A kiszabadult temerini fiúk a VMSZ-ről: „Ahogy Šešelj vajda segített nekem, úgy segítettek ők is”

2012. november 30-án, nyolc és fél kegyetlen évnyi raboskodás után, elnöki kegyelemmel szabadult ki a mitrovicai (Szávaszentdemeter) fegyházból Horváth Árpád és Szakáll Zoltán, ketten az öt temerini fiú közül. Mi történt velük azóta, sikerült-e beilleszkedniük? Hogyan látják a délvidéki magyar-szerb viszonyt? Mit tudnak három börtönben maradt társukról és az „új temerini fiúkról”? Kitől kaptak támogatást és ki az a magyar jobboldali politikus, aki a „protokoll” miatt nem szívesen mutatkozik velük? Exkluzív páros interjú következik.

– Alfahír: A közelmúltban egy délvidéki delegáció járt Strasbourgban, ahol egy filmet vetítettek le a magyarellenes jogsértésekről. Bemutatták az „új temerini fiúk történetét” is, amely több hasonlóságot mutat a ti koncepciós peretekkel. Tudtok-e róluk valamit, ismeritek-e őket személyesen?

– Horváth: Mindegyik fiút ismerjük személyesen, sőt, baráti kapcsolatban állunk velük, és az ügy minden részletét nyomon követjük. Zolival annak idején a magyar Országgyűlés emberi jogi bizottsága elé vittük az ügyet. Úgy indult, hogy azt a szerb bírónőt kapják, aki minket is 61 évre elítélt, szóval kemény koncepciós pert terveztek, de sikerült sok embernek egyszerre fellépni, és ez nem jött össze. Azóta a szerb helyett magyar bírót kaptak a fiúk, és több bizonyítékot kivontak az eljárás alól, így könnyen elképzelhető, hogy hamarosan szabadlábon lesznek.

– Szakáll: Sikerült elérni, hogy a per magyar nyelven folyjon, így Újvidékről Szabadkára került az ügy. Tárgyalás viszont idáig nem volt, pedig a fiúk lassan egy éve előzetesbe vannak. Ugyanezért a vádért, faji gyűlölet szításáért egy szerb nemzetiségű nyolc hónap börtönnel megúszta, és még azt sem kellett végigülnie. Nem szeretnénk, ha a fiúk ugyanarra a sorsra jutnának, mint mi. A szerb hatalom csak a megfelelő pillanatot várja a koncepciós perre, a legnagyobb délvidéki magyar párt hallgat, pedig ha már tegnap kijöttek volna a fiúk, az is késő lett volna.

Szakáll Zoltán és Horváth Árpád

– Alfahír: Hogy látjátok, javult a magyar-szerb viszony 2004 óta?

– Szakáll: A nyilvánosság előtt nincsen annyi incidens kihelyezve, de ugyanúgy történnek magyarverések, amit eltussolnak. A sértettek nem merik elismerni, hogy nemzeti alapon bántalmazzák őket. Ha kisebbség bánt többséget, az nemzeti alapon van, ha viszont a többség kisebbséget, az egyszerűen rendbontás. Pár napja egy 16 éves fiú tartott haza a diszkóból, amikor az autóbuszban három szerb megverte, mert magyarul írt SMS-eket a barátnőjének.

– Horváth: A gúnyhatárhoz közel nem értik az emberek, hogy ilyen esetek miért történnek. Egyértelmű, hogy ezek nem azok a régi, őshonos szerbek, akik több száz éve élnek velünk, hanem akiket a 90-es években Seselj vajda betelepített. Akik Adán vagy Zentán élnek, azokkal nincs probléma. Én nem vagyok híve annak, hogy valaki miatt megbélyegezzünk egy nemzetet, ez nagyon primitív dolog lenne. De az is tény, hogy vannak emberek – főleg Temerin, Óbecse környékén –, akik ezt nem így gondolják, akiket zavar, hogy valaki magyarul beszél, és tesznek is ez ellen. Az említett fiú édesanyja ügyvédet fogadott, és eljárást fog indítani, de szabálysértésnél tovább az ügy nem is fog menni. Az a szomorú, hogy Szerbia kettős mércét alkalmaz a nemzetek között.

– Alfahír: a rendőrség asszisztálásával?

– Horváth: Van Temerinben egy rendőrfőnök, aki mindig a kormányzó szerb pártnak a tagja. Ez az ember sajnos magyar nemzetiségű, és állandóan csak a magyarokat molesztálja, vonja eljárás alá, sitteli le. Ha magyart bántalmaznak, akkor is valamit kitalálnak, hogy a magyarok ellen lehessen eljárást indítani.

– Alfahír: Mi ennek az oka? Megfelelési kényszer?

– Horváth: Igen, megfelelési kényszer egy fotel iránt, de nem a többségi nemzet iránt. Ezt már 15 éve így csinálja.

– Alfahír: Nyáron Felvidéken tartottatok előadássorozatot. Vannak hasonlóságok a felvidéki és délvidéki magyarellenesség között?

– Szakáll: Sajnos vannak. Bár Szerbia is az Európai Unióba tart, míg Felvidéken végig kint volt az autónkon a magyar címeres zászló, fájó volt, hogy amikor bejöttünk Szerbiába, a haverom jobbnak látta levenni. A hivatalokban nálunk is kint van a magyar zászló, de ha az itteni magyar ifjúság kiteszi, ne adj’ Isten harcos pólót húz, akkor már ferde szemmel néznek rá, hogy „ország ellenes” és „fasiszta”. Amikor az öt temerini fiú le lett tartóztatva, a rendőr elvette a középiskolás német tankönyvet, hogy „Aha! Ez a fasizmusnak a jele!”

– Alfahír: Három temerini fiú 2004 óta börtönben van. Mit lehet tudni róluk, tartjátok velük a kapcsolatot?

– Szakáll: Kapcsolatban állunk a fiúkkal és szüleikkel is, de a szavak ennyi idő után már sokat nem jelentenek, ha az ember nem tud valami konkrét segélyt nyújtani. A legnagyobb segély persze a szabadulás lenne, de a kegyelmi kérvényeiket kétszer is elutasították. Ez megviseli az embert. Máriás István édesanyja a szabadulásunk után kijelentette, hogy az egyik szeme sír, a másik nevet: mi ketten kint vagyunk, az ő fia meg bent. Nagyon rájuk férne már a szabadulás, nagyon szeretném, ha valami erő megsegítené őket, mert bár sosem késő újra kezdeni, múlik az idő felettük.

A híres fotómontázs, ami bejárta a Kárpát-medencét. Jobb felső sarokban Szakáll Zoltán, a jobb alsó szélen hosszú hajjal Horváth Árpád

– Alfahír: Mennyi van még nekik hátra?

– Horváth: Uracs József 2015 decemberében szabadul, Illés Zsolt 2016 márciusában, Máriás István 2017 szeptemberében. Ezt az ügyet sokkal nyomatékosabban kéne követelni a szerbektől, a fiúkat totál legyilkolja az élet. Én tudom, amikor kijöttünk, mi mennyit elveszítettünk ez alatt a nyolc és fél év alatt, nem hogy ők, most már 9 és fél év alatt… A legrosszabb helyzetben Zsolt van, neki nincs senkije, édesapja és édesanyja is meghaltak. Az is kérdéses, hogy ha egy nap szabadul, nem válik-e hajléktalanná. Az ő esete annyira szomorú, hogy kötelességemnek éreztem, hogy felvállaljam, és megtegyek érte mindent. Nemrég indítottunk egy új segélyezési akciót, kevés eredménnyel. Sokan anyagilag nem tudnak támogatást adni, ezért tervezünk egy nyilvános gyűjtést is, ahol nem csak pénzt lehet adni, hanem élelmet vagy bármi mást.

– Alfahír: Elképzelni is nehéz, hogy egy szerb börtönben magyarként miken mehettetek keresztül. Mi adott nektek erőt a legnehezebb időszakokban? Volt olyan pont, amikor úgy éreztétek, nem bírjátok tovább?

– Szakáll: A többiek nevében nem tudok beszélni. Őszintén megmondva nekem leginkább a bizonyítási vágy adott erőt. Hogy megmutassam, akkor is kitartok, ha magyar létemre meg akartatok törni. Születésemtől kezdve bennem volt a nemzeti érzelem. Büszke vagyok a magyarságomra, soha nem tagadtam meg, és nem is fogom megtagadni. Amikor megtörtént az ügy, és letartóztattak, azt gondoltam, nem engedem, hogy megtörjenek. Szerintem mindenkiben benne van az, hogy ha nemzetiségéért meghurcolják, születik ott egy bizonyos – nem épp a legjobb kifejezés – bosszú, vagy inkább azt lehet mondani, bizonyítási vágy. Megmutatni, hogy kitartok, és nem engedem, hogy megtörjenek.

– Horváth: Panaszkodni nem fogok, mert nem szokásom. Én személy szerint nagyon optimista voltam minden szempontból. Az ember mindig valahonnan merít erőt. Mindig jön valaki vagy valamilyen esemény, ami pozitívra billenti még a rosszat is. Mindig úgy fogtam fel a dolgokat, hogy a rossznál is mindig van rosszabb. Ha valaki nem így gondolkozik ott ennyi évig, az kiakad, belebolondul. Ezt nem szabad így csinálni, mert totál fizikai, szellemi leépülés jön, ha valaki állandóan azon gondolkozik: „Hú, miért nem vagyok szabadlábon, mert nekem nem kellene most itt lennem.” Ez tiszta öngyilkosság.

– Alfahír: Mit lehet tudni most rólatok, mennyire sikerült visszatérni az élet „normális” menetébe? Van-e munkátok, fel tudtátok-e venni a kapcsolatot korábbi barátokkal?

– Horváth: Különösebb beilleszkedési gondjaink nincsenek, viszont a munkanélküliség óriási probléma. Nincs bejelentett munkahelyünk, nem tudjuk összekötni a mát a holnappal. A baráti kapcsolatok nagyjából megmaradtak, még érdekesebb, hogy születtek újak. Voltak olyanok, akik, míg bent voltunk, elfelejtettek. Nem vonom őket felelősségre ezért, mégis csak hosszú idő volt.

Horváth Árpád mindig optimista volt

– Szakáll: Régi barátokkal vettük fel a kapcsolatot, és jöttek újak is. Az akkori tinik most már ifjúk lettek, sokan mellénk álltak. Munkát találni viszont tényleg nagyon nehéz, minden fizikai és szezonális munkát elvállalunk, mert valamiből meg kell élni, az életszínvonal sokkal rosszabb, mint 2004-ben volt.

– Alfahír: Ha lenne magyarországi munkalehetőség, itt is vállalnátok munkát?

– Horváth: Persze, nincs más lehetőség. Az ember vagy tizenórákat dolgozik 50-60 ezer forintért havonta, vagy olyan dologba bonyolódik bele, ami nem törvényes, ilyesmit meg nem szeretnénk csinálni. Ha lenne olyan magyar vállalkozó, aki munkát adna, akkor szívesen.

– Az anyaországtól nem kaptatok támogatást?

– Horváth: Valamennyit kaptunk, Felvidéken is volt egy kisebb gyűjtés, Maglódon hagyományőrző rendezvényen vettünk részt, de nagyobb támogatás nem érkezett.

– Szakáll: A Jobbik is kiállt mellettünk, a magyarországi pártok közül legerélyesebben. Szávay István és Zagyva Gyula képviselők is többször felszólaltak már az érdekünkben, de ők ugye nincsenek hatalmon, hogy többet tudnának tenni.

– Alfahír: A már említett strasbourgi delegációt Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő vezette, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Pásztor István viszont azt mondta, ezek az akciók többet ártanak, mint használnak.

– Horváth: A VMSZ azért mondja, hogy kártékony, mert nem ő csinálta az akciót. Én őszintén örülök, hogy van valaki, aki felkarolja ezeket a magyar ügyeket, és nem a szőnyeg alá söpri őket. A VMSZ olyan, mint a temerini rendőrfőnök, a szerbek talpát nyalja, hogy fotelt kapjon, a délvidéki magyarokkal egyáltalán nem foglalkoznak. Amikor 2004-ben minket előzetesbe fogtak, 24 órán belül az első politikai párt, aki elítélt minket, a VMSZ volt. Amikor megkaptuk a 61 évet, tartották a lakossági fórumot, hogy fognak segíteni. Ahogy Seselj vajda segített nekem, úgy segítettek ők is.

– Szakáll: Amíg a kisebbségeknek jogaik csak papíron vannak, én igenis jónak látom, hogy ilyenekre fényt derítenek.

– Az elmúlt évben kormányfői és államfői szintű találkozókra is sor került Magyarország és Szerbia között, legutóbb pedig az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottsága is látogatást tett nálatok. Volt eredményük ezeknek a találkozóknak?

– Szakáll: Nyilvánosan nem történt semmit. Hogy a zárt ajtók mögött született-e valamilyen megállapodás, azt nem tudom. Annyit tudok, hogy tíz temerini fiú – a három régi és a hét új – még mindig rács mögött van. Ezek szerint nem sok minden történhetett.

Szakáll Zoltán nem hagyta, hogy megtörjék

– Horváth: Eddig csak ígéreteink vannak. A HírTv például szeretett volna egy adást csinálni velünk és Németh Zsolttal, a külügyi államtitkárral, de ő azt mondta, hogy protokoll szempontjából nem lenne helyes, ha találkozna velünk. Egyébként úgy érzem, a Fidesz is valamilyen szinten félre lett tájékoztatva az ügyünkben.

– Ez hogyan lehetséges? A jobboldali sajtó a kezdetektől fogva részletesen foglalkozott az ügyetekkel.

– Horváth: Vannak olyan dolgok, amik még nem kerültek nyilvánosságra. Nemsokára befejezek egy könyvet, amiben ez is részletesen benne lesz, addig nem szeretnék felfedni semmit.

– Alfahír: Mikor fog megjelenni?

– Horváth: Pár hónap múlva. Nem csak a temerini fiúkról fog szólni, hanem arról, mi mindennek kellett bekövetkeznie, hogy egy ilyen ügy megtörténhessem. Nem ígérem, hogy mosolyogtató olvasmány lesz.

Bencsik János – alfahir.hu