Bozóki Antal: Méltatlan emlékezési körülmények

A Futaki úti katolikus temetőben, a Turul-szobor előtt, a Himnusz közös eléneklésével kezdődött az emlékezés az 1944/45-ös vérengzések évfordulója alkalmából. Guszton András (az egypárti, VMSZ-es Magyar Nemzeti Tanács tagja) a szervezők nevében szólt az egybegyűltekhez.

– Azok miatt vagyunk itt ma, akiknek ártatlanul kellett meghalniuk csak azért, mert magyarok voltak. Ezt Újvidéken meglehetősen méltatlan körülmények között tehetjük meg, immár több mint három évtizede. […] Sokan úgy gondolják, hogy a tíz évvel ezelőtti, történelmi megbékélés után talán elegendő lenne a csendes megemlékezés is, koszorúzás és főhajtás. Sajnos nem. Amíg nem vesszük számba mindegyik ártatlan magyart, amíg olyan helyekről, mint Újvidék vagy Zombor, hiányoznak a kivégzettek listái, amíg tucatszámra léteznek jelöletlen tömegsírok, addig kötelességünk hangosan emlékezni! Történelmi igazság, hogy a második világháború végén itt magyarirtás történt – emlékeztetett Guszton András.

Vicsek Annamária, a Vajdasági „Magyar” Szövetség (VMSZ) Újvidéki Városi Szervezetének elnöke elmondta, hogy „a legutolsó információja szerint (az október 30-án elhunyt pártelnök) Pásztor István még egyszer egyeztetett Vučić elnök úrral azzal kapcsolatban, hogy az emlékmű felszentelésének végső határideje legyen november 1-je”.

Emlékeztetőül: Arról a „se nem magyar, se nem Makovecz” szoborról van szó, amelyet a Véemeszesek az újvidéki „városi képviselő-testülettel kiharcoltak”. A párt olyan emlékművet akart emelni „az összes áldozatra vonatkozó” lista alapján – amelyen együtt szerepelnek az áldozatok és a bűnözők is –, nem pedig az 1944-ben történt újvidéki „második razzia” magyar ártatlan áldozatainak. A tervezett emlékmű a mai napig nem épült meg, az újvidéki polgárok és civil szervezetek tiltakozásai miatt.

– Annak ellenére, hogy a városi vezetőség ebben a pillanatban nem mutat hajlandóságot a szoborállítás irányában, mi továbbra is szorgalmazni fogjuk ezt. Feladatunkat véghez fogjuk vinni. A szoborállítás útján a probléma a félremagyarázásban van, abban, hogy az áldozatok névlistáját, amelyet az ártatlanul kivégzettek feltárása érdekében létrejött magyar-szerb tudományos vegyes bizottság állított, a nyilvánosság félrevezetési szándékával tolmácsolták mindenféle politikai erők. A VMSZ-nek nem szándéka a félrevezetés, az ártatlan áldozatoknak kíván szobrot emelni. Ezen három nyelven, magyarul, németül és szerbül az fog állni, hogy: az ártatlan áldozatok emlékére. Módosítani nem fogunk, amit kellett, azt leadtuk – emlékeztetett alkalmi sajtónyilatkozatában a szoborállítással kapcsolatos helyzetre Vicsek Annamária.

Az 1942-es újvidéki vérengzés többségében szerb és zsidó áldozatait megnevezték. Emléküket Újvidéken a Duna-parton (a Razzia áldozatai rakparton) a Család nevet viselő emlékmű őrzi, ahol minden év januárjában megemlékeznek róluk. A razziában részes magyar katonai vezetőket felelősségre vonták és megbüntették.

Áder János magyar államfő 2013. június 25-én a szerb parlamentben bocsánatot kért az ártatlan szerbek ellen elkövetett bűnökért, amelyeket magyarok követtek el a második világháború idején a Vajdaságban. Hasonló gesztus viszont nem történt meg a szerb állam vezetői részéről.

Újvidéken, 79 évvel – a legújabb kutatások szerint – az 1944/45-ös  népirtás után, a két ország állami vezetői szerint „történelmi csúcson” levő magyar-szerb/szerb-magyar kapcsolatok ellenére, a magyaroknak nincsen lehetőségük az ártatlan áldozatokra tisztességesen emlékezni, a kegyeletre és a méltó megemlékezésre való jog gyakorlására!

Ha a tartományi fővárosban netán be is fejezik az 1944/45-ös emlékművet, de megnyugtató módon nem rendezik az áldozatok listáját, fennáll a veszély, hogy – a megbékélés helyett – állandó viszályok, rongálások tárgya lesz. A VMSZ nemhogy rendezte volna ezt a problémát, hanem még „olajt öntött a tűzre”!