AMR010 EGYPT-PROTEEgyéb 

Vérfürdő Egyiptomban

AMR010 EGYPT-PROTEEgy hónapra rendkívüli állapotot hirdettek Egyiptomban, miután már meghaladta a százat a biztonsági erők és a Muzulmán Testvériség hívei közötti összecsapásokban elesettek száma. Kairóban a rendőrség szerdán hajnalban, páncélozott buldózerek bevetésével kezdte meg a Testvériség tiltakozó táborainak felszámolását.

Hivatalos adatok szerint estig legalább 149 ember veszítette életét, több mint ezren megsérültek a tisztogató akcióban, a Testvériség meg nem erősített adatai 2200 halottról, s mintegy tízezer sebesültről szóltak. Mohamed el-Baradei, az ideiglenes államfő helyettese a vérontás miatti tiltakozásképpen bejelentette lemondását.

Mintegy hat hete, Mohamed Morszi elnök júliusi megbuktatása óta tartottak Kairóban a békés ülődemonstrációk. Az egyiptomi hadsereg múlt héten ultimátumot adott a Muzulmán Testvériség híveinek, hogy fejezzék be a megmozdulásokat, a táborokat nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették. A fővárosban több helyszínen is sátoroztak Morszi hívei.

Reggel hatkor kezdődtek a rendőrségi akciók, a Kairói Egyetem közelében, illetve a Nahda-téren felállított sátortábort néhány óra alatt kiürítették, a legsúlyosabb összecsapások a tiltakozó megmozdulások fő helyszínén, a Rabaa al-Adavija mecset előtti téren robbantak ki. A Testvériség televíziója felhívást adott ki, hogy vonuljon mindenki az utcára, a Morszi visszahelyezését követelő tüntetők azzal fenyegették meg Abdel Fatah al-Sziszi tábornokot, a hadsereg vezetőjét, hogy második Szíria lehet Egyiptomból, ha nem hagynak fel az erőszakkal.

A gázálarcot, rohamsisakot, golyóálló mellényt viselő rendőrök nagy erőkkel vonultak fel, a hivatalos jelentés szerint csak könnygázt vetettek be, beszámolók szerint azonban a levegőből, helikopterről is lőtték az iszlamista tüntetőket. A Muzulmán Testvériség számos vezetőjét, aktivistáját őrizetbe vették.

A hatóságok jelentése szerint a táborokban fegyvereket, éles lőszereket is találtak. A tüntetők autógumikat gyújtottak fel, botokkal támadtak a rohamrendőrökre. Két rendőr is meghalt, négyen megsebesültek. Nyugati újságírók egy halottasházában mintegy negyven tetemet láttak, köztük egy 12 éves gyerekét. Az áldozatok száma azonban az egészségügyi minisztérium szerint estére 149-re emelkedett.

Két újságíró, Mick Deane a brit Sky News operatőre és Habiba Abd Elaziz, az emirségekbeli székhelyű XPress című lap tudósítója is életét veszítette.Az ideiglenes kormány délután öt órától kijárási tilalmat hirdetett. Az átmeneti kabinet jövőre ígéri új választások megtartását. A feszültséget növelheti, hogy augusztus 25-én kezdődik a Muzulmán Testvériség szellemi atyjának tartott …. és más vezetők pere.

A rendőri akciók hírére a Muzulmán Testvériség hívei Kairóban és más városokban is utcára vonultak. Legalább öten haltak meg Szuezben, ahol a tüntetők a kormányhivatalokat próbálták megostromolni. Alexandriában és Beheirában is összecsapások robbantak ki. Asszuánban többszázan tüntettek a kormányzó hivatala előtt a BBC jelentése szerint. A Mena hivatalos hírügynökség azt jelentette, hogy a tiltakozók több kopt templomot is megtámadtak Szohag városban, ahol nagy kopt keresztény közösség él.
Elítélte a kairói vérontást Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára. Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője aggodalmát hangoztatta az egyiptomi helyzet miatt, s önmérsékletre hívta fel az egyiptomi biztonsági erőket. „Egyiptom demokratikus jövője függ attól, hogy képesek-e megoldani nézeteltéréseiket, s minden fél bevonásával párbeszéd kezdődik-e a politikai megegyezésről” – írta közleményében Ashton.

Recep Tayyip Erdogan török kormányfő mészárlásról beszélt, az ENSZ és az Arab Liga mielőbbi fellépését sürgette a vérontás megállítására. Abdullah Gül török államfő is nyilatkozott, elfogadhatatlannak és indokolatlannak tartotta a tüntetés szétverését. Guido Westerwelle német külügyminiszter felszólította az egyiptomi politikai erőket, hogy kerüljék el az erőszak eszkalációját. A Fehér Ház közleménye szerint az erőszak csak nehezebbé teszi a stabilitás és a demokrácia helyreállítását, Washington jelezte, hogy még vizsgálják az Egyiptomnak nyújtandó katonai segély folyósításának kérdését.

(nepszava.hu nyomán)

Hasonló bejegyzések