Kiemelt Szerbia 

A szerb parlament folytatja „munkáját“, az ellenzék nincs jelen a teremben

A szerb parlament folytatja munkáját a tavaszi ülésszak első ülésének keretében, amely tegnap kezdődött.

Jelenleg 123 képviselő van a teremben, ami elegendő az ülés folytatásához.

Az ellenzéki képviselők nincsenek az ülésteremben.

Pavle Grbović, a Szabad Polgárok Szövetségének parlamenti képviselője az X-profilján arról számolt be, hogy a szerb parlament épülete előtt nagy számú rendőr tartózkodik.
– A parlament bejáratánál „fogadóbizottság”: körülbelül húszan vizsgálják át a képviselőket, szinte már „le is vetkőztettek minket“. Most az irodákat ellenőrzik, hogy megnézzék, mit „találtak” – írta.

Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke elmondta, hogy a parlament tegnap úgy nézett ki, mint egy harci övezet, ugyanakkor biztosította a polgárokat, hogy „Szerbiában béke lesz”, így nincs okuk aggodalomra.

Az ellenzéknek azt üzente, hogy „ha nincs náluk semmi erősebb a sokkoló bombáknál, a könnygáznál és a tűzoltóeszközöknél”, akkor – mint mondta – „ne is jelenjenek meg”, mert ezekkel nem tudták megfélemlíteni őket.

Zdravko Ponoš, a SRCE Mozgalom vezetője kijelentette, hogy képviselői nem vesznek részt a mai parlamenti ülésen, és úgy véli, hogy ez a többi ellenzéki képviselő álláspontja is.

(blic.rs nyomán)

Hasonló bejegyzések