A mélyszerb média megijedt, hogy a magyar kérdés nemzetközi szintre emelkedik; már nemcsak a Jobbiktól és az MRM-től fél, Tőkéstől és Orbántól (?) is kirázza a hideg
Az utóbbi hónapokban a nagyszerb média több ízben foglalkozott a Magyar Remény Mozgalommal (MRM), amelyet szélsőségesnek és szeparatistának minősített – egyebek között a jóságos Pista bára, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökére is hivatkozva, aki egyébként a Szent István-napi ünnepségen közölte, számára minden vajdasági magyar fontos és kedves (tehát a „szélsőséges” MRM-esek is?).
Aztán egyes szerb médiumok részéről következett a Jobbik szokásos nácizása, persze normális érvelés nélkül. Legújabban pedig a mérgezett tintájukat Tőkés Lászlóra spriccelték. Szerintük a „szélsőséges” Tőkés azt nyilatkozta, szinte napok kérdése mikor jön létre a délvidéki magyarok területi autonómiája. Állítólag azt mondta, nyolc magyar többségű délvidéki község fogja alkotni a magyar autonóm körzetet – koszovói mintára. A Nagy-Magyarországról álmodozó Tőkéshez hasonló retorikát alkalmaz Orbán Viktor, Magyarország jobboldali (?) miniszterélnöke is – állapítják még (sajnos tévesen) a szerb sajtómunkások, majd hozzáfűzik, hogy a kisebbségi jogok csorbításanak további felemlegetése az Európai Parlamentben, valamint a vajdasági magyar pártok hangos siránkozása következtében a magyar kérdés nemzetközi szintre emelkedhet. (Reméljük úgy lesz).
Slobоdan Erić, а Geopolitika folyóirat főszerkesztője szerint a szerb kormány rossz koszovói politikája étvágygerjesztően hatott a szomszédokra, akiknek egyre inkább fáj a foga „Szerbia területeire”. A hivatalos Belgrád nem fogta fel, hogy Koszovó erőteljesebb védelmével voltaképpen az északi határait is védte volna.
Erić végezetül szomorúan idézi Marko S. Marković szerb értelmiségi szavait, aki a párizsi Sorbonne egyetemen doktorált. Marković még 1996-ban azt nyilatkozta, hogy Belgrádban csak akor kapnak észbe, ha majd sor kerül a főváros bombázására, s ha majd a szómszédos országok között szétosztják Szerbia területét, amelyből az is kap, aki nem kér belőle.
Most, hogy egyes délvidéki magyar pártok hivatalosan, nyíltan, bátran követelték azt, ami minden kétséget kizáróan megilleti az itteni magyarságot, minden bizonnyal újabb habréteg keletkezik majd a szerb soviniszta szájakon, de annyi baj legyen. A magyar területi autonómiáért vívott küzdelem az egyetlen járható út a délvidéki magyarok számára. Nagy dicséret illeti meg azokat a pártokat, amelyek közösen kiállnak értünk, főleg az MRM-et, mint az akció kezdeményezőjét. Isten áldja meg őket!
F. L.
