Egész nagy nemzeteket pusztulásra ítélt a magyarok azon mítosza, hogy joguk van azokhoz a területekhez, amelyeken egykor Nagy-Magyarország feküdt. A magyarok meggyőződésének és végső győzelmének erőssége abban rejlik, hogy Nyugat-Európa még ma is  Nagy-Magyarország létrehozásán töri a fejét (…) (1848-ban) a dél-magyarországi vármegyékben, ahol a szerbek többségben voltak, a közéletben a magyar nyelvet vezették be, főként az egyházi anyakönyvvezetésben. A (szerb) gyerekeknek magyar neveket adtak, a budai és pesti lapok nagyban cikkeztek arról, hogy meg kell magyarosítani a pravoszláv egyházat és a liturgiát… Magyarországot egy őrület hulláma érte el, ahol már nem volt olyan erő, amely szembe tudott volna szállni a magyar sovinizmussal. Még a papagájoknak is magyarul kellett tanulniuk [2] (…) A katolikus vallású nem magyarok magyarizációja (amely az 1868-as nemzetiségi törvénnyel vette kezdetét) 1992-ben ért végett, amikor a népszámlálás csupán kb. 10 ezer jugoszlávot talált Magyarországon. Három évvel korábban a magyar kormány egyik tagja a jugoszláv tudományos akadémia delegációjának egyik tagjával beszélgetve bevallotta, hogy minimum tízszer több jugoszláv él Magyarországon, csak nem merik felvállalni identitásukat [3]”.

_________________

[1] Милорад Екмечић: Дуго кретање између клања и орања – Историја Срба у Новом Веку (1492-1992). Завод за уџбенике (Tankönyvkiadó Intézet), Belgrád, 2008. 27. old.

[2] Uo. 244. old.

[3] Uo. 400. old.

Vasilije Krestić, Slavenko Terzić és Aleksandar Vučić

Veselin Šljivančanin vukovári mészáros

Milorad Vučelić és Aleksandar Vulin

Képek: M.Anđela / novosti.rs