Sid: Nemi erőszak, amely emlékeztet a topolyai esetre
A szerémségi Sid városban a rendőrség letartóztatta Nemanja Š.-t (18) és Stevan S.-t (18), akiket azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakoltak egy 20 éves lányt.
A lány elmondása szerint baráti viszonyban volt a két férfivel, akikkel gyanútlanul leült társalogni az egyik kávézóban. A fiatalemberek szeszes italt rendeltek és rábeszélték a lányt, hogy ő is igyon velük.
Néhány elfogyasztott ital után elindultak haza. Amikor az egyik férfi lakásához értek, felajánlották a lánynak, térjen be, hogy ott folytassák a barátkozást. A lány nemet mondott, de mivel alaposan „megfogta” az ital, nem volt ereje védekezni, amikor a férfiak bevonszolták.
Mindketten megerőszakolták. Órákon át élték ki magukat az áldozatukon. Utána elaludtak, amit a lány kihasznált és megszökött. Azonnal értesítette a rendőröket.
A nőgyógyász nem állapított meg nála sérüléseket, ami azonban nem zárja ki az erőszak lehetőségét.
A rendőrség letartóztatta a gyanúsítottakat, a bíró pedig 30 napos vizsgálati fogságot rendelt el.
A történtek meglehetősen hasonlítanak az általunk részletesen végigkövetett topolyai esethez. Az egyik különbség, hogy a topolyai lánynál az orvosok súlyos sérüléseket állapítottak meg. A gyanúsítottakat viszont azóta már felmentették.
A másik különbség: a topolyai gyanúsítottak (ketten a három közül) cigányok voltak, míg a sidi esetnél ez nem valószínű. Olyanról még nem hallotam, hogy a romák valamelyik gyermeküket Nemanjának nevezzék el, bár náluk sohasem lehet tudni.
Képünk illusztráció
F. L.