Játszva fosztotta ki a kaszinót a magyar–horvát–szerb csaló trió
Mint egy hollywoodi akciófilmben, úgy fosztott ki egy brit egy kaszinót 2004 márciusában egy horvát és szerb férfi, illetve egy magyar nő. Niko Toša, Nenad Marjanović és Pilisi Lívia elegánsan felöltözve érkeztek a londoni Ritz Club kaszinóba.
A két férfi 30, illetve 60 ezer fontért váltott zsetont, az este végén viszont félmilliárd forintnak megfelelő összeget zsebeltek volna be, ha a biztonságiak rájuk nem hívják a rendőrséget. Pedig nem fogtak fegyvert senkire, nem loptak a kasszából sem, csak játszottak. De úgy, hogy az mégsem tűnhetett tisztességes játéknak, hanem inkább csalásnak, de legalábbis fizikai képtelenségnek. Azt ugyanis mindenki tudja, aki látott már valaha gengszterfilmet, hogy egy kaszinó nem veszít.
A trió viszont szinte egyfolytában nyert – valamikor tízszer is egymás után –, mintha csak előre tudták volna, hol áll majd meg a rulettgolyó. Legalább ennyire furcsa volt a viselkedésük is: érzelmek nem látszódtak az arcukon, még csak el sem mosolyodtak, amikor nyertek. Mindig ugyanúgy csinálták. az utolsó pillanatig kivártak, s csak akkor tették fel zsetonjaikat a táblára.
Az este végén nem vehették fel a nyereményt, ugyanis bevitték őket a kihívott rendőrök. Csalás gyanújával indítottak ellenük nyomozást, mert hát mindez hogyan is lett volna lehetséges csalás nélkül…
Az újságok arról írtak, hogy talán lézerszkennert használhattak. De hiába vizsgálta át a rendőrség a kaszinó kamerafelvételeit, nem volt semmi nyom, ahogy a játékosok telefonján és számítógépein sem. A hotelszobájukban mindössze néhány feljegyzésre bukkantak a nyomozók a rulettasztalok listáival, de ezen kívül semmi.
Nem csaltak ők, hanem egyszerűen csak jók rulettben – állították a rendőrségen a gyanúsítottak. Felajánlották, hogy felügyelet mellett is megismétlik a nyerő szériát. Végül nem ők, hanem két másik, hasonlóan játszó férfi tartotta meg a bemutatót, ám ők nem tudták megismételni a produkciót. Állításuk szerint a rendőrök hibájából, mert zavarták őket a koncentrálásban.
A mázlista trió végül kiszabadult, sőt, felvehették nyereményüket is.
A kaszinók tulajdonosainak nemcsak azért volt okuk az aggodalomra, mert nem lehetett kizárni, hogy a trió újra felbukkanhat, hanem mert továbbra sem tudták, mi a trükk. Ám félő volt, hogy mások igen, és a rejtélyes módszer elterjed, ezért átfogó vizsgálatot indították. Kiderült, hogy a használat közben kopó rulettkerekek egyre kevésbé maradnak hibátlanok. Ha a kerék nem áll teljesen vízszintesen, vagy épp egy kopott csapágy miatt nem egyenletesen forog, a kipörgetett számok sem lesznek teljesen véletlenszerűek, hanem úgymond matematikai mintázatok jelennek meg benne. Aki ezeket felismeri, nagyobb eséllyel találhatja ki, hol áll meg majd a golyó, és míg korábban 2,7 százalék volt az esély a nyerésre, így már 20 százalék is lehet.
A vizsgálat eredményeinek hatására a rulettasztalokat az egész világon lecserélték. Másmilyen formájúak lettek a kerekek is, a legtöbbjük forgását pedig ma már számítógépes algoritmusokkal, véletlenszerűen lassítják.
A horvát–szerb–magyar trió a botrány után eltűnt a hatóságok látóteréből. A Bloomberg újságírója azonban a horvátországi Dubrovniktól nem messze megtalálta Niko Tošát. Egy tengerparti villában él álnéven, s van egy Ferrarija is. Gyakran utazgat a világban, és ha talál egy kaszinót, amelynek az üzemeltetői nem elég elővigyázatosak, és ahol régiek a rulettkerekek, azt a régi módszerrel kifosztja. Hogy ki ne jöjjön a gyakorlatból, otthon sokat gyakorol a saját rulettasztalán. Hogy hogyan csinálja, azt továbbra sem tudja senki.
