Délvidék Kiemelt 

Súlyos pénzmosási botrány Zentán: Több mint 17 millió dinárt mostak tisztára?

Pénzmosás gyanúja miatt letartóztatták a zentai Manolita Star Kft. felelős személyét, L. V.-t (58) és a cégnél dolgozó S. Ž.-t (53).

L. V. azzal gyanúsítható, hogy 2015 januárja és 2025 áprilisa között összesen 1.265 kölcsönszerződést kötött különböző magánszemélyekkel. Ezen szerződések megkötésekor 10 százalékos jutalékot számolt fel, és ha az adós nem fizette vissza a kölcsönt, újabb szerződésmódosításokat készítettek, ismét 10 százalékos jutalékkal. Így a teljes visszafizetésig többszörösen is behajtották a jutalékot.

A gyanú szerint ebben S. Ž. is segített neki, aki az ehhez szükséges dokumentációt készítette elő.

Ezzel a módszerrel L. V. engedély, vagyis a Szerbiai Nemzeti Bank hozzájárulása nélkül nyújtott hiteleket, és a Manolita Star bevételének nagy része ebből származott.

A nyomozás adatai szerint a cég ezzel a jogellenes tevékenységével 17.521.803 dinár haszonra tett szert.

L. V. ebből az összegből 1.260.404 dinárt fordított saját társadalombiztosítási járulékai befizetésére, mint a cég alapítója és törvényes képviselője, illetve 5.004.513 dinárt fizetett ki bruttó bérként S. Ž.-nek.

A fennmaradó 11.256.885 dinárt további kölcsönök kifizetésére használta fel magánszemélyeknek.

A gyanúsítottakat 48 órás őrizetbe vették, és büntetőfeljelentéssel az illetékes ügyészség elé állítják őket.

(rtv.rs nyomán, fotó: antikorupcija-savet.gov.rs)

Hasonló bejegyzések