Kiemelt Szerbia 

Szerbiában újévtől az autópályadíj is megdrágul

Zoran Drobnjak, a Szerbia Útjai közvállalat megbízott igazgatója (aki ellen bűnügyi eljárások folytak, sőt el is ítélték) közölte, hogy a kormány jóváhagyta az árak emelését. Módosulnak az elektronikus útdíj-megfizettetés kedvezményei is.

20 és 50 ezer dinár közötti befizetéskor négy százalékos, 50 és 100 ezer dinár között pedig hat százalékos lesz a kedvezmény.

Aki 100 ezer dinár feletti összeget fizet be, annak nyolc százalék kedvezmény jár.

Ötről nyolc százalékra emelték a kedvezményt azon jogi személyek esetében, akik a havi úthasználati díj összegét a megállapodás szerinti időtartamon belül törlesztik.

A Belgrád-Szabadka szakaszon most 640 dinárt fizetnek az autósok, jövőre pedig 697 dinárt fognak fizetni.

(Tanjug nyomán, fotó: Picabay)

Hasonló bejegyzések