A férje gyilkolta meg a 28 éves modellt
Meghalt a világ legszebb modelljének tartott Yulia Loshagina.
A rendőrségi közlemény szerint fotós férje gyilkolta meg a világ egyik legszebb modelljének tartott Yulia Loshaginát, aki mindössze csak 28 éves volt.
A modell egy partit követően tűnt el, holttestére pedig két hét múlva akadtak rá az Urál hegység egyik eldugott pontján, bár a pontos adatokat nem közölték.
Tragikus körülmények között halt meg
A 28 éves modell nyakát eltörték, arcát pedig felgyújtották, hogy ne lehessen azonosítani, így csak a DNS-minták alapján derült ki a személye is, valamint az, hogy AIDS-es volt.
A buli a modell és férje, a 37 esztendős Dmitry Loshagin közös otthonában volt, a vendégek pedig elmondták, Loshagina nagyon lehangolt és szomorú volt egész este.
Mint kiderült, azért, mert akkoriban tudta meg, AIDS-es. Ebből a tényből kiindulva a rendőrség az amúgy is gyanúsan viselkedő férjet előzetes letartóztatásba helyezte.
A férfi kétszer változtatta meg vallomását, mikor és hol látta utoljára a feleségét, valamint a nő eltűnésének másnapján már meg is hirdette luxusotthonukat. Nem volt hajlandó azonosítani a holttestet, valamint egy „nagyon fontos üzleti ügy” miatt el akarta hagyni Oroszországot.
Tagad a férje
A férfi folyamatosan tagad, azt hangoztatja, imádta feleségét és kétéves házasságuk alatt semmilyen gondjuk nem volt. A rendőröknek azonban okuk van feltételezni, hogy a férfi hirtelen felindulásból gyilkolta meg a feleségét, ugyanis a nő megcsalta és átadta neki a HIV-vírust is.
(femina.hu nyomán)