Kiemelt Szerbia 

Szerbia: 42 milliárdos hitel a Nemzeti Stadion építéséhez!

A balkáni ország ismét jelentős hitelt vesz fel most kb. 358,8 millió eurónyit, hogy megvalósítsa a szerb elnök álmát, az 52 ezer férőhelyes nemzeti stadion és az oda vezető utak építését. Az építkezést a kínai Power China vállalat végzi, ami tovább növeli az ország külföldi függőségét.

Az adatok egy olyan törvényjavaslatban szerepelnek, amely jelenleg a képviselőház jóváhagyására vár. A hitel szerződését június 25-én írták alá, és három év türelmi idő mellett 11 éven belül kell visszafizetni.

Szerbia kormánya május 11-én elfogadott záradékával a nemzeti stadiont és az oda vezető utakat az ország szempontjából különleges jelentőségű projektnek nyilvánította. Ez azonban felveti a kérdést, hogy valóban ilyen projektekre van-e szüksége az országnak jelenlegi gazdasági helyzetében.

Érdemes megemlíteni, hogy Szerbia már tavaly ősszel is felvett egy hitelt a Postai Takarékbanktól és az Unicredit Banktól a stadion infrastruktúrájának kiépítésére, egyenként 11,2 milliárd dinár, azaz összesen mintegy 190 millió euró értékben. Az állam eddig mintegy 8,2 milliárd dinárt hívott le a Postai Takarékbanktól, míg az Unicredit Banktól még nem hívott le eszközöket.

Mindezek a hitelfelvételek arra engednek következtetni, hogy a szerb kormány nem igazán törődik a hosszú távú pénzügyi stabilitással, hanem inkább rövid távú látványprojektekbe fekteti a közpénzeket. Az ország gazdasági helyzete és a lakosság jóléte szempontjából megkérdőjelezhető, hogy ez a megfelelő irány.

(Szerb média nyomán)

Hasonló bejegyzések