„Minden ellenzéki pártnak támogatnia kellene az egyetemisták listáját”
A belgrádi blokádot szervező egyetemisták által létrehozott parlamenti lista támogatására szólította fel az összes ellenzéki pártot és mozgalmat Bojan Pajtić, az újvidéki Jogtudományi Kar professzora, a Demokrata Párt egykori elnöke. Pajtić szerint az egyetemisták előrehozott parlamenti választásra vonatkozó követelése „egyedülálló lehetőséget jelent a rezsim legyőzésére, még a médiaviszonyok egyenlőtlensége, a szavazatvásárlás és a választókra gyakorolt nyomás ellenére is”.
„Az egyetemisták eddig példátlan szervezettséget és konspirációs képességet mutattak. Több tízezer egyetemista vitatott meg egy rendkívül fontos politikai témát – a választások kiírását és a diáklista létrehozását –, miközben erről sem a nyilvánosság, sem a rezsim nem tudott. Ez azt mutatja, hogy az egyetemi mozgalom milyen mértékben érett meg az elmúlt hat hónapban. Elképzelhetetlen szélesebb ellenzéki front annál, mint amit a diákok hoztak létre, és az ő követelésük az előrehozott parlamenti választásokra egyedülálló alkalom arra, hogy a rezsimet még a mostani nehéz körülmények között is le lehessen győzni” – mondta Pajtić.
Hozzátette: az egyetemista mozgalom ereje és szélessége lehetőséget nyújt arra is, hogy a köz- és magánmédiák, amelyek országos frekvenciát használnak, a választási kampányban minden politikai opciónak lehetőséget adjanak programjuk bemutatására.
„Az általuk képviselt tömegesség, elszántság és energia – amelyet mi, idősebbek és a középiskolások is támogatni fogunk – garancia arra, hogy nehéz lesz a választásokat elcsalni, a választókat megfélemlíteni, vagy úgy megrendezni a választást, ahogyan azt eddig Aleksandar Vučić tette. Szerbia már nem fél semmitől, az egyetemisták elűzték a félelmet, és ez történelmi lehetőség arra, hogy normális, rendezett országgá váljunk”
– húzta alá Pajtić.
Szerinte a politikai pártoknak nincs okuk arra, hogy ne támogassák azt a listát, amelynek a diákok bizalmat szavaznak.
(Forrás és fotó: 021.rs)