Délvidék Kiemelt 

Veseátültetést ígért a páciensnek, majd hárommillió dinárt vett el tőle a mentősofőr

S.A. mentősofőr (33) két és fél év börtönbüntetést kapott, mert az egyik betegnek, P.S.-nek – akit dialízisre szállított – azt ígérte, hogy felkerül a veseátültetési várólistára, ha több mint hárommillió dinárt fizet érte.

A pancsovai Alapfokú Ügyészség közleménye szerint S.A. beismerte a bűncselekmény tényét.

„S.A. 2024 júniusának közepétől 2024. december 3-áig Torontálvásárhelyen jogtalan anyagi haszonszerzés céljából félrevezette és tévhitben tartotta a sértett P.S.-t. Mint a pancsovai közkórházba dialízisre járó betegeket szállító mentősofőr, valótlanul állította a sértettnek, hogy el tudja intézni felesége veseátültetését. Azt állította, hogy a várólistára kerüléshez, a transzplantációhoz és a kezelési költségek fedezéséhez pénzre van szükség. A sértett P.S. ennek hatására összesen 3.148.100 dinárt adott át az elkövetőnek, aki nem szervezte meg a kezelést, sőt, nem is állt szándékában azt megtenni” – áll az ügyészség közleményében.

A pancsovai Alapfokú Bíróság elfogadta az ügyészség vádiratában szereplő megállapítását.

„Ennek alapján 2025. február 25-én a bíróság ítéletet hozott, amelyben S.A.-t bűnösnek találta csalás bűncselekményében. Az elkövetőt 2 év és 6 hónap szabadságvesztésre, valamint 500.000 dinár pénzbírságra ítélték. A büntetés időtartamába beleszámítják a 2024. december 3. és 2025. február 25. közötti előzetes letartóztatásban töltött időt. A sértett P.S. számára 190.000 dinárt visszatérítettek, a fennmaradó összeg visszaszerzése érdekében pedig polgári peres eljárás indítására van lehetőség” – áll az ügyészség közleményében.

(direktno.rs nyomán, fotó: Shutterstock/telegraf.rs)

Hasonló bejegyzések