Olvasónk üzenete: A bankokra bízott pénzünkkel legyünk körültekintőek!

Változnak az idők, változnak az emberek, változniuk kell az életünknek nyomvonalat, képzelt biztonsági pilléreket adó szólásoknak, mondásoknak, idézeteknek is. Hosszú éveken, évtizedeken keresztül ezt tanították a tanítók tanítványaiknak: “Bajban ismerszik meg a barát.” Miért? Mert eleinknek jóban (mely nem feltétlenül gondtalan állapot) és rosszban is volt kihez fordulniuk. Megállíthatatlan világhatalmi törekvés az emberi, családi kapcsolatok meglazítása, felszámolása. Miért? Mert a világhatalmi erők ezen kapcsolatok meglétéből nem tudnak profitálni.

Eredmény? „Bajban ismerszik meg a bank, a biztosító!” Mely valóság nem feltétlenül hátrányos, amennyiben ésszel (is) él a “gyanútlan” honpolgár.

Életünk során számtalan veszélynek, kockázatnak vagyunk kitéve, melyeknek egy (töredék) része be is következik. Ezeket hívjuk (anyagi, érzelmi, lelki, morális, stb.) károknak. Az anyagi károk súlyának enyhítésére (kárkezelés) nyújtott megoldást a család, a közösség, egy úgynevezett felosztó-kiróvó rendszerrel. Ez a rendszer úgy működött, hogy felmérték a bekövetkezett anyagi kárt, elosztották a közösség tagjainak számával és a közösség minden tagja (a morális felelőség kényszere alatt) részt vállalt a kár szanálásában.

Az emberek közötti elidegenedés (elidegenítés) következtében megszűnt bennünk beszélni az egymásrautaltság szükségére buzdító hang. Ezt a pillanatot várták (mivel keresték és szorgalmazták is) a bankok és a biztosítók (is). A biztosítók az addig jól működő kárkezelés helyett megalkották és bevezették a kockázatkezelés fogalmát és gyakorlatát, mely a statisztikai mutatókon és a nagy számok törvényén alapul. Egyszerűbben: minden valós (anyagi vonatkozású) kockázat előbb vagy utóbb materializálódni fog (= anyagi kárrá fog alakulni), csak nem tudni hol és mikor. Azon egyének, akik ettől a veszélytől tartanak és szeretnék ezt a terhet levenni vállukról, egy ajánlatot tesznek egy biztosítótársaság felé, hogy besorolhatja őket egy olyan csoportba (ún. “kockázati csoport”), mely csoport tagjai szintén attól rettegnek, amitől ők. Ezek az emberek minden (előre meghatározott) időszak elején bedobnak egy bizonyos összeget, egy “kalapba” (ún. “biztosítási díj”) melyből minden káresemény (ún. “biztosítási esemény”) után valaki azt (a “biztosítási összeget”) “kiveszi”.

Ezzel eddig, sem elméletileg, sem gyakorlatilag, nem is lenne semmi baj! Ugyanis az elmélet és a gyakorlat között – a nagyapám szerint – nincs is különbség. Elméletileg!

Akkor hát, mi rondíthat bele a gyakorlatba?

A válasz előtt még valami ami megnyugtathatja az öngondoskodásra vállalkozókat, döntésük helyességéről:

A Szerbiában bejegyzett (viszontbiztosítókkal együtt) 26 (!) biztosítótársaság mindegyike a Szerb Nemzeti Bank állandó felügyelete mellet, a biztosítótársaságok munkáját szabályzó szigorú törvényes keretek között működik. (Pl. az életbiztosításba befizetett díjak nagyobb biztonságban vannak – bár valószínűleg kisebb reálhozamot valósítanak meg -, mint a bankbetétek!).

Ennek ellenére vannak (mert miért is ne lennének!?) kiskapuk, melyek (mint általában) teret biztosítanak a szerződő felek érdekeinek egyenlőtlen arányú mértékben való kibontakoztatására (ebben az esetben: az emberek megkoppasztására és a zsi… akarom mondani, a biztosítótársaságok részvényeseinek megtollasodására).

Na, sejtjük-e már, mi rondíthat bele a gyakorlatba? Igen! Helyes a válasz! Ami egyeseknek cél, másoknak csupán eszköz!

Megoldás? Mint általában, nem válhat kárunkra, ha szerződéskötés előtt gondolkodunk, tájékozódunk. Biztosan akad még egy-két jóhiszemű ember a családban, baráti körünkben.

Továbbá: nem mindegy, hol az a bizonyos “kalap”! Mielőtt végleg átadnánk összekuporgatott, valamely külföldi betűkkel megírt bankójainkat a bank pénztárosának, kérdezzük meg: „Teccikmondaniaranyoskám, belföldi, vagy külföldi számlán fognak-e landolni?” Ugyanis országunk törvényei csak az országban lévő számlára befizetett életbiztosítási díjakért vállal szavatosságot!

T. S. – olvasó