100 éve a „szerb haladó ifjak“ letépték és összetörték az összes magyar cégtáblát Újvidéken
100 éve írták a lapok:
Szétrombolták a Délbácska szerkesztőségét
A Délvidéknek megint szomorú szenzációja van: az Újvidéken megjelenő Délbácska című magyar napilap szerkesztőségét tegnapelőtt este revolveres alakok teljesen szétrombolták s szerkesztőjét egyik munkatársát oly súlyosan megsebesítették, hogy ezidőszerint mind a ketten szanatóriumban feküsznek.
A Délbácska keserves harcai eléggé ismeretesek Csonkamagyarországon is, hiszen nemrég éppen a Magyarság írta meg, mi módon akarták pokolgéppel repíteni a levegőbe egész szerkesztőségét. Pedig a Délbácska soha nem akart és ma sem akar egyebet, mint a békében biztosított megélhetési lehetőségeket az agyonnyomorgatott magyar kisebbség számára.
Vagy nyolc nappal ezelőtt történt, hogy a »délvidéki szerb haladó ifjak« vandál pusztítást vittek végbe Újvidéken s letéptek és összetörtek minden olyan cégtáblát és egyéb jelzést, amelyen még magyar betű lett volna. Erről a barbár pusztításról egész röviden megemlékezett a Délbácska is, amire másnap a szerb »haladó ifjak« behatoltak a szerkesztőség helyiségeibe s egy oly értelmű nyilatkozat közzétételét követelték, hogy a rombolást ismeretlen tettesek követték el s azonfelül jelentse ki a lap, hogy a »haladó ifjakat« nem akarta megrágalmazni. A Délbácska szerkesztősége, noha a fenyegető látogatókra egyetlen sornyi célzást sem tett, szorult helyzetében kénytelen volt megjelentetni a kicsikart nyilatkozatot. De még ez sem használt. Pénteken este ugyanis revolveres támadók törtek be a szerkesztőségbe. Hogy azután mi történt ? Erre vonatkozóan itt adjuk a Délbácska következő másnapi tudósítását.
Tudósítás a vérengzésről és rombolásról
A Délbácska a tiszta lelkiismeret nyugodtságával hivatkozik arra, hogy minden közleménye a törvény biztosította határokon belül küzdött fennállásának egész ideje alatt a magyar kisebbségeket megillető jogok teljességéért. Alaptalan vádak és nem ismeretlen helyről jött defranciálás alapján egy évvel ezelőtt mégis letartóztatásba helyezték egész szerkesztőségét. Az indokolatlan gyűlölet és a felelőtlen uszítás ezután már csak a szerkesztőség ablakainak beverésével, majd az ablakba helyezett és ott felrobbantott pokolgéppel figyelmeztetett bennünket arra, hogy tegyük le a tollat. Ezek az atrocitások tegnap betetőzést nyertek a Délbácska szerkesztőségében lefolyt revolveres támadással, amelyben súlyosan megsebesítették felelős szerkesztőnket, Szlezák Rezső dr.-t, megsebesítenék a lap egyik munkatársát , teljesen szétrombolták a szerkesztőség helyiségeit. A felháborító és békés szándékú polgárok élete ellen irányuló merénylet részletei a következők:
Pénteken este fél hét órakor hat revolveres fiatalember állított be a Délbácska szerkesztőségébe, ugyanakkor néhány hasonlóan felfegyverzett fiatalember a volt s a robbanás óta hasznavehetetlenné vált szerkesztőségi szobában helyezkedett el. A szerkesztőségben ekkor jelen voltak Szlezák Rezső dr. felelős szerkesztő, Pupics Ottó, Császár Géza és Tomán Sándor hírlapírók, a lap munkatársai, Sütő János római katolikus lelkész és Rudolfi citeraművész. Valamennyien maguk elé tartott revolverrel törtek rá a békésen dolgozó szerkesztőségre s ugyanakkor több fölfegyverzett egyén eláította a Katolikus Kör utcai kijáróját. A fiatalemberek egyike azonnal széket ragadva, rákiáltott az asztalnál ülőkre:
— Mit irtatok ti? A következő pillanatban, mielőtt a meglepett szerkesztőségnek egyetlen tagja is válaszolni tudott volna a felhívásra, a szék végigrepült az asztalon, halomra döntve ott mindent. A felugráló szerkesztőségi tagokat felemelt székek fogadták, ugyanakkor két támadó felborította a szerkesztőség közepén álló nagy asztalt. A vad kavarodásban a védtelen emberek menekülni voltak kénytelenek. A fiatalemberek egyike egy nehéz székkel hatalmas csapást mért Szlezák Rezső dr. fejére, akit ugyanekkor számos boxer ütés is ért. Szlezák vértől borítva, eszméletlenül összerogyott. A második ütést egy székkel Sütő János lelkész kapta, aki a széket visszahajította, de a mellének szegzett revolver elől menekülni volt kénytelen. Pupics Ottó hírlapírónak egy nehéz tintatartóval a homlokát sebezték meg. Szlezák Rezső kivételével, aki eszméletlenül feküdt a szerkesztőség padlóján, a szobában levők a Katolikus Kör szomszédos helyiségeibe menekültek. A támadókat a kör tagjai akadályozták meg abban, hogy oda is behatoljanak. A szerkesztőséget így megtisztítván, annak egész berendezését összerombolták, az ott lévő iratokat széttépték, a villanykörtéket leverték, a falakat tintával öntötték tele. A rombolás mintegy tíz percig tartott, s amikor teljesnek látszott, a támadók eltávoztak.
A következő tíz percben érkezett a vandál rombolás színhelyére Vitt Vilmos dr. orvos, aki a még mindig eszméletlenül heverő Szlezák dr. súlyos sebeit kimosta és bekötözte, ugyancsak első segélyt nyújtott a megsebesült Pupics Ottó hírlapírónak is. Csakhamar megjelentek a helyszínen Kluka városi tisztiorvos, majd Rakić kapitány kisebb rendőri készültséggel, néhány perccel később pedig Cvetan D. Đorđević főkapitány helyettes, Miletić rendőrtiszt és egy polgári rendőr kíséretében. A megtámadottak a támadók személyeinek nagy részére vonatkozóan semmi felvilágosítást adni nem tudtak Đorđević főkapitányhelyettes a helyszíni szemle befejeztével ígéretet tett arra nézve, hogy a támadás ügyében a legszigorúbb nyomozást teszi folyamatba.
Szlezák Rezső dr. felelős szerkesztőt és Pupics Ottó hírlapírót még az est folyamán kiszállították a Breznovszky-féle szanatóriumba.
Magyarság, 1923. január 24 / 18. szám
Új jegyzők Bánátban.
A belügyminiszternek ma egy leirata ékkezett a vármegyéhez, amely Torontál több községébe új jegyzőket nevez ki. Kinevezték Franzfeldre Herz Juliust, Barándára: Simić Svetislávot, Debeljacsára: Isaković Petárt, Orlovátra: Teodorović Ljubomirt, Számos: Đukić Milošt, Crpajára: Atanacković Milivojt, Borcsára: Avirović Čedát, Ivanovóra: Petrović Petárt, Hertelendyfalvára: Jovanović Jovát, Bavanistére: Sekić Milánt, Kovinra: Zavkalik Jovánt, Deliblátra: Seljković Dobrát, Gátra: Suturjan Nikolát, Gorenovácra: Jovanović Milorádot, Osztrovóra: Dragičević Andrót.
Bácsmegyei Napló, január 30.
Incidens a kulai radikális gyűlésen.
Kuláról jelentik: A radikálisok tegnapelőtt nagy politikai gyűlést rendeztek, amelyen dr. Janković Velizar és dr. Lalošević Jovan is részt vettek. Lalošević magyar és német nyelven tartott beszédet.
Mialatt Jankovics közlekedésügyi miniszter beszélt, az összegyűlt dobrovoljácok állandó közbeszólásaikkal zavarták a többieket, úgyhogy majdnem verekedésre került a sor a radikálisok és dobrovoljácok között.
Vajdaság, 3. évf. 1923. január 30. 23. sz.
A délvidéki tanítók vizsgája
A SHS. állam kultuszminiszterének rendelete szerint a szerb megszállott területeken működő magyar tanítóknak jan. 1-én, bizonyos tantárgyakból, szerb nyelven vizsgálatot kellett volna tenniük. A vizsgálatokat most szeptember 15-ig, valószínűen a közelgő választások miatt, elhalasztották.
Egri Népújság – napilap, 1923. január 26 / 20. szám
Idők jele
A jugoszláv kormány legújabb intézkedése, amely szerint hirtelen, minden beharangozás nélkül határozta el magát arra, hogy a megszállott területek lakosságának választójogot adjon.
Nem tudjuk biztosan, hogy mire vezethető vissza ez a nagylelkűség, csak érezzük, hogy a dolgok állása az SHS állam területén, a hegemóniát viselő szerbekre nézve nem lehet valami vigasztaló.
Nem, mert a horvát nép szívből gyűlöli immár a barbár uralmat s várja a pillanatot, amikor ismét kezébe veheti sorsának intézését. Délmagyarország népe pedig magába fojtott haraggal és keserűséggel néz át hozzánk a demarkáción. Vár, remél s biztosra veszi a boldog pillanatot, amikor keblére öleli a magyar haza őket, az elszakítottakat, a megalázottakat, a sokat szenvedett mártírokat.
Mert a szomszédban, a királyi nász által atyafivá lett Oláhországban is sűrű a levegő. Scotus Viator, a kétszínű, a „hálátlan“ gentleman rosszhírét költötte külföldön az új gazdáknak. Elnyomják a nemzetiségeket. Kegyetlenkednek. Maguk a fajtestvérek is torkig vannak már a bukaresti önkénnyel. A külső politikai horizont sem tiszta. Besszarábia visszakívánkozik a nagy testhez, nem érzi jól magát a Balkán franciáinak védőszárnyai alatt.
Van azonban ész és van köpönyeg is, mit lehet forgatni, ha a körülmények ügy kivánják.
Kétségtelen, hogy már szimatolnak valamit Belgrádban. Trákiában egyre tornyosulnak a viharfelhők. így valószínű, hogy igen nagy szükség lesz az új lakosság lojalitására. Lassan, lassan tehát kezdeni kell a kibékülést, mert hisz mi lenne, ha a veszély óráiban a «meghódított» lakosság is beállana az ellenség közé.
Mi azonban kétségbe vonjuk, hogy a kiengesztelés legelső lépése, a választójog adományozása, elfeledtetné a szerb megszállott területen sinlődő véreinkkel magyarságukat s megszüntetné lelkük vonzódását a magyar hazához ; hogy elfelednék a sok megaláztatást, a temérdek kínt, amiben részük volt és van ma is. Nem, ezt nem lehet magyarnak feledni — soha.
Kapkodás már ez a választójogi mézes madzag, mert a végzetet feltartóztatni nem áll emberek, sem nemzetek hatalmában, még ha szerbeknek hívják is őket.
Egri Népújság – napilap, 1923. január 20 / 15. szám
Nagyszerb tüntetés a szabadkai templomban.
Szabadkáról jelenti tudósítónk, hogy a napokban a katolikus templomban nagy riadalmat és botrányt okozott egy fiatalember viselkedése. Budanovics plébános éppen misét mondott a templomban, amikor egy fiatalember többször belekiabált az istentiszteletbe és gyalázta azt. A hivők végre lefogták és átadták a rendőrségnek, ahol kitűnt, hogy Ćirković Dragutin a neve, a Bácskában levő India állomáson vasúti hivatalnok s nagy szerb érzelmeinek akart akként kifejezést adni, hogy a katolikus istentiszteletet megzavarta.
Szeged, 1923. január 17 / 12. szám