Ezúttal egy fiatal családanya halt meg orvosi figyelmetlenség miatt
Tragikus körülmények között hunyt el Nataša Žabić (44) szávaszentdemeteri lakos, röviddel azután, hogy az orvos hazabocsátotta a vizsgálatról.
Nataša Žabić csütörtökön hunyt el, és úgy tudni, halálát tüdőembólia okozta, amely valószínűleg a lábából kiinduló vérrög miatt alakult ki, amelyre korábban panaszkodott. Az orvos a vizsgálat és a felírt terápia után úgy döntött, hogy a páciens otthoni kezelésre kerül. Azonban röviddel ezután a kétgyermekes családanya elhunyt.
A nő március 31-én vakbélgyulladás gyanúja miatt kórházba került, ahol műtéten esett át, majd hazabocsátották. Április 25-én újra orvoshoz kellett fordulnia, mivel duzzadni kezdett a lába, az orvos azonban hazabocsátotta a vizsgálatról.
A Kurir.rs cikke szerint az ügyben érintett orvos ellen büntetőfeljelentés történt.
Az elhunyt nő testvére a Kurir.rs-nek nyilatkozva elmondta, hogy nővére orvosi figyelmetlenség miatt hunyt el.