Délvidéki német papok, lelkészek, akiket a véreskezű Tito parancsára gyilkoltak meg

A Tito-rendszer, amely Jugoszlávia kommunista diktatúráját irányította, nemcsak a szabadságot, hanem a vallási életet is súlyosan korlátozta. A kommunizmus mindenhol a vallásos értékek és a hit elnyomására épített, és a Délvidék sem volt kivétel, ahol a jugo-kommunizmus nem tűrte a nem szláv nemzeti közösségeket.

Tito és rezsimje számára a vallás nem csupán egy ideológiai ellenség volt, hanem olyan hatalom, amely fenyegette a totális állam egyeduralmát. Délvidéken a főként nem szerbeket tömörítő vallási felekezetek, különösen a katolikus Egyház és protestáns közösségek, Tito politikájának első számú célpontjai lettek, de számos esetben szerb pravoszláv papokat is súlyos bántalmazás érte (lásd pl. Irinej Ćirić bácskai pravoszláv püspök esetét), ha azok jó viszonyt ápoltak a magyar hatóságokkal.

A Tito-féle kommunista rezsim alatt a vallásos papok sokat szenvedtek, megkínozták őket, és sokukat halálra ítélték. Az ő történetük nem csupán egyéni tragédia, hanem a titói állam totális, vallásellenes, magyar- és németellenes politikájának a bizonyítéka.  Mai cikkünkben a délvidéki német papok és lelkészek tragikus sorsával és szenvedéseivel foglalkozunk.

A katolikus és protestáns papok, lelkészek hivatása különösen nagy tiszteletnek örvendett a délvidéki német közösségek körében. A “dunai svábok” üldözése során a terrorista partizán rezsim áldozatává 35 német származású / vagy épp német településen szolgáló, magyar származású pap, lelkész vált, akik közül sokakat kegyetlen körülmények között végeztek ki. E vallási vezetők mártírokká váltak főként három alapvető okból:

1. Mivel ideológiai ellenségnek tekintették őket, hiszen Jugoszláviát ateista hatalom irányította,
2. Mivel német származásúak voltak, a jugoszláv kommunista rendszer pedig kiirtásra ítélte az egész német közösséget,
3. A vallási vezetők tisztelték Magyarországot, sokan közülük magyarnak vallották magukat, voltak köztük magyarok is, akik németlakta plébániákat  láttak el.

Az alábbi német [1] papok és lelkészek, akik a Tito-rezsim alatt szenvedtek és haltak meg, a vallásellenes kommunizmus és diktatúra áldozataiként váltak mártírokká.

Dr. Philipp Popp (1893–1945) – A Zimony melletti Bezsánija településen született, és a jugoszláviai német evangélikus egyház szuperintendense, valamint 1940-ben a Szenátus tagja volt. Dr. Popp hű maradt a német gyökereihez, miközben a jugoszláv államot is tisztelte. A legnehezebb időkben, amikor egyre többen támadták politikai és vallási nézetei miatt, ő megőrizte egyházának függetlenségét. Miután Horvátország kikiáltotta függetlenségét, határozottan tiltakozott a szerbek üldöztetése ellen, segítette őket a menekülésben, és befogadta őket templomába, anélkül, hogy megpróbálta volna áttéríteni őket. A háború végén, amikor a partizán terroristák közeledtek, ő továbbra is kitartott a zágrábi székhelyén. 1945 májusában letartóztatták, és hamis vádak alapján 1945. június 28-án halálra ítélték, majd másnap kivégezték. German, a későbbi szerb pravoszláv pátriárka, aki személyesen ismerte Philipp Poppot, igazságos és hűséges emberként írta le. Dr. Popp a Dunamenti svábság protestáns egyházáért szenvedett, és mártírhalált halt.

Adalbert von Neipperg (1890–1948) –  A Délhíren nemrég foglalkoztunk Karl (Adalbert) von Neipperg bencés apát életével. A dél-tiroli Meranban született, ősi nemesi, grófi család sarja volt. A második világháború végén, 1945-ben fogságba esett. A hírhedt  verseci hadifogolytáborban segített a rabtársainak, és vallási szolgálatot végzett. A katonák „Atyánknak” nevezték őt. 1948. december 23-án, Szenteste előestéjén a kommunista hatóságok elhurcolták, és másnap holtan találták meg, megcsonkítva és megölve. 1989-ben földi maradványait átszállították a németországi Neuburg apátságba, ahol 1990. június 9-én temették el. A sírjára a következő feliratot vésték: „A szeretet vértanúja.”

Ádám Antal (1908–1944) – Chicagóban, Illinois államban született, de Nagykikindán hunyt el. Szenthubert, Szentborbála és Károlyliget plébániák papja volt. 1944-ben őt és még húsz másik embert a partizán terroristák elhurcolták, megkínozták, majd géppuskával kivégezték. Élete a vallásos elhivatottság és a hősiesség példája.

Berger Antal (1884–1944) – Kunbaján született, és Tavankúton szolgált papként. A partizánok 1944-ben elhurcolták, és többé  nem látták. Meggyilkolásának helyszíne ismeretlen.

Josef  Bekman (1910–1945) – A boszniai Glamočban és Prijedorban szolgált papként. 1945-ben kivégezték.

Brunet Ferenc (1888–1944) – A bánáti Módoson született, Németcsernye plébánosa volt, a partizánok elhurcolták, miután túszként elvitték őt. Később kivégezték.

Birger Gyula (1885–1944) –Kúlán született. Szalatnokon szolgált papként. 1944-ben kivégezték, mivel hűségesen ragaszkodott vallási meggyőződéseihez, és nem volt hajlandó elárulni hitvallását.

Dupp Bálint (1883–1944) – Dunabökényen született, és a csúrogi plébánián szolgált. Az 1941-es visszacsatolás után, az 1942-es razzia idején mindent megmozgatott a razzia során letartóztatott és kivégzett Vasilije Stojadinović szerb pap érdekében, akinek a  fia partizán volt.  1944-ben Bálint atyát brutálisan megkínozták, majd decemberben a központi iskola déli – templom felőli – oldalán kivégezték.

Josef Epih (1874–1942) – A szlovéniai Kočevje település plébánosa volt. A partizánok megölték, miközben beteglátogatásra indult a környéki településekre.

Gaszman Ferdinánd (1914–1946) – Bácsszentiváni születésű ferences rendi pap és misszionárius volt, aki élelmet akart vinni a gádori haláltáborba. Az OZNA (jugoszláv titkosszolgálat) elfogta, halálra ítélte és kivégezte.

Haug Antal (1890–1945) – Szenttamáson  született, Kúlán nevelkedett, Csonoplyán szolgált  plébánosként. 1945-ben a hírhedt Kronits-palotában sínylődött, ahol súlyosan bántalmazták, majd a szávaszentdemeteri börtönhöz tartozó hírhedt „Szvilara” nevű táborban raboskodott, mely gyakorlatilag megsemmisítő munkatábor volt. A lágeri körülmények között kínzások és éhínség következtében halt meg.

Klein Tivadar (1879–1945) – Pélmonostor plébánosa és esperese volt. Miután brutálisan megkínozták, meggyilkolták.

Klein Ferenc (1879–1946) – Újverbászi lutheránus lelkész, aki Kátyon szolgált. Jó kapcsolatokat ápolt a helyi hatóságokkal és a szerb papsággal, valamint a járeki és bácskörtési haláltáborok foglyait segítette. Éhen halt.

Knapp József (1912–1944) – Bánátban, Katalinfalván született pap volt, aki a galagonyási plébánián szolgált. Mielőtt kivégezték volna  46 társával együtt, arra buzdította társait, hogy hitükben erősek maradjanak és bízzanak az Úr irgalmában.

Kornaut József (1872–1945) – Soproni születésű pap volt, aki a nagygáji plébánián szolgált  Bánátban. A torontálszécsányi haláltáborban halt meg.

Kund Vilmos (1880–1946) –  Az őrvidéki Felsőlövőn született,  lutheránus lelkész volt, aki Pancsován szolgált. Az OZNA hamis vádak alapján elfogta, kínzások következtében a rezsőházai táborban vesztette életét.

Johann Nepomuk Lakajner (1873–1944) – Eszéken született, az árpatarlói plébánián szolgált plébánosként. Miután elutasította az evakuálást, és a partizánok által megszállt területen maradt, egy autóhoz kötve húzták a halálba.

Müller Péter (1884–1951) – Szakadáton született plébános, aki Szentfülöpön teljesítette hivatását. 1948-ban 1948-ban elfogta az UDBA (jugoszláv titkos rendőrség), 3 év kényszermunkára ítélték. 1951-ben szabadult, de rövid idő után súlyos betegségben meghalt.

Müller-Majoros István (1908-1945)  – Csátalján született, Újpalánkán szolgált. 1944-ben a partizánok gyalogmenetre kényszerítették, Baján súlyos bántalmazások következtében hunyt el.

Plank Ferenc (1885–1944) –Tolnán született pap volt, Ószivác apátplébánosa. A partizánok hitében akarták megtörni, amikor látták, hogy ez nem sikerül, akkor állatias dühükben agyonverték.

Emanuel Retzer (1912–1944) – Istvánvölgy evangélikus lelkésze volt. Málenkij robotra deportálták Oroszországba, ahol súlyos bántalmazások következtében vesztette életét valamelyik haláltáborban.

Rothen Mihály (1895–1944) – Nagybecskereki születésű  pap volt, aki Fehértemplomban, Versecen, Zichyfalván, Torontáltordán, Versecen szolgált. Betegsége miatt Nagykikindán élt, ahol a szerb partizánok 1944 őszén internáló tábort rendeztek be, ahová főként németeket hurcoltak, többségüket meggyilkolták. Az első nyilvános tömegkivégzést október  8-án tartották, melynek Mihály atya is áldozata lett.

Michel Schäfer (1908–1945/46) – Pancsovai születésű evangélikus lelkész volt, aki Ljubljanában szolgált. 1945-ben a partizánok letartóztatták, majd börtönben a kínzások következtében megbetegedett. Miután kiengedték, röviddel később meghalt.

Schäfer Vilmos (1884–1944) – Nagykikindán született, Csősztelek plébánosaként szolgált. A helyi lakossággal együtt őt is letartóztatták. Papként többféle megaláztatásnak és kínzásnak volt kitéve, végül a haláltáborban meghalt.

Franz Schaffhauser (1919–1945) – Ferences rendi szerzetes, neve azon 139 ferences szerzetes között szerepel, akik 1941 és 1946 között áldozatául estek a partizánok és csetnikek erőszakának.

Scherer Lőrinc (1912–1947) – Kúlán született, Cservenka plébánosaként szolgált. Málenkij robotra deportálták Oroszországban, ahol bántalmazták, végül kivégezték.

Schmidt József (1913–1944) – Monostorszegen született, hitoktató volt és ifjúsági tanácsadó, aki Dubrovnikban dolgozott. A kommunizmus ellenségeként, a hírhedt „halál szigetén”, Daksán kivégezték.

Schmidt József (1876–1949) –   Módoson adminisztrátor, majd plébános. 1941-től Kúla plébánosa volt. 1949-ben letartóztatták, majd két és fél év börtönbüntetésre ítélték. A büntetése alatt súlyosan bántalmazták, aminek következtében elhunyt.

Steigerwald Ádám (1876–1944) – Nagytószegi plébánosként tiltakozott a jogtalan letartóztatások ellen. Ez elég volt ahhoz, hogy a kommunisták ellenségként kezeljék. A puskatussal vert papot az önkormányzati épületbe hurcolták, ahol bestiális módon megkínozták. A földre teperték, bordáit eltörték, hasára ugráltak, míg végül mozdulatlanná vált. Ekkor kidobták a többi fogoly közé, de még mindig élt – ezért a partizánok céltáblának használták, és golyókkal végeztek vele, hívei szeme láttára.

Unterreiner Károly (1897–1944) – Szentfülöpön született hitoktató, pap és cserkészvezető volt. A Bonifácius-egylet társalapítója, valamint pápai káplán. 100 német férfival együtt letartóztatták, és borzalmas kínzások után a palánkai erdőben kivégezték.

Varga András (1913–1944) – Torontálszécsányban született, Nezsényben kormányzó, Fehértemplomban káplán., Szárcsán és Sándoregyházán kormányzó, , 1942-ben Tóbán plébános. 1944. október 19-én Tóbát megszállták a szerb partizánok, András atyát a községházán megverték, lelökték a pince lépcsőjén, melynek aljában halva találták; a községi sintérrel egy zsákban elkapartatták. A víz kimosta tetemét, a község lakói temették el 1945 tavaszán előde, Nyári György sírjába, de sírját nem jelölhették meg.

Weber Péter (1884–1944) – Nagykikindai születésű esperes-plébános, aki a nagykárolyfalvi plébánián szolgált. 1944. október  2-án a szovjetek elfoglalták Nagykárolyfalvát, ahol három nappal később a szerb partizánok vették át az uralmat, megerőszakolták a nőket (többen öngyilkosok lettek). 1944 őszén a katonák a főoltár képét átszúrták, a szobrokat megcsonkították, a színes ablakokat betörték. A Vörös Hadsereg művelete során Péter atyát elhurcolták, és a partizánok megölték.

Weinert Péter (1874–1945) – Palánkán  született pap, a csonoplyai plébánián teljesített szolgálatot. 1200 német férfival együtt deportálták az újvidéki központi táborba, ahol életét vesztette.

Werner Mihály (1883–1944) – Bácsszentiváni születésű pap volt, aki Martonoson szolgált. Helyi szerb fegyveresek elhurcolták, megkínozták, és végül a partizánok kivégezték. Holttestét egy közeli árokban találták meg.

Richard Weiss (1916–1944) – A boszniai Dobojban született, katolikus pap volt, aki Modričában teljesített szolgálatot. 1944-ben megkínozták, majd megölték.

____________________

[1] A legyilkolt magyar papokkal, lelkészekkel külön cikkben fogunk foglalkozni.

(komunistickizlocini.net nyomán)