koztiszt mester ujvidekEgyéb 

Újvidék: a munkások éheznek, a közvállalat vezetője a cég pénzén végzi a tanulmányait

koztiszt mester ujvidekA pofátlanságnak is van határa, csak egyesek nem érzékelik. Újvidéken is így van ez. A Köztisztasági Kommunális Közvállalat igazgatója 250.000,00 dinár oktatási támogatást hagyott jóvá a vállalat helyettes igazgatója, Slaviša Đekić számára, hogy az egy magánegyetemen befejezhesse mesterszakos tanulmányait. Ehhez azonban nem kérték a felügyelő bizottság jóváhagyását, ami ilyen esetben mindenképpen szükséges.

Az eset azért is felháborító, mert a munkások a cégben már hónapok óta nem kapták meg a fizetésüket, a vállalat pedig adósságban úszik. Ráadásul, más alkalmazottak is kérelmezték korábban, hogy oktatási támogatást kapjanak (erre lehetőségük van), de azokat könnyedén elutasították, minden egyes alkalommal.

Érdekes továbba, hogy Đekić már rendelkezik a pozíciójának betöltéséhez szükséges végzettséggel, és ez a mester képzés nem követelmény az esetében. A sajtó hiába kereste őt, állítólag külföldi munkaúton (?) tartózkodik, és nem válaszolt a megkeresésekre. A cégből pedig nem kívánták kommentálni az ügyet.

Főhősünk fizetése egyébként 100.000,00 dinár körül alakul, vagyis saját maga is simán fizethette volna a tanulmányait. Egyébként, a városi képviselő-testület tagja is, ahol bruttó 54.000,00 dinárt keres. Đekić a 3D Mozgalom (Dinár-Drina-Duna) fantáziadús nevű listán jutott be a VKT-be.

A pénzt mindenképpen vissza fogják követelni tőle.

T. T.

Hasonló bejegyzések