Délvidék Kiemelt 

Zengett az újvidéki Tartományi Parlamentben a „nem, nem, soha!”

Ahogyan arról portálunkon is beszámoltunk, Juhász Bálintot választották meg a Tartományi Képviselőház elnökének.

A megválasztás előtt azonban, ahogy az az ellenzéktől várható volt, tiltakozásukat fejezték ki az új felálló hatalom ellen, és politikai beszédekkel próbálták obstruálni a Vajdasági Magyar Szövetség politikusának a kinevezését is. Sikertelenül, hiszen a kishegyesi politikus megválasztására végül 81 képviselő szavazott igennel és 28 nemmel.

Különösen érdekesre sikerült prof. dr Miroslav Ilić, újvidéki sebészorvos felszólalása. A tudományos életben 300 szakpublikációt maga mögött tudó politikus beszédében arról szónokolt, hogy bármely délvidéki magyart lehet házelnök, de Juhász Bálintot semmiképp sem.

Szerinte ugyanis Juhász éket ver a magyar és nem magyar nemzetiségek közé, illetve a VMSZ-es és nem VMSZ-es magyarok közé is, azzal, hogy az egyenlőtlenséget segíti elő.
Majd kiemelte, hogy szerinte Juhász része az Orbán Viktor által képviselt „pénzügyi nacionalizmusnak”, utalva ezzel a Juhász Bálint által irányított Prosperitati Alapítványra, amely a Magyarországról érkező gazdaságfejlesztési támogatások kizárólagos délvidéki kezelője.

Ilić kiemelte, hogy Orbán nagymagyarországos zászlóval jár a Délvidékre, utalva ezzel (tévesen) arra a sajtóvisszhangot kiváltó esetre, amikor a magyar miniszterelnök a történelmi Magyarországot ábrázoló sálban (és nem zászlóval) jelent meg egy felvidéki (és nem délvidéki) focimeccsen.

VIDEÓ: Juhász Bálint „az elülső fogaknak” köszönte meg a Tartományi Képviselőházi elnökké választását

Ilić szerint Juhász Bálint megszavazását támogatni olyan, mintha Délvidék Szerbiától való elszakadását célzó politikát támogatna valaki.

Végül a beszédét a magyar revizionizmus híres mondatával zárta, Juhász Bálint megválasztása kapcsán: „nem, nem soha!” – mondta a politikus a tartományi székház pulpitusáról.

Az elmúlt évtizedek alatt több liberális, szocdem és baloldali pártban is megforduló Miroslav Ilić vádjai kapcsán nehezen eldönthető, hogy azok elhangzása azért sajnálatos, mivel azok lejárató céllal megfogalmazott politikai vádak, vagy amiatt mert ezek sajnos csak üres vádak és nem pedig tényszerű állítások Juhász Bálinttal szemben.

@pokretslobodnih dr Miša Ilić POKIDAO 🔥 #vojvodina #SVM #savezvojvodjanskihmadjara #viral #novisad #subotica #senta #vojvodina #vojvodjani #madjarska #madjari #skupstina #apvojvodina ♬ original sound – Pokret slobodnih građana

Hasonló bejegyzések