Vučić azt állítja, „blokád elleni blokád” volt Zentán
Aleksandar Vučić szerb elnök a Pink TV-nek tegnap este adott kissé zavaros nyilatkozatában – a parlamenti incidesen kívül – egy zentai demonstrációra is kitért.
Ezt a megmozdulást „blokád elleni blokádnak“ nevezte.
Szavai szerint egy Branislav Mališić nevű helyi lakos megtámadta a Szerb Haladó Párt egyik tagját, aki a párt standjánál állt.
A szerb elnök azt állította, hogy Mališić, aki szerinte a Đilas-párt tagja, súlyos testi sérüléseket okozott a haladó aktivistának, de a Zentai Alapfokú Bíróság mégis megengedte neki, hogy szabadlábon védekezzen.
Vučić azt mondta, ettől annyira felháborodtak az emberek, hogy tüntetést tartottak a bíróság épülete előtt.
Szerinte mintegy ötszázan vettek részt a tiltakozáson, ahol harminc traktor is megjelent.
(Pink TV nyomán)