Zsarolják és verik a „ficánkoló” koszovói szerbeket? Aki nem akar részt venni a választásokon, az vessen magára
A koszovói szerbek jelentős része semmiképpen sem óhajt részt venni a november elején sorra kerülő koszovói választásokon. Úgy vélik, a részvételükkel végleg elfogadnák Koszovó függetlenségének tényét. Eközben a szerb kormány arról próbálja őket meggyőzni, hogy a választásoknak semmi közük a déli tartomány státusához.
Egy Slobodan Petrović nevű, kevésbé patrióta (?) koszovói szerb politikus által vezetett Önálló Liberális Párt különösen nagy nyomást gyakorol rájuk, hogy irtakozzanak fel a választói névjegyzékre. Egyes források szerint, erre 24 órát kapnak, s aki nem adja be a derekát, elveszítheti a munkahelyét. Sőt állítólag verésre is volt már példa.
A kormány számára kulcsfontosságú, hogy a koszovói szerbek részt vegyenek a választásokon, ugyanis azzal életbe lépne a Thaciékkal kötött paktum. Enélkül lelassulhat Szerbia „európai útja”.
Nem csoda, hogy Tomislav Nikolić, Szerbia elnöke és uniófanatikus csetnik, csakúgy mint más élvonalbeli szerb politikusok, folyamatosan fáradozik a nyakas lenti szerbek puhításan.
F. L.