A tűzzel játszanak: a melegek ezúttal Podgoricán akarnak nyilvánosan büszkélkedni
A budvai nyári parádé szétverése és a belgrádi önmutogatás meghiúsulása sem tántorította el az azonos neműekkel közösülőket, hogy az utcán próbálják megmutatni mennyire büszkék rendhagyó szexuális szokásaikra.
Ezúttal a montenegrói igazságügyi minisztérium vehette át a „büszkeség menetének” megtartására vonatkozó kérelmet. A melegek úgy ítélték meg, hogy október 20-án Podgoricán elég meleg lesz ahhoz, hogy megmutassák magukat a rájuk cseppet sem kíváncsi polgároknak (vagy éppen a tőlük undorodó embereknek).
Duško Marković montenegrói igazságügyminiszter kijelentette, hogy a rendezvény megtartásáról szóló végleges döntést a rendőrség hozza meg, de ő bízik abban, hogy az ország elegendő „demokratikus és intézményes kapacitással” rendelkezik a parádé megszervezéséhez, noha ugyanakkor tisztában van azzal, hogy az általános „toleranciaszint” meglehetősen alacsony.
Ha Belgrádban még részben rá lehetett fogni, hogy a melegfelvonulást nagyszerb szervezetek és focihuligánok használták volna fel randalírozásra, a nyáron megtartott budvai homoszexuális menet alatt történt súlyos zavargásokban egyértelműen a felbőszült átlagpolgárok vettek részt, akik elől a rendőrök hajón menekítették ki a másmilyeneket. A rendezvény előtti napokban az egész város tiltakozott az erkölcstelen esemény ellen.
Valóban felfoghatatlan, hogy ilyen ellenállás és közútálat mellett miért akarja valaki mindenáron fitogtatni a hajlamát.
F. L.