Kiemelt Szerbia 

A kétéves kislányt megtaláló mentőszolgálat tagja: „Az egész éjszakát kint töltötte, mínusz egy fokban, egyedül, a földön…“

Megtalálták a kétéves Dunja Markovićot, aki tegnap délután tűnt el Ub településen, családi házuk elől, ahol testvéreivel játszott.

Kereséséhez aktiválták a „Pronađi me” (Találj meg) rendszert.

Súlyos állapotban, fagyási sérülésekkel találták meg, de a Hegyi Mentőszolgálat időben történő beavatkozásának köszönhetően várhatóan sikeresen felépül.

Dejan Ševković, a mentőszolgálat tagja, aki megtalálta a kislányt, a Blic napilapnak nyilatkozott a keresés részleteiről.

„Dunjának sok fagyási sérülése volt. Súlyos állapotban volt, de szerencsére időben érkeztünk, és reméljük, hogy jól lesz. Egyedül volt, egy kis patak mellett, egy mezőn feküdt” – mondta Ševković.

Ševković kiemelte, hogy nagyon kicsi volt az esély arra, hogy a kislány egyedül ilyen messzire eljusson, de mégsem zárta ki teljesen ezt a lehetőséget.

„Ez valóban nagyon messze van, és nagyon kicsi a valószínűsége, hogy egy gyermek egyedül idáig eljusson, de nem kizárt, hogy valahogyan mégis megtörtént.”

Megkérdezték, hogyan reagált a kislány, amikor meglátta őket, Ševković így válaszolt:

„Rossz állapotban volt, nem volt teljesen tudatánál. Azonban amikor a karunkba vettük, akkor sírni kezdett. Ekkor megértettük, hogy nincs életveszélyben, és reméljük, hogy gyorsan felépül, mert az egész éjszakát kint töltötte, körülbelül mínusz egy fokban, egyedül, a földön, a hidegben” – mesélte Ševković.

(blic.rs nyomán, fotó: novosti.rs)

Hasonló bejegyzések