A blokád alatt álló kulturális központ visszautasította Brnabić állításait a „lábtörlőként használt szerb zászló“ ügyében
A blokád alatt álló Egyetemisták Kulturális Központja (SKC) cáfolta Ana Brnabićnak, a szerb parlament elnökének állítását, miszerint a „SKC régészete” című kiállításon a látogatás feltétele az lett volna, hogy a vendégek a szerb zászlóba töröljék a lábukat.
A közlemény szerint nem világos, hogyan is történhetett volna ez, tekintettel arra, hogy a zászló a kiállítótérben, a fal mentén kapott helyet.
Hangsúlyozzák, hogy a zászló a „SKC régészete“ című kiállítás része volt, amely a központ pincéjében levő tárgyakat mutatta be – olyan állapotban, ahogy azokat ott megtalálták. Innen ered a tárlat szimbolikus címe is: „régészet”.
A közlemény szerint az Ana Brnabić által bemutatott fényképen látható zászlót „összegyűrve, beszennyezve” találták meg – ráadásul egy készülék köré tekerve.
Hozzátették, hogy a zászlót az SKC vezetősége amolyan „csomagolóanyagként használta”.
(beta.rs nyomán, fotó: SKC u blokadi/021.rs)