Lőszerraktár mellé szállásolták el az orosz újoncokat?
Szilveszter este az ukránok lebombáztak egy orosz katonai bázist Donyeckben. A támadásban orosz források szerint legalább 89, az ukránok szerint több száz orosz katona életét vesztette, részben frissen besorozott fiatalok.
A túlélőknek ruhát, ételt és gyógyszert sem ad az orosz hadsereg egyes beszámolók szerint.
A brit kormány hírszerzési tájékoztatója szerint
a pusztítás mértéke alapján valószínűsíthető, hogy a katonák ellátmánya mellett lőszert is tároltak az épületben, ennek felrobbanása megtöbbszörözhette a károkat.
Ez a forgatókönyv korábban is felmerült, de eddig ez a leginkább hivatalos megerősítése annak, hogy tényleg ilyen kirívóan óvatlanul járt el az orosz katonaság.
Mint írják, az orosz hadsereg által elfoglalt makijivkai iskolaépület közel, mindössze 12,5 kilométerre van a frontvonaltól, az orosz hadsereg pedig már a most folyó háború előtt is tudottan veszélyes helyeken tartotta a lőszereit.
„Ez az incidens rávilágít arra, hogy a szakszerűtlen gyakorlatok hogyan járulnak hozzá Oroszország magas emberveszteségi arányához” – olvasható a brit védelmi minisztérium bejegyzésében.
(444.hu nyomán)