Vučić: „Ebben az országban senki sem éhezik“
Aleksandar Vučić szerb elnök minap a „köztévé“ (RTS) műsorában vendégszerepelve bejelentette, hogy még az év végi, “rendes” emelés előtt – „egy-két hónappal korábban” – újabb nyugdíjnövelést tervez.
Ezzel kapcsoltaban feltette a kérdést: „Mikor kaptak a nyugdíjasok két év alatt 45 százalékos kumulatív nyugdíjemelést?”
Amikor a műsorvezető felvetette, hogy közben az élelmiszerárak is körülbelül 40 százalékkal nőttek, Vučić azt válaszolta: „Az élelmiszerek ára soha nem nőtt annyival, és most sem. Az elmúlt 12 évben a bérek 300 százalékkal emelkedtek, miközben az összesített infláció 96 százalék volt. Ebben az országban senki sem éhezik – legkevésbé azok, akik minden nap füveket esznek és húst sem vesznek, mert ezek a ‘füvek’ ma a legdrágábbak” – mondta az elnök.
A Köztársasági Statisztikai Hivatal adatai szerint a fogyasztói árindex legnagyobb súlyú összetevője éppen az „élelmiszerek és alkoholmentes italok” kategória, amely az index 31,35 százalékát teszi ki – vagyis az inflációt jelentős mértékben ez a tétel befolyásolja.
Ráadásul a legszegényebb háztartások kiadásainak fele élelmiszerre megy el, így az általuk tapasztalt infláció jelentősen eltérhet az átlagos fogyasztói árindex által mutatott értéktől.
2021 decembere és 2023 decembere között az élelmiszerárak csaknem 42 százalékkal emelkedtek. 2022-ben az éves növekedés 19,4 százalékos volt, míg 2023-ban 18,5 százalékos. 2024-ben az áremelkedés üteme mérséklődött, az év során átlagosan 2,9 százalékos volt. Így az élelmiszerek ára három év alatt összesen 46 százalékkal nőtt. Az idei év első öt hónapjában további 2,1 százalékos drágulást mértek.
Ezzel szemben a nyugdíjak 2022-ben 14,5 százalékkal, 2023-ban 17,6 százalékkal emelkedtek – együttvéve 36,5 százalékos növekedést jelent ez a két év alatt. 2024 januárjától további 10,9 százalékkal nőttek, így 2022 elejétől 2024 végéig a teljes növekedés 54,5 százalék volt.
Vučić szerint 2025. január 1-jétől újabb, 10,1 százalékos emelés következik majd.
(danas.rs nyomán, fotó: Sreenshot/Instagram/buducnostsrbijeav – régebbi kép)