Kikényszerítik-e végre Délvidék részére, ami jár neki?
A Vajdaság pénzeléséről szóló platform alapul szolgálhat a köztársasági hatóságokkal folytatott tárgyalások során – érveltek a tartományi képviselőház többségét alkotó pártok. A platform szövegét a kormánykoalíció 63 képviselője támogatta, az ellenzék 22 képviselője pedig nemmel szavazott a javaslatra. Bojan Pajtić, a vajdasági kormány elnöke szerint az elfogadott platform kiindulópont arra vonatkozólag, hogy a jövőben elkerüljék a költségvetés meghozatalakor felmerülő feszültségeket.
Pásztor István tartományi házelnök leszögezte, Vajdaságot minden évben megrövidítik az alkotmányban a tartomány számára előirányzott eszközök egy részével, így 2007 januárja óta már 100 milliárd dinárt nem kapott meg Vajdaság az őt megillető költségvetési pénzekből.
A dokumentum alapján a tartomány szervei önállóan gyűjtenék be az adóbevételeket a saját költségvetésükbe. Ez nem alkotmányellenes – nyilatkozták a demokraták.
Az Alkotmány világosan leírja, hogy Vajdaságot a mindenkori köztársasági költségvetés 7 százaléka illeti meg, hogy Vajdaságnak vannak saját forrásai, amelyet a saját hatáskörének a pénzelésére fordít, illetve az alkotmány még külön törvénnyel, külön részletesen rendelkezik ezzel.
Az ellenzéket leginkább az önnálló vajdasági adóhatóság létrehozásának ötlete zavarja.
„Mi is támogatjuk a Vajdaság pénzeléséről szóló törnény meghozatalát, de szerintünk ez a platform nem a megfelelő módja ennek. Az ok egyszerű,és ez az ami a platform lényege, hogy a Szerb Köztársaság adórendszerét felbontja, és új adószervek létrehozását szolgálja Vajdaság-szerte.” – nyilatkozták a haladók.
A platform elfogadását követően a dokumentumot a köztársasági kormány munkacsoportjának továbbítják, amely a tartomány pénzeléséről szóló törvény elkészítésével van megbízva.
Pannon RTV nyomán T. T.