Meghalt a merénylő, aki félbetörte Szeles Mónika csodálatos pályafutását
Meghalt Günter Parche, aki 1993. április 30-án 23 centiméteres csontozókéssel hátba döfte az éppen két game közt a pálya szélén pihenő , újvidéki Szeles Mónikát, és ezzel olyan lelki traumát okozott számára, melyet soha többé nem tudott maradéktalanul feldolgozni – írja a Direktno.rs portál a Bild cikkére hivatkozva.
Mint írják, az elmúlt 14 évben Parche egy türingiai idősotthonában élt. A férfi azzal magyarázta tettét, hogy meg szerette volna leckéztetni Szelest, aki szerinte túlságosan sovány volt. Steffi Graf tébolyult fanatikusát sohasem ítélték el, beszámíthatatlannak nyilvánították, s pszichiátriai kezelésre kötelezték. A szúrás nem bizonyult életveszélyesnek, ám egyszerre minden összeomlott. Mónikát kórházba szállították, ahonnan csakhamar elbocsátották, s bár sebe gyorsan gyógyult, Parche támadása olyan lelki traumát okozott számára, melyet soha többé nem tudott maradéktalanul feldolgozni.
Az újvidéki születésű Szeles először 1991. március 11-én állt a világranglista élén, miután megelőzte az addigi ranglistaelső Grafot. A német teniszezőnek még ugyanabban az évben kétszer sikerült visszahódítani az első helyet, azonban Szeles szeptember 9-én harmadszor is az élre állt, s ezt a pozíciót a következő évben is megőrizte. Mivel 1993-ban megnyerte az év első Grand Slam-tornáját, az Australian Opent – a döntőben éppen Graf ellen győzött 4:6, 6:3, 6:2-re –, magabiztosan őrizte az első helyet, s mivel következett a salakos idény a Roland Garrosszal, amelyet 1990-ben, 1991-ben és 1992-ben is megnyert, semmi nem utalt arra, hogy Szelest bárki képes lenne letaszítani a trónról. A merényletet követően több mint kétéves kihagyás után visszatért a teniszpályára, de már csak egy Grand Slam-tornát nyert meg, s soha többet nem láthattuk régi formájában tündökölni.