Kasza és cimboráinak jóvoltából 6,7 milliárd dináros veszteség érte az Agrobankot
A szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyészség harmadízben emelt vádat az Agrobank Igazgatóbizottságának egykori elnöke, Dušan Antonić és további 13 személy ellen magáncégeknek megítélt hitelekkel való visszaélés miatt.
Az ügyészség tegnap kiadott közleménye szerint azokról a hitelekről van szó, amelyeket több belgrádi, vučjei, gučai és szabadkai vállalatnak hagyott jóvá ez az állami tulajdonban levő bank.
A szóban forgó hiteleket jogi fedezet nélkül ítélték meg, és nem fizették vissza. Ennek következtében az Agrobankot több mint 6,7 milliárd dináros veszteség érte. (Beta)