a radic 1000Egyéb 

Vučić kiegyenlítette Đilast és Miškovićot? A szabadkai Gojko Radić szerint ez nem igaz

a radic 1000Aleksandar Vučić, a szerb kormány alelnöke és a Szerb Haladó Párt elnöke Verbászon kijelentette, hogy sem Dragan Đilas, a Demokrata Párt elnöke, sem Miroslav Mišković korrupcióval vádolt nagytőkés nem győzheti le Szerbiát.

Ezt a nyilatkozatot legtöbben úgy értelmezték, hogy Vučić gyakorlatilag kiegyenlítette az említett két személyt, ami összhangban lenne a Szerb Haladó Pártra jellemző propagandával. A cél: minél erőteljesebben kompromittálni, lehetőleg eltaposni a (még egyelőre) legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét.

A szabadkai Gojko Radić, a Szerb Haladó Párt főbizottságának alelnöke és Tomislav Nikolić szerb elnök komája viszont nem ért egyet a fentiekkel. Szerinte Vučić nem egyenlítette ki Đilast és Miškovićot, bár szerinte (mármint Radić szerint), az sem lett volna tévedés. A szabadkai „haladó” úgy véli, mindenki, akinek annyi pénze és akkora hatalma van, mint a szóban forgó személyeknek, neki eleve gyanús.

Ezzel még egyet is lehetne érteni, de nem biztos, hogy tulzottan szerencsés, ha ilyen ügyekben pont Radić nyilatkozik.

Szabadkai rossz nyelvek (?) szerint ugyanis Radić enyhén szólva gyanús módon jutott hozzá zsíros ingatlanokhoz, továbbá barátai és kártyapartnerei voltak olyan, nem kifejezetten makulátlan egyének, mint pl. Saša Vučinić (Demokrata Párt) és Kasza József (ex-VMSZ).

Egyébként Radićot a Szerb Haladó Párt szabadkai szervezetének számos tagja roppant kellemetlen, önkényeskedő, zsugori személynek tartja.

F. L.  

                      

Hasonló bejegyzések