Délvidék Kiemelt 

A Prosperitati elnöke a vagyonnyilatkozata alapján alig keres többet a minimálbérnél

Mint ahogyan arról beszámoltunk nemrégiben választották meg a Tartományi Képviselőház elnökének Juhász Bálintot, a VMSZ politikusát, aki egyben a Prosperitati Alapítvány elnöke is. Ezzel Juhász átvette Pásztor István, a VMSZ nemrégiben elhunyt elnökének posztját a tartományban, a kishegyesi politikus kiemelte, hogy számára ez külön megtisztelő, mivel politikai mentorának tartja Pásztort.

A tanítvány pedig láthatóan sok mindenben hasonlít a mentorára, hiszen Pásztor István is igen szerényen élt, ha csak a vagyonnyilatkozatát nézzük, hiszen abban egy szolid tanya és néhány ló volt megjelölve vagyonként, majd csak hosszú évtizedek átpolitizálása után néhány éve engedhetett meg magának egy vadonatúj Mercédeszt.

Ha megnézzük Juhász Bálint tavaly, 2023 februárjában leadott nyilvános vagyonnyilatkozatát (még a tartományi elnökké választása előtt készült – a szerk.) akkor láthatjuk, hogy ő sem rendelkezik jelentős vagyonnal vagy bevétellel.

Felerészben tulajdonol egy 312 négyzetméteres házat, amelyet családjával vásárolt, és megörökölt egy 131 négyzetméteres ingatlant, amely negyedrészt az övé. Ezen felül rendelkezik minimális építkezési területtel is, amelyet szintén vásárolt, illetve örökölt. Valamint egy kis darab, valamivel nagyobb mint 2 hektárnyi szántóföld tulajdonosa 50%-os részesedésben.

Személygépkocsija vagy banki megtakarítása nincs, szolgálati lakással nem rendelkezik, a Kishegyesi Községi Képviselő tanács elnökeként kerek 50.000 dináros havi juttatás illeti.

Ebből látható, hogy az elmúlt éveket jelentősen megsínylette a Juhász család kasszája, hiszen az 50 ezres fizetés hatalmas visszaesés a korábbi évek havi kereseteihez képest. Hiszen 2016-ban 100.000,00 dináros, 2014-ben 125.322,00 dináros, 2012-ben pedig 122.116,00 dináros fizetést vitt még haza a bevallásai szerint, sőt még egy 2004-es Passat gépkocsija is volt a politikusnak.

Juhász Bálint (tavalyi)fizetése alig haladta meg az átlagos szerbiai minimálbért, így aztán elmondható, hogy politikusaink igen szerény körülmények között tengetik mindennapjaikat és dolgoznak a délvidéki magyarság helyzetének javításán, legalábbis ha hihetünk a bevallásának.

Szerbiában egyébként nem ellenőrzi egyetlen szerv sem és nem bünteti jogszabály vagy hatóság, amennyiben a megválasztott képviselőink véletlen lefelejtenek valamit a vagyonnyilatkozataikról.

Kapcsolódó:

Zengett az újvidéki Tartományi Parlamentben a „nem, nem, soha!”

Hasonló bejegyzések