Kiemelt Szerbia 

A kínai elnök születésnapi üzenetet küldött Vučićnak: Nagyra értékelem, hogy szilárd barátsággal viseltetik Kína iránt

Kína elnöke, Hszi Csin-ping születésnapi üzenetet küldött Szerbia elnökének, Aleksandar Vučićnak, amelyben hangsúlyozta, hogy nagyra értékeli Vučić Kína iránti barátságos hozzáállását – közölte tegnap este a szerb elnöki hivatal.

„Örömmel tölt el, hogy közös vezetésünk alatt politikai bizalmunk sziklaszilárd, a gyakorlati együttműködés gyümölcsöző eredményeket hoz, az acélos barátságunk pedig az idő múlásával egyre erősebbé válik. A Kína és Szerbia közötti, közös jövőjű közösség építése az új korszakban kiváló kezdetet vett” – áll az üzenetben.

Hszi kiemelte, hogy Vučićtyal mélyreható eszmecserét folytattak, és széles körű egyetértésre jutottak a kínai-szerb kapcsolatok stratégiai, iránymutató és átfogó kérdéseiben.

„Nagyra értékelem, hogy szilárd barátsággal viseltetik Kína iránt, és elkötelezett a Kína és Szerbia közötti, közös jövőjű közösség építésének előmozdítása iránt az új korszakban” – tette hozzá Hszi.

A kínai elnök hangsúlyozta, hogy kiemelt figyelmet fordít a kínai-szerb kapcsolatok fejlesztésére.

„Kész vagyok Önnel együttműködni annak érdekében, hogy fenntartsuk a stratégiai kommunikációt, elmélyítsük az eszmecseréket és a gyakorlati együttműködést különböző területeken, hogy a Kína és Szerbia közötti, közös jövőjű közösség építése az új korszakban még gyümölcsözőbbé váljon” – áll Hszi Csin-ping üzenetében.

(fonet.rs nyomán, fotó: tanjug.rs)

Hasonló bejegyzések