A szerb rezsim és/vagy a maffia „nimfája“ ököllel indul a „fasiszták” ellen – Bukott államtitkár a kamudiákokat védi most
A befolyással való üzérkedés miatt elítélt volt belügyi államtitkár, Dijana Hrkalović bejelentette, hogy csatlakozik a Pionír parkban táborozó kamuegyetemistákhoz, akiket szerinte „fasiszta blokkolók” fenyegetnek.
Szenvedélyes X-bejegyzésében a haladó párti Hrkalović írta, Szent Vitus napján személyesen is elmegy megvédeni a „diákokat, akik pusztán tanulni szeretnének”.
Az ellenzéki sajtó azonban megdöbbenéssel fogadta „kiállását”, mivel Hrkalovićot korábban jogerősen elítélték, és ismert, hogy szerepet játszott az emberhúst daráló Belivuk-maffiaklán bűneinek eltussolásában is.
Egyébként Hrkalović most újra aktívan és gyakran szerepel a kormánypárti médiában – többek között Vojislav Šešelj oldalán…