bilincs ciganyEgyéb 

Péterrévei verekedés: Megvannak a támadók – Vajon méltó büntetést kapnak?

bilincs ciganyMint ismeretes, Péterrévén vasárnap hajnalban csoportosan megtámadtak, bántalmaztak és kiraboltak két fiatalt. A 18 éves K. László enyhébb sérüléseket szenvedett,még 17 éves társa D. Gábort már súlyosabb állapotban, agyrázkódás gyanújával és orrtöréssel vitték az újvidéki kórházba, ahol meg is műtötték.

Az áldozatok egyik támadójukat felismerni vélték, így az egész délvidéki közösséget megrázó ügy esetében a polgárok joggal várták el a rendőrség gyors és szakszerű intézkedését. Ennek ellenére a hét közepén még mindig csak sejtések voltak az elkövetők kilétének tekintetében, pedig akkorra már a falu lakosai is sikerrel felderítették a támadók azonosságát és egyre félöbbé vált a népharag bosszúállása.

Végül tegnap az újvidéki VRTV-nek nyilatkozva Slobodan Jovović, az óbecsei rendőrkapitányság vezetője elmondta, „A péterrévén szeptember 14-éről, 15-ére történt bűntettben kiderítettük, hogy valószínűleg a bűntettet két kiskorú és két nagykorú követte el, anyagi haszonszerzés céljából”.

Az esethez hozzátartozik az is, hogy a sértett fiúk elmondták, hogy őket 5 támadó bántalmazta, ehhez képest a rendőrség csak négy vádlottról beszél. És amíg a gyanúsítottak beazonosítása csak igen nehezen ment, addig az áldozatoknak féltucatnyi tanút kellett előállítani, hogy tanúsítsák a házibuliból hazafelé tartó fiatalok nem voltak ittasak. Sőt, erre sem az eset utáni rendőrségi bejelentésükkor, sem pedig a kórházi ápolásuk idején nem mutattak jelek, amelyek az alkoholos befolyásoltságra utaltak volna.

Rendőrségi hibák?

Ami szintén bonyolít az ügyön az az, hogy a rendőrség azon az estén szolgálatban lévő tagjai a támadás előtt alig több mint egy órával kapcsolatba kerültek a későbbi támadókkal. Ugyanis a település központjában, a Dr. Kiss Imre utcában található vendéglátói egységben népes cigány társaság szórakozott szombat este, akik az alkohol hatására egyre botrányosabban kezdtek el viselkedni. Amiért először a vendégek egy része távozott a szórakozóhelyről, majd pedig amikor már kezdett eldurvulni a helyzet, akkor a helység tulajdonosa 11 órakor zárórát jelentett be, az atrocitások elkerülése végett.

G-D-K-L

A két péterrévei áldozat

Az akkora igen elázott roma társaság ezen feldühödött és követelték vissza a belépőjük árát, végül pedig csak a rendőrség segítségével sikerült fél óra alatt kiüríteni a helyiséget. Azonban a belügyi szervek jelenlétében a zajos társaság az utcán folytatta a szitkozódást és a fenyegetést. Majd a rendőrök füle hallatára többször kijelentették, hogy nincs vége még az éjszakának és minden szembejövőt bántalmazni fognak az utcán. Ezen társaságból kerültek ki később a támadók is, akik az utcai esetet követően 90 perccel támadták meg a véletlenül útjukba kerülő alkalmi áldozatokat.

Felmerül hát a kérdés, hogy a rendőrségnek nem kellett volna nagyobb figyelmet fordítania a hőzöngő társaságra, akik később beváltották ígéreteiket? Nem lehetett volna a támadásnak elejét venni? A válaszok egyértelműek.

Mindezen tények ellenére, egy pár ezer fős településen, ahol minden polgár előtt ismert volt a támadók kiléte, így is a támadástól számítva 4-5 napba tellett, hogy négy vádlottat meggyanúsítsanak.

Éppen ezen tények fényében félő az, hogy a méltó büntetésük sem lesz összhangban az elkövetett tettük súlyával. Főleg, hogy az ügyben a támadók oldalán csütörtökön még a tartományi ombudsman is felszólalt, aki közleményében nehezményezte, hogy a cigány származású támadók nemzeti hovatartozását több média is nevesítette, mert szerintük ez feszültséghez vezethet. A tartományi biztos ezzel azt sugallta, hogy nem a támadás ténye és annak körülményei, hanem a cigány támadók cigánynak nevezése az, amely valódi ellentéteket és feszültségeket gerjeszthet a Délvidéken.

Talán az áldozatoknak kellene még szégyellniük is magukat?

  

Hasonló bejegyzések